Az FC Barcelona egekbe szökött morállal vághat neki a La Liga 3. fordulójának a lenyűgöző kezdés után: 6 pontot szerzett a lehetséges 6-ból, miközben 7 gólt rúgott és egyet sem kapott. Eközben még mindig az első győzelmét üldözi a Rayo Vallecano, amelynek hétfőn, 21.30-tól lesz jelenése a Camp Nouban. A madridi kiscsapat keretét sérülések sújtják, ez, és a pályán kívüli kaotikus állapotok – a stadionválsággal megspékelve – egyértelműen negatív hatással vannak a gárda eredményességre.
Egymás ellen
- Az elmúlt 50 évben az FC Barcelona dominált az egymás elleni mérkőzéseken: a 49 találkozóból 31-et megnyert. A Rayo Vallecano 7-szer győzte le a katalán gigászt, 11 összecsapás pedig döntetlennel zárult.
- A La Liga előző szezonjában a két csapat 1-1-es döntetlent játszott a harmadik fordulóban, Madridban, a 29. körben megrendezett visszavágón viszont a Blaugrana szűk, 1-0-s hazai győzelmet aratott.
- Az FC Barcelona a legutóbbi 5 bajnokijából 4-et megnyert a piros-fehér csíkosak ellen – 1 döntetlen mellett –, miután az azt megelőző 5 találkozón egyszer sem sikerült győznie (2 remi, 3 fiaskó).
- Az FC Barcelona – 3 győzelemmel és 1 döntetlennel – veretlen a Rayo Vallecano elleni legutóbbi 4 hazai élvonalbeli mérkőzésén, és mind a 4 találkozót kapott gól nélkül hozta le. A katalán klub történetében először fordulhat elő, hogy sorozatban 5 hazai meccsen is lehúzza a rolót a madridi csapat előtt.
Egyelőre öles léptekkel halad a címvédés felé a Barcelona
- A kétszeres címvédő FC Barcelona a 21. hazai bajnoki címét üldözi, és egyelőre öles léptekkel halad célja felé.
- A Barcelona lenyűgözően kezdte a szezont: az első két bajnoki fordulóban 2 győzelmet aratott, miközben 7 gólt szerzett és egyet sem kapott. Az Elche elleni 5-0-s idegenbeli sikert követően a katalán csapat hazai pályán az Athletic Bilbaót is legyőzte 2-0-ra. Ez utóbbi eredmény azonban nem tükrözte a két csapat közötti valós különbséget.
- A Blaugrana 70 százalékos labdabirtoklást, 22 lövést – benne 10 kaput eltalálót – és 4 nagy helyzetet jegyzett. A Barcelona ezzel hatalmas, 4,23-as xG-t (várható gólszámot) produkált, és jóval többször is betalálhatott volna, ha a baszkok világbajnok kapusa, Unai Simón nem véd 8-szor. A hálóőrt ráadásul kétszer a kapufa is kisegítette.
- Az Athletic mindössze 0,25-ös xG-t ért el, és 5 próbálkozásából egy sem bizonyult pontosnak. A vezetést a Barca számára Raphinha szerezte meg a 37. percben, majd Fermín López a 82. minutumban biztosította be a győzelmet.
- A Barcelonában két játékos is szerepel azok Top 3-as listájáról, akik a 3. fordulót megelőzően a legtöbbször vettek részt gólhoz vezető akcióban a La Liga idei szezonjában: Raphinha és Fermín López ugyanúgy 4 ilyen alkalmat jegyzett, mint az Alavés labdarúgója, Mariano Díaz.
- Az Athletic elleni 2-0-s győzelemmel a Barcelona 20 mérkőzésre növelte hazai veretlenségi sorozatát a La Ligában. Ez a katalánok leghosszabb ilyen sorozata a 2012 novembere és 2014 januárja közötti, 25 meccsen át tartó széria óta.
- Külön említést érdemel, hogy Hansi Flick ezzel a teljesítménnyel a klub első olyan edzőjévé vált a 21. században, aki legalább 20 egymást követő bajnokin veretlen maradt a Camp Nouban.
- Az FC Barcelona a legutóbbi 32 hazai La Liga-mérkőzés mindegyikén szerzett legalább egy gólt – összesen 92-t. Ez a Blaugrana legjobb ilyen sorozata a 2018 februárja és 2019 decembere közötti, Ernesto Valverde irányítása alatt elért 34 meccses széria óta.
- A szezon korai szakaszában, a 3. forduló előtt a tabella élén tanyázó Barcelona bizakodva várhatja tehát a Rayo Vallecano elleni hétfő esti mérkőzést. A Camp Nouban lejátszott egymás elleni találkozók mérlege is a hazaiaknak kedvez: a Barcelona az elmúlt 4 hazai összecsapáson nem engedett gólt szerezni a Rayónak, és ezek közül 3-szor győztesen hagyta el a pályát.
- A Barcelona szinte teljes kerettel várja a ma esti összecsapást, csak a régóta sérült középpályások, Frenkie de Jong és Roony Bardghji hiányoznak biztosan. Poszttársuk, a teljes felépülésen dolgozó Gavi szereplése kérdéses, és hétfőn valószínűleg még nem is kockáztatják meg a katalánok, ám a következő bajnokin már szerepelhet a játékos.
- A nyáron a Manchester City csapatától igazolt védekező középpályás, Rodri a kispadról beszállva debütálhatott a Barcelonában az Athletic Bilbao ellen, és ma akár már kezdőként is pályára léphet.
- Az aranylabdás azzal a Pedrivel alkothat párost, aki 8 bajnokin 3 gólt lőtt a Rayo Vallecanónak. Ennél többször egyetlen más ellenfél kapuját sem vette be (szintén 3-3 találatot jegyzett a Girona és a Levante ellen).
- A támadó Anthony Gordon a nyitómérkőzésen csereként beállva alig 26 perc alatt 2 gólpasszt osztott ki – amivel 21. századi rekordot döntött meg –, a baszkok ellen azonban kevésbé ment neki. A helyére a kispadról beszállt másik újonc, Karim Adeyemi jobban teljesített. A német játékos így esélyes arra, hogy a mai meccsen a kezdetektől fogva a pályán legyen.
- A – Robert Lewandowski távozásával – megüresedett klasszikus középcsatár poszt betöltése megoldódni látszik azzal, hogy Gabriel Jesus az Arsenaltól átteszi a székhelyét Katalónia fővárosába. Vele viszont hétfő este még nem számolhat Hansi Flick.
- A Blaugrana csapatának azonban eddig sem voltak gondjai a támadójátékkal: Raphinha 3 gólt szerzett az első 2 meccsén, Fermín Lopez pedig ehhez ugyancsak 3 találatot tett hozzá. Várhatóan mindketten a pályán várják majd az első sípszót.
- Egyébiránt Raphina pályafutása során először fordulhat elő, hogy sorozatban 4 bajnokin is eredményes legyen, miután a legutóbbi 3 La Liga-mérkőzésén betalált, összesen 5-ször. Ráadásul a brazil támadó az első 2 találkozón szerzett 3 találatával már most a legjobb szezonkezdetét produkálja azóta, hogy a 2022/23-as idényben a Barcelonához igazolt.
- A Barcelona lehetséges kezdőcsapata: J. García – E. García, Cubarsí, Martín, Espart – Rodri, Pedri – Yamal, Lopez, Adeyemi – Raphinha.
Megzuhant Rayo látogat a Camp Nouba
- A Rayo Vallecano a 2025/26-os szezonban a spanyol bajnokság 8. helyén végzett 50 ponttal, és történelmi sikerként bejutott a Konferencia-liga döntőjébe, ahol az angol Crystal Palace ellen mindössze 1-0-ra maradt alul.
- A madridi klub azonban – úgy tűnik – története legnagyobb nemzetközi sikere ellenére sem tud kitörni a „spanyol kiscsapat” státusból, sőt, minden eddiginél jobban beleragadni látszik… A piros-fehér csíkosak mindössze 1 pontot szereztek a La Liga új kiírásának első két fordulójában, és egy súlyos válsággal is kénytelenek szembe nézni.
- A Rayo Vallecano ugyanis bizonytalan ideig nem játszhat a saját otthonában – az Estadio de Vallecasban –, mert a madridi önkormányzat biztonsági és egészségügyi okokból visszavonta a létesítmény használati engedélyét.
- Az audit során felmerült a veszélye annak, hogy bárki, aki a stadionban jár, elkaphatja az úgynevezett legionárius kórt – egy súlyos tüdőgyulladást okozó baktériumot –, mivel nem volt igazolva a vízhálózat megfelelő minősége.
- A vizsgálatok súlyos hiányosságokat tártak fel a karbantartásban, ami a koncessziós szerződés értelmében a klub feladata lett volna. A jelentés kiemelte a tűzesetek kialakulásának kockázatát, valamint elektromos hibákat és felgyülemlett hulladékot, törmeléket is találtak az ellenőrök.
- A szurkolók szerint a – körükben rendkívül népszerűtlen – tulajdonos, Raúl Martín Presa el akarja adni a telket lakóépületek építése céljából, és a klubot ki akarja költöztetni Madridból. Ezért hagyta „lepukkani” a stadiont és az edzőpályát, s a helyzet mostanra elérte a kritikus pontot.
- Ami a sportszakmai szempontokat illeti, a nyári átigazolási időszakban csupán a megszokott rotáció zajlott, kölcsönjátékosok visszatérésével és kisebb keretfrissítésekkel. Az alapemberek maradtak a klubnál.
- A kispadon azonban jelentős változás történt: a csapattal az előző szezonban történelmet írt vezetőedző, Ínigo Pérez – aki valamivel több, mint két évet töltött a piros-fehér csíkosaknál – a Villarrealhoz távozott. Utódja Benat San José lett, aki az előző idényben az Eibart irányította a spanyol másodosztályban.
- A Rayo gyengén rajtolt a La Liga új kiírásában, mindössze 1 pontot szerzett az első két fordulóban.
- A piros-fehér csíkosak a nyitómérkőzésen 2-1-es idegenbeli vereséget szenvedtek a Sevillától, annak ellenére, hogy az ellenfél tíz emberrel fejezte be a találkozót. Ezt követően a Rayo 1-1-es döntetlent ért el az Alavésszel; a mérkőzést a megszokott Vallecas helyett a leganési Butarque Stadionban kellett lejátszani a csapatnak.
- Sergio Camello (48’) révén a Rayo Vallecano a második félidő elején megszerezte a vezetést, ám a hajrában gólt kapott, így nem tudta begyűjteni mindhárom pontot. Igaz, nem is feltétlenül szolgált rá… Az Alavés 52 százalékban birtokolta a labdát és 2,00-s xG-t dolgozott ki (vs. 0,42), miközben 15 lövéséből 3 eltalálta a kaput (vs. 8, illetve 3).
- Miután az első két mérkőzésen nem tudott győzni, fennáll a veszélye, hogy a Rayo Vallecano a 2015/16-os idény óta először győzelem nélkül marad a bajnokság első három fordulójában. Akkor 1 döntetlennel és 2 vereséggel rajtoltak a madridiak.
- A piros-fehér csíkosak számára nyilvánvaló – és érthető – módon jelentős figyelemelterelő tényezővé vált, hogy el kellett hagyniuk a Vallecast, miután biztonsági okokból felfüggesztették a stadion használatát. Ez a probléma szemmel láthatóan jelentős hatással van a csapat teljesítményére, és néhány játékos – köztük az együttes 10-ese, Sergio Camello – már nyilvánosan is hangot adott elégedetlenségének a klub körül kialakult helyzettel kapcsolatban.
- A hazai mérkőzések helyszínét övező bizonytalanság komolyan veszélyeztetheti a Rayo Vallecano stabilitását az új szezonban. Ez különösen annak fényében jelentős probléma, hogy az előző idényben 8. helyen végzett gárda idei célja az (volt), hogy versenybe szálljon az európai kupaszereplést érő helyezésekért.
- A Rayo a legutóbbi 4 idegenbeli La Liga-mérkőzéséből mindössze 1-et veszített el, 2 győzelem és 1 döntetlen mellett. Az azt megelőző 10 találkozón viszont 7-szer is kikapott, és egyszer sem tudott nyerni, mindössze 3 remit ért el.
- A Camp Nouban komoly erőpróba vár ma este a piros-fehér csíkosakra, hiszen a kiváló formában lévő Barcelonával kell megküzdeniük. A madridiak szezonbeli eddigi eredményei azonban azt mutatják, hogy most túlzottan nagy kihívás előtt állnak, és óriási meglepetés lenne, ha megszakítanák a katalánok elleni negatív sorozatukat.
- Már csak azért is, mert a pályán kívüli gondok mellett a vendégek keretét több sérülés is sújtja, ami jelentős fejfájást okozhat Benat San José vezetőedzőnek.
- A kezdőkapus, Augusto Batalla eltörte a lábát a legutóbbi bajnokin, és hosszú ideig nem játszhat. Ez azt jelenti, hogy a La Liga legjobb támadósorával az a Dani Cárdenas néz majd szembe, aki a 2023/24-es szezon kezdete óta mindössze 24 mérkőzésen védett.
- A Rayo még a transzferidőszak zárása előtt megpróbálja pótolni első számú hálóőrét. Az Osasuna játékosáról, Aitor Fernandezről folytatott tárgyalások azonban elakadtak. A baszföldi klub ugyanis elutasította a madridi ajánlatot, és követelte a kivásárlási záradék aktiválását.
- A játékmester, Isi Palazón sérülése szintén súlyos csapás a piros-fehér csíkosaknak, akik a combhajlító izmával bajlódó középső védő, Luiz Felipe szolgálataira sem számíthatnak.
- A hátvéd Marash Kumbulla továbbra is elhúzódó sérüléssel küzd, és a felépülési fázisban van, így a szereplése bizonytalan.
- A középpályás Pathé Ciss még a nyári átigazolási időszak zárása előtt szeretne távozni a Rayo Vallecanótól, és a hírek szerint megtagadta az első csapattal való edzést, hogy ezzel kényszerítse ki elengedését Madridból. Aligha lép ma este pályára.
- Ha valamiben bízhatnak a piros-fehér csíkosak a Camp Nouban, az csatáruk, Sergio Camello formája, aki legutóbbi 8 La Liga-mérkőzésén 6 gólt szerzett – ugyanannyit, amennyit a sorozatban lejátszott korábbi 75 találkozója során összesen.
- A Rayo Vallecano várható kezdőcsapata: Cárdenas – Ratiu, Lejeune, Fernández, Vertrouwd – Valentin, López – Pérez, De Frutos, García – Camello.
Öt fő szempont
- A kétszeres címvédő FC Barcelona 6 pontot gyűjtött az első 2 bajnokiján, miközben 7 gólt lőtt és egyet sem kapott.
- A Rayo Vallecano mindössze 1 pontot tudott megszerezni a lehetséges 6-ból a La Liga első 2 fordulójában.
- Az FC Barcelona az idei szezon első két meccsén 4,38-as és 4,23-as xG-t (várható gólszámot) produkált.
- A Rayo Vallecano keretét sérülések sújtják, ez, és a pályán kívüli kaotikus állapotok – a stadionválsággal megspékelve – egyértelműen negatív hatással vannak a gárda eredményességre.
- Az FC Barcelona 4 győzelmet és 1 döntetlent könyvelhetett el az utolsó 5 egymás elleni összecsapáson. A madridi csapat az elmúlt 4 látogatásán nem tudott gólt szerezni a Blaugrana otthonában.
Mire fogadjunk?
- A Barcelona lenyűgözően és tökéletes mérleggel kezdte a La Liga 2026/27-es kiírását, ám a Real Madrid is ezt tette. Az ősi rivális tegnap újabb magabiztos győzelmet aratott, így a kétszeres címvédőre nehezedik a nyomás, hogy válaszoljon, és ne ő legyen az első a két legfőbb bajnokesélyes közül, amelyik pontokat veszít az új szezonban.
- A Rayo Vallecano eközben egyetlen eddig megszerzett ponttal még mindig az idénybeli első győzelmére hajt, és nemcsak a pályán, de a stadionmizéria miatt azon kívül is nehéz helyzetbe került.
- Természetesen a katalán gigász a mai mérkőzés nagy esélyese, de nem illik megfeledkezni arról, hogy a madridi kiscsapat a Flick-korszak kezdete óta rendre nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. A Barcelona ebben az időszakban veretlen maradt ugyan a Rayo ellen, de mindig a végsőkig kellett küzdenie a pontokért, még hazai pályán is.
- A vendégek a múlt szezonban a közvetlen párharcok során kétszer is felülmúlták a Barcelonát a várható gólok számában (xG-ben), ők voltak az egyetlen csapat a La Ligában, amelynek ez sikerült. Ebből adódóan egyedül ők mondhatták el magukról, hogy ezt a Camp Nouban is megtették.
- A mostani Rayo azonban már nem az a csapat… Már nem a sikeredző Ínigo Pérez ül a kispadon, a keretet sérülések sújtják, és a pályán kívüli kaotikus állapotok – a stadionválsággal megspékelve – egyértelműen negatív hatással vannak a gárda eredményességre. Hűen tükrözi ezt az első két meccsen begyűjtött mindössze egyetlen pont.
- A Barcelona eközben szinte teljes kerettel készülhet a hétfő esti mérkőzésre, és több mint egy éve tökéletes hazai mérleggel rendelkezik a bajnokságban. Amióta tavaly novemberben visszatért a Camp Nouba, csakis győzelmeket könyvelhetett el otthonában.
- Nehéz eltekinteni a kétszeres címvédő már-már földöntúli támadójátékától: a Blaugrana az idei szezon első két meccsén 4,38-as és 4,23-as xG-t produkált – ez a két legmagasabb a La Ligában, és a Flick-éra 5 legmagasabb mutatója közül 2.
- Eközben a Rayo az elmúlt 8 meccsén nem tudta megőrizni a hálója érintetlenségét. Szezonbeli első 2 mérkőzésén 2,19-es és 2,00-s xG-t dolgoztak ki ellene a katalán gigásznál klasszisokkal gyengébb ellenfelek, míg ő maga csak az egyik találkozón lépte át az 1-et.
- Hansi Flick csapata magabiztosan uralta az első két meccsét, könnyedén verte az Elchét és az Athletic Bilbaót a gördülékeny támadójátékával és az erős védekezésével, amelynek köszönhetően még csak gólt sem kapott.
- Ha a spanyol bajnok megközelíti az első két bajnokiján mutatott teljesítményét, annak bőven elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy ma este könnyedén legyőzze minden értelemben megtört ellenfelét.
- Kockázat és hozam arányában a Barcelona legalább háromgólos győzelmére vonatkozó szorzót találtuk a legvonzóbbnak, így mi e mellett tesszük le a voksunkat.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Barcelona - Rayo Vallecano
Rayo Vallecano
tippszelvény
Barcelona - Rayo Vallecano
Igen