
A spanyol labdarúgás két gigásza a Real Madrid és a Barcelona találkozik a Spanyol Szuperkupa döntőjében. A tét nem csupán egy trófea, hanem presztízs is, hiszen mindkét csapat szeretné bizonyítani dominanciáját a másik fölött.
- A Real Madrid remek formában érkezik a döntőbe, zsinórban öt győzelmet arattak, köztük hármat az újévben. Az elődöntőben a Mallorca ellen Jude Bellingham vezetésével arattak 3-0-s sikert, noha az első félidőben nehezen találták a ritmust. Carlo Ancelotti csapata már két trófeát is begyűjtött idén, a UEFA Szuperkupát és a FIFA Interkontinentális Kupát, ez lenne a harmadik. A Real Madrid a spanyol Szuperkupa címvédője, és ha nyernek, utolérik a Barcelona 14 győzelmes rekordját ebben a sorozatban. Sok a sérült a csapatban és ez még a Real mély keretét is befolyásolhatja. Luka Modric betegség miatt kihagyta az elődöntőt, és bár hivatalosan még nem zárták ki a döntőről, kevés az esély a részvételére. Eder Militao, David Alaba és Dani Carvajal sérültek, de Aurelien Tchouameni, Federico Valverde és Jude Bellingham játéka is kérdéses
- Barcelona a szezon elején nagyon jól kezdett, de az utóbbi időszakban visszaesett a teljesítménye, és a La Ligában csak harmadik helyen állnak, öt ponttal lemaradva az éllovas Real Madrid mögött. A 2024-es év végén két vereséget is szenvedtek, de az újévben két meggyőző győzelmet arattak a Király Kupában és a Szuperkupa elődöntőjében. Az Athletic Bilbao elleni 2-0-s siker során Gavi és Lamine Yamal kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, rájuk ma is nagy feladat vár. De Raphinha és Lewandowski is készen áll, hogy győzelemhez segítse a Barcelonát. Fontos, hogy a Barca egy nappal többet pihenhetett. Marc-Andre ter Stegen, Marc Bernal és Andreas Christensen biztosan hiányoznak. Ronald Araujo csapatváltása okán várhatóan ma már nem játszik. Lamine Yamal bokasérülés után tért vissza, és az elődöntőben is szerepelt, így valószínűleg kezdeni fog. Dani Olmo és Pau Victor ideiglenes engedélyt kaptak, így elérhetőek lesznek a döntőre. A Barcelonánál az összes kulcsjátékos, kivéve Ter Stegent, játékra kész! A német kapus hiányában Wojciech Szczesny játszik majd.
- Ennek a vetélkedésnek nagyon komoly hagyománya van. Tulajdonképpen szinte mindegy is, melyik csapat hol áll a bajnokságban, vagy milyen formában van, mindig a lehető legtöbbet adják ki magukból, hogy megverjék az ősi ellenfelet. A sérültek helyzete lehet a kulcs, ebben pedig a Barcelona valamivel jobba áll, ráadásul egy nappal többet pihenhet. Mivel a bukik többsége a Realt látja esélyesebbek és a címvédés miatt nagyobb győzelmi kényszer nyomja a vállukat, azt gondolom, hogy a Katalánok lesznek a frissebbek és a végén ők emelhetik a magasba a díszes serleget!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
3000-re 10950 jött Szczesny pirosàval!😉
Egy laza ötösnèl tartanak!
Komolyan veszik vègig ez egy nyolcas könnyen lehet.
tippszelvény
Spanyol Szuper Kupa
Real Madrid
tippszelvény
Napoli - Hellas Verona
Napoli
Moy. Uchijima - M. Linette
M. Linette
Luk. Klein - S. Korda
S. Korda
J. Thompson - D. Köpfer
J. Thompson
T. Seyboth Wild - Marozsán Fábián
Igen
Real Madrid - Barcelona
Igen
tippszelvény
Real Madrid - Barcelona
Igen
tippszelvény
Gil Vicente - Moreirense
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Paris SG - St-Etienne
Hazai és több
Napoli - Hellas Verona
Napoli
Real Madrid - Barcelona
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Real Madrid - Barcelona
Igen
Vinicius Junioron làtjàk idegileg gyenge ès a katalàn taknyok ezt kihasznàljàk.
A Madridban több potenciàlis jelölt van a pirosra.
tippszelvény
Real Madrid - Barcelona
Igen
tippszelvény
Real Madrid - Barcelona
Döntetlen 2:2
pihentetetett többet, mivel úgy van igazítva a naptár, hogy az optimális pihenési idő meglegyen a játékosoknak.
Nem tudom mikor született a cikk, de a Real Madridban az összes kulcsjátékos hadra fogható Militao és Carvajal
kivételével…
Szerintem egy nagyon jó meccs lesz és már az elején érkeznek a gólok.
tippszelvény
Real Madrid - Barcelona
Kevesebb, mint 1,5
Múlthèten az olaszok letudtàk a gólvàltós sok gólos összecsapàsokat.