Mivel a hétfő igen soványka kínálattal bír a koronavírust illetőleg, muszáj volt ismét a türkmén Yokary liga felé fordulni. Némi nyomozás után azonban kiderült, hogy nem is annyira ördögtől való ez a meccs és a tipp!
LABDARÚGÁS, TÜRKMENISZTÁNI BAJNOKSÁG
2020.04.20. 15:30
AHAL FK - SAGADAM TÜRKMENBASI
- Kezdjük a Yokary Liga egyetlen még száz százalékos csapatával az Ahal FK-val. A fővárosban található Ashgabat Stadionban játszák a meccseiket, amelynek kapacitása bizony 20.000 fő. Hogy aztán össze is jönnek benne ennyien, az kérdéses. A klub históriájának elején két évet a szovjet második vonalban szerepelt. 1992-ben még bronzérmet nyertek, majd kikeürltek az élvonalból. 1998-99-ben kiharcolták a feljutást, azóta tagjai az élvonalnak. Legnagyobb sikerük a 2013-as kupagyőzelem, amit megismételtek 2014-ben is. 2014-ben a szuperkupa is az övék lett. 2015-ban az AFC Kupában is szerepeltek, azóta pedig a türkmén klubfutball egyik domináns alakulata lettek.
- A keretben jelen pillanatban négy válogatott játékos található.Rovshen Meredov jól összerakta a keretet, az idei AFC Kupa selejtezőjében, február 12-én 0-0-ás döntetlent játszottak a grúz Neftchivel. Legjobb játékosaik Serdar Annaorazov, Yhlas Saparmammedov, Merdan Gurbanov és a 35 esztendősen még mindig 300 ezer euróra értékelt Artur Gevorkyan, aki félig-meddig örmény.
- Az ellenfél a Sagadam Türkmenbasi csapata, amely a kétezres évek elején szintén egészen jól muzsikált. Egy bajnoki cím 2002-ből, egy kupagyőzelem 2007-ből. Idén elég gyengék, három meccset játszottak, de még csak egy gólt tudtak szerezni, nemigen megy nekik. Egyetlen kiemelkedőnek nevezhető játékosuk van, Ikhlas Magtymov, aki viszont tagja a válogatott bő keretének is.
A két alakulat között minden a hazaiak felé billenti a mérleg nyelvét. Erősebb keret, két sima győzelem a bajnokságban, öt lőtt góllal, nulla kapott találattal, valamint a hazai pálya előnye is mellettük szól. Ennek bizony sima hazainak kell lennie. Találtam olyan külföldi weboldalt, ahol 100%-ban hazait várnak! Az irodák oddszai is ennek megfelelően alakulnak, mégsem olyan rosszak! Érdemes egy átgondolt tétet rakni rá!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!