2019.10. 14.

U21-es EB-selejtező: Cseh csapás a Městský stadionban

U21-es EB-selejtező: Cseh csapás a Městský stadionban

Az U21-es Európa-bajnokság 4-es számú selejtezőcsoportjában négy csapat küzd a két fontos pozícióért. A görögök mellett a cseh, a skót és a horvát nezeti csapat célozta meg a dobogó két legfelső fokát. Ma a Csehek a Městský stadionban fogadják a skót fiatalokat. Lássuk, mire számolhatunk.

LABDARÚGÁS, U21 EB-SELEJTEZŐ, 4. CSOPORT 
2019.10.14. 17:00
U21CSEHORSZÁG - U21SKÓCIA

  • A csoportot három lejátszott meccsel a görögök vezetik, de ebből től sok következtetést még nem kell levonni, hiszen ők már letudták a San Marino és a Litvánia elleni meccseket is. A csehekkel is találkoztak, idegenben értek el 1-1-es döntetlent. Ugyanezek a csehek eddig két meccset játszottak, az imént említett görögök elleni remi mellett Litvániát verték szintén hazai körülmények között 2-0-ra. A skótok három mérkőzésen szereztek hét pontot, de ők azzal a Litvániával döntetleneztek otthon, akiket a csehek megvertek! Ez tehát az első fontos összehasonlítási pont.  A cseh utánpótlásnevelés jó. Minden évben remek fiatal játékosok növik ki magukat, akik aztán hamar beépülnek a felnőtt csapatokba. A Sparta Praha középpályása Ádám Hlozek remek irányító, a jövő nagy ígérete, 17 évesen játszik az U21-ben! Mellette Ondrej Sasinka és Antonin Vancek az, akik remek formában vannak. Vítězslav Lavička szövetségi edző remekül rakta össze a csapatot, azt gondolom ,különösen hazai körülmények között esélyesek a három pontra a skótok ellen, akik technikai téren nem olyan jók, mint a csehek, viszont híresek a taktikai fegyelmezettségükről és a fizikai felkészültségükről. 

Azt gondolom, hogy Csehországban győzelemre játszik majd Vítězslav Lavička csapata és ha nem is egykönnyen, de három ponttal lesznek gazdagabbak a meccs végére.

tipp
U21Csehország - U21Skócia
1X2 | U21Csehország | 1.81 | (7/10)

kapcsolódó meccs

U21Csehország - U21Skócia

2019. 10. 14. 17:00 | U21 Eb-selejtező, 4. csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com