2019.02. 03.

Seria A: Genoa -Sassulo

Seria A: Genoa -Sassulo
Viccesen megjegyezték a hétfői Genoa győzelmet követően, hogy "Piatek után is van élet" , ugyanis az egyébként sem túl jó formában lévő csapattól a top góllövő távozásakor felerősödtek az aggódó hangok. Nos a Betistől érkezett Sanabria elindította a felejtés hadműveletet. 
 
Az Empoli otthonában Prandelli együttese 3-1-re nyerni tudott, ami már nagyon ráfért a Rossoblura, hisz már maga a keretük erőssége miatt, vélhetően a kieső zóna közelségében harcolhatnak tavasszal csak. A játék akadozott, nem volt folyamatos, sok hibával játszottak, 76%-os volt a passzhatékonyságuk, a hosszú passzaik pedig csak 33%-ban találták meg a címzettet. Elől viszont jó hír a számukra, hogy Sanabria a beállása után pár perccel már gólt is szerzett, illetve hogy Kouame is tartja az őszi formáját. A másik oldalon KP. Boateng tudott egy stabil alakítást hozni ősszel, amivel csapata egyik meghatározó alakjává vált, vélhetően érzékenyen érinthette őket a távozása. Ennek ellenére a Cagliarit simán verték, és tartják stabilan a helyüket a középmezőnyben. Eddig 29 pontot gyűjtöttek, ebből 12-t idegenben, legutóbb a Meazzaból raboltak egy pontot, míg a Spal, Chievo, Frosinone hármastól a maximális pontokkal távoztak. De Zerbi elől nagy valószínűséggel a  Berardi-Babacar-Djuricic hármast kezdeti, eltiltottjuk nincs, de Magnanelli, és Marlon továbbra is sérüléssel bajlódik. A hazaiaknál ismét a 4-2-3-1-es formáció lehet a befutó mot már Sanabriaval a kezdőben, illetve a Bordeauxtól leigazolt Lukas Leragerrel, illetve a Chievótól megszerzett Radovanoviccsal. Rolon eltiltott, Hiljemark pedig sérült, akárcsak a fiatal támadó Favilli. Mindkét oldalon találunk olyan játékost, aki otthonosan mozog az ellenfél kapuja előtt, ráadásul a két együttes őszi meccséből kiindulva a gólváltásra ismét, ezúttal 1,70-ért ismét jó van. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Nem is lehetne nagyobb az osztálykülönbség kedd este a Volksparkstadionban, ahol az ötödik vonalbeli – tehát amatőr – HEBC Hamburg 20.45 órakor fogadja a Bundesliga egyik legjobbját, a Borussia Dortmundot a Német Kupa első fordulójában. Németország futballtörténetének egyik legmegdöbbentőbb eredménye lenne, ha nem vendéggyőzelem születne a két csapat első egymás elleni összecsapásán. Gyakorlatilag csak a különbség a kérdés.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A második fogadja az első helyezettet. 1.90-es szorzót pakoltunk össze az ütközetre.
A második fogadja az első helyezettet. 1.90-es szorzót pakoltunk össze az ütközetre.