Kezdődnek a szorgos munkanapok, így a hétvégi viszonylag jobb merítési lehetőségből ismét szűkös lesz. A Tippmixpro mai ajánlatában három labdarúgó-mérkőzés szerepel, ezek egyike az Altin Aszir - FC Asgabad meccs. Erre van egy tippem.
LABDARÚGÁS, TÜRKMENISZTÁNI BAJNOKSÁG
2020.05.04. 14:00
ALTIN ASZIR ASGABAT - FK ASGABAT
- Az FC Asgabat öt forduló után a második helyen áll a türkmény tabellán, de nem árt alaposabban megvizsgálni a helyzetet. Egy döntetlennel, majd egy vereséggel kezdtek, azóta pedig zsinórban három győzelmet értek el. Igen ám, de ebben a háromban két alkalommal az utolsó- és az utolsó előtti csapatokhoz látogattak és a Nebitici, illetve a Merw gárdái lefelé lógnak ki még ebből a nagyon gyenge türkmén bajnokságból is. Ráadásul legutóbb egy ötössel szórták meg a Nebiticit, ezzel a gólarányukat is alaposan feljívították. Iwanow és Muhammedow eddig két-két találatot jegyez. Az Altin Aszirral sokkal nehezebb dolguk lesz, amibe minden bizonnyal bele is törik a bicskájuk.
- Az Altin Aszir az ország legerősebb csapata. Az eddigi öt meccsen még nem kaptak ki, de becsúszott három döntetlen, emiatt vannak még kissé lemaradva a tabellán. Múlt héten megverték az Ahal FC-t, amely jelenleg még vezeti a tabellát. A legutóbbi négy bajnoki kiírást megnyerték és idén bejutottak az ázsiai AFC Cup-ba is. A csapatban több türkmén válogatott játszik és van egy légiósuk is. Az egyik a középcsatár Uche Kalu, a nigériai játékos, aki fénykorában török élvonalbeli csapatokban is szerepelt, egykor 500 ezer eurót is elkértek érte, és itt még 33 évesen is húzóerő.
A sima hazai szinte bizonyos, de nagyon alacsony rá a szorzó. Benne van, hogy betalál esetleg az Asgabat is, de az is benne van, hogy az Altin Aszir lő többet. A hazait kombinálni lehet az over 1,5 góllal, amiért már egész tisztességes szorzó van.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Türkmenisztán
Türkmenisztáni bajnokság
Altin Aszir Asgabat - FK Asgabat 2020. 05. 04. 15:30
11968 D Döntetlen 4,80
tippszelvény
Altin Aszir Asgabat - FK Asgabat
Hazai és igen