2025.09. 23.

A Nap Tippje: Levante - Real Madrid

A Nap Tippje: Levante - Real Madrid

A La Liga hatodik fordulójában az újonc Levante hazai körülmények között fogadja a hibátlanul rajtoló Real Madridot. Komoly minőségi különbség a két gárda között, de ennek a pályán is ki kell jönnie.

  • A Levante a másodosztály tavalyi bajnokaként tért vissza az élvonalba, újoncként nehéz idénykezdésben volt részük. Az első három fordulóban vereséget szenvedtek az Alavés, a Barcelona és az Elche ellen de aztán javulás mutatkozott meg a játékukban. Előbb egy szórakoztató döntetlent játszottak a Real Betisszel, majd a Girona otthonában arattak meggyőző, 4–0-s diadalt. A kilenc emberre fogyatkozó hazaiak ellen Karl Etta Eyong nyitotta a gólok sorát, majd Carlos Alvarez, Iván Romero és Goduine Koyalipou is betalált, ezzel megszerezve a gárda első sikerét a szezonban. A Real Madrid ellen nagyon nehéz feladat vár rájuk, viszont a Barcelona ellen is szoros meccset játszottak, valamint háromszor az elmúlt négy találkozójukon legalább két gólt szereztek. A Levante teljes kerettel készülhet, és különösen Etta Eyong és Iván Romero lehet veszélyes, akik egyaránt három gólt jegyeznek eddig a bajnokságban. A Levante mutatott játéka azt jelzi, hogy csapat képes lehet bent maradni az élvonalban, de ehhez kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szükség.
  • A Real Madrid Xabi Alonso irányításával tökéletesen kezdte a 2025–26-os idényt, hiszen eddig minden tétmérkőzését megnyerte. A bajnokságban öt forduló után százszázalékos mérleggel állnak, miközben a Bajnokok Ligájában is győzelemmel indítottak, 2–1-re múlva felül a Marseille-t. A bajnoki menetelés során olyan csapatokat győztek le, mint az Osasuna, a Real Oviedo, a Mallorca, a Real Sociedad és legutóbb az Espanyol, akiket hazai pályán 2–0-ra vertek meg Éder Militão és Kylian Mbappé góljaival. Alonso ezzel a harmadik Real Madrid-edző lett, aki első öt La Liga-meccsét győzelemmel kezdte. Alonso elsőként a védelmet tette rendbe, majd meccsről-meccsre összerakta a csapatkohéziót is, ami nagyon fontos a támadási hatékonyságban. Vannak sérültek, Trent Alexander-Arnold, Antonio Rüdiger és Ferland Mendy is hiányzik, de Dean Huijsen visszatérhet a védelembe, Jude Bellingham és Eduardo Camavinga már bevethető, bár valószínűbb, hogy csereként kapnak szerepet.
  • Az újonc támadójátéka egyre javul, így várható, hogy próbára teszik majd a vendégek hátsó alakzatát. Ugyanakkor a két gárda közti különbség továbbra is óriási, a Real Madrid keretének minősége, a lendület és Alonso tökéletes szezonkezdése alapján a fővárosiak egyértelmű esélyesként érkeznek Valenciába. Akár még a hazaiak is betalálhatnak, viszont a Real támadógépezete biztosan felülmúlja őket. Nyer a vendégcsapat és minimum három gólt láthat a nagyérdemű.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Levante - Real Madrid
Real Madrid és több, mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.76 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-09-23 21:09:05
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.23. 21:30
Levante - Real Madrid
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
3.05 1 - 4
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3050
deseo 2025-09-23 20:44:30
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.23. 20:45
Lincoln - Chelsea
1X2
Chelsea
1.13 1 - 2
2025.09.23. 21:00
Liverpool - Southampton
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.69 2 - 1
2025.09.23. 21:30
Sevilla - Villarreal
1X2 + Gólszám 4,5
Döntetlen és kevesebb
3.20 1 - 2
2025.09.23. 21:30
Levante - Real Madrid
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
1.38 1 - 4
2025.09.23. 21:00
Milan - Lecce
1X2 + Gólszám 3,5
Hazai és kevesebb
1.91 3 - 0
Eredő odds 16.11
Tét 500
Kihagyott nyeremény 8055
eden12 2025-09-23 20:39:54
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.23. 21:30
Levante - Real Madrid
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
2.44 1 - 4
Tét 100
Nyeremény 244
LTamas 2025-09-23 12:51:34
favorit győzelmeket tippelek

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.23. 21:30
Levante - Real Madrid
1X2 + Gólszám 2,5
Vendég és több
1.67 1 - 4
2025.09.23. 21:15
Benfica - Rio Ave
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és több
1.49 1 - 1
Eredő odds 2.49
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2490

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A jó formába lendülő Girona hazai pályán fogadja a Getafét a La Ligában, a cél pedig egy újabb hazai sikerrel tovább távolodni a kiesőzónától.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A jó formába lendülő Girona hazai pályán fogadja a Getafét a La Ligában, a cél pedig egy újabb hazai sikerrel tovább távolodni a kiesőzónától.