2020.09. 06.

Nemzetek Ligája: Vesztes csapatok csatája

Nemzetek Ligája: Vesztes csapatok csatája

Ma Belgrádban találkozik az a szerb és török csapat, akik az első fordulóban vereséget szenvedtek. Nem lehet más célja egyik együttesnek sem, mint a javítás. Nézzük sikerülhet-e ez valamelyiküknek!

LABDARÚGÁS, NEMZETEK LIGÁJA B CSOPORT | 2020.09.06. 20.45.
SZERBIA – TÖRÖKORSZÁG

  • Szerbia az orosz együttes ellen az első félidőben nem játszott rosszul, és gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben már az oroszok voltak a kezdeményezőbbek és a végén 3-1-es győzelmet arattak. Szerbia gólját Alexandr Mitrovics szerezte, aki remek formának örvend. Ma hazai pályán gólt várok tőle.
  • A szerb vezetőedző, Ljubisa Tumbakovic elmondta, hogy aki "bátran és agresszíven" játszik, az jobb lesz a pályán.
  • Tumbakovic szerint Magyarország törökországi győzelme őt is meglepte, így ma egy összeszedettebb török csapatot vár, aki ellen nehéz lesz játszaniuk.
  • Törökországot nagy meglepetésre Szoboszlai Dominik remek szabadrúgásának köszönhetően sikerült legyőzünk. Aki nézte a mérkőzést az láthatta, hogy milyen gyenge formában játszottak a törökök. Egyszerűen nem volt semmi koncepció a játékukban, úgy tűnt, hogy csak céltalanul passzolgatnak egymásnak.
  • Ma mindenképpen egy támadóbb szellemben focizó török csapatot várok.

Mindkét együttes javítani szeretne, ezért nem a védekezésé lesz a főszerep. Mindkét csapat lő gólt jó választásnak tűnik erre a mértkőzésre.

tipp
Szerbia - Törökország
Mindkét csapat szerez gólt | 1.83 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Grabowsky 2020-09-06 16:07:08
:)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.06. 16:20
Sporting CP (Savv) - Besiktas (Vasm)
1X2
Besiktas (Vasm)
2.45 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2450
Grabowsky 2020-09-06 16:06:38
:)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.06. 16:20
PAOK (Ra) - Marseille (Legolas)
1X2
Marseille (Legolas)
1.68 1 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1680
Grabowsky 2020-09-06 16:06:10
:)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.06. 16:20
Barcelona (Ak) - Juventus (Ben)
1X2
Juventus (Ben)
1.84 4 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1840

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.