2019.02. 27.

Sion-Basel: Harc a négy közé kerülésért!

Sion-Basel: Harc a négy közé kerülésért!

Svájcban kupameccseket játszanak a hétközben. A bajnoki címvédő Basel a Sion otthonában próbálhatja meg kiharcolni a négy közé kerülést.

Sion Basel

A két csapat legutóbbi három találkozása alkalmával mindannyiszor bázeli siker született. Tíz nappal ezelőtt a bajnokságban 1-0-ra győzött a Basel, decemberben 2-1-re, a szezon legelején pedig 3-2-re. Tehát szoros meccseket játszottak, de mindannyiszor a rutinosabb együttes kerekedett felül. A Basel jól kezdte az évet, hiszen a négy bajnokijából hármat megnyert és csak a St. Gallen ellen ikszelt. A bajnoki cím azonban már így is szinte biztosan elúszott, hiszen a parádézó Young Boys továbbra is 19 pont előnnyel vezeti a svájci ligát. Ezzel szemben a Sion csak egy összecsapást nyert meg a négyből idén és a középmezőny tagja, de az európai kupaindulásra még a bajnokságon keresztül is lehet esélye. Jelen pillanatban még a kupán keresztül is, de kétlem, hogy ma a Basellel szemben továbbjut, sőt a Basel sikerét rendes játékidőben is el tudom képzelni.

Sion-Basel: 1x2: - Basel, odds: 1,85

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Drazsan40 2019-02-27 12:32:00
Szia.Köszi a tegnapit gratula!Csak igytovább!!

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!