2018.07. 27.

Rangadó a Ligue 2-ből

Rangadó a Ligue 2-ből

A mai napon megkezdődik a Ligue 2 2018/2019-es szezonja. A nyitányon rögtön egy rangadót rendeznek, hiszen a tavaly még első osztályú Troyes a Ligue 1-ről osztályozó útján lemaradó AC Ajaccio otthonába látogat.

AC Ajaccio – Troyes

  • Közel volt a feljutáshoz az előző szezonban az Ajaccio, hiszen harmadik helyen végzett a Ligue 2-ben, ezáltal osztályozót játszhatott a feljutásért, ahol viszont az első mérkőzését elveszítette a negyedik Le Havre-val szemben így elúszott az esélye. A Troyes az utolsó fordulóban esett ki az élvonalból azzal, hogy a Monacótól kikapott, míg a Toulouse megverte a Guingamp-t. A tavalyi eredmények alapján papíron a másodosztály két legerősebb csapata találkozik tehát a nyitányon. Aztán, hogy ez valóban így van-e, majd májusban derül ki, mindenesetre rangadónak tekinthető ez az összecsapás. A felkészülési mérkőzésekből egyébként sem érdemes kiindulni, ebben az esetben pedig pláne nem, hiszen nagyon vegyes eredményeket produkált mindkét gárda. Vélhetően mindketten óvatosak lesznek a találkozó elején, hiszen egyrészt a tavalyi idényben nem játszottak egymás ellen, másrészt pedig jó erőkből álló csapatokról van szó a Ligue 2 szintjén, ezért én végeredménynek is döntetlent várok.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!