2018.11. 20.

Nemzetek Ligája: VB-n remeklő csapatok harcolnak a feljutásért

Nemzetek Ligája: VB-n remeklő csapatok harcolnak a feljutásért

A Nemzetek Ligája B divíziójának 2. csoportjában az már eldőlt, hogy Törökország kiesik, az viszont még kérdés, hogy Svédország vagy Oroszország fog-e továbbjutni.   A stockholmi összecsapáson fog mindez eldőlni, a döntetlen az oroszoknak kedvezne.

Svédország – Oroszország

  • Mindkét csapat a nyolc között volt az idei világbajnokságon, ez mindkét gárdától erőn felüli teljesítménynek számított, hiszen papíron egyik együttes sincsen a világ a nyolc legjobb csapata között. Az oroszok a vb előtt annyira gyengén teljesítettek, hogy a csoportból valótovábbjutásuk is meglepetésnek számított. A vb-n viszont valami megváltozott náluk és ezt követően a Nemzetek Ligájában is remekül szerepelnek. Hét ponttal vezetik a csoportjukat. A csoport első helye viszont még nem biztosított számukra, hiszen a svédek három pont lemaradással követik őket. A svédek rosszul indítottak, egy Törökország elleni hazai zakóval, de ezt követően feljöttek és most akár még a feljutást is kiharcolhatják. Múlt héten Granqvist góljával nyertek Törökországban. A csapatuk lényegében nem változott a vb-n látottakéhoz képest. Ugyanazt a masszív védekező játékot játsszák, mint akkor, a támadásoknál pedig előreívelt labdákkal kísérleteznek. A két csapat játékosállománya között nincsen nagy differencia, de azt gondolom, hogy a hazai szurkolók győzelembe fogják hajszolni a sárga-kékeket.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!