2019.02. 10.

Sevilla- Eibar: Ezúttal is gól nélkül maradnak a vendégek?

Sevilla- Eibar: Ezúttal is gól nélkül maradnak a vendégek?

A spanyol bajnokság 23. fordulójában a bajnoki címtől szép lassan egyre távolabb kerülő Sevilla (gyakorlatilag már csak a negyedik hely megszerzéséért küzdhet), a stabil középcsapatnak számító Eibart fogadja. Lássuk az esélyeket!

Sevilla - Eibar

  • Az élvonalban eddig négyszer találkoztak a felek a Sevilla pályaválasztása mellett és az Eibar még gólt sem tudott szerezni és pontot is csupán az első alkalommal. Charlesék nem túlzottan jó előjelekkel utaznak tehát a Ramón Sanchez Pizjuán stadionba. A Sevilla utóbbi hetekben mutatott formájától viszont nem kell megijedniük, hiszen a piros-fehérek a legutóbbi két tétmeccsüket elbukták: a Barcától a kupában 6-1-re, míg a Celtától 1-0-ra.Ebben az évben először viszont most volt egy hetük felkészülni a mérkőzésre, ugyanis eddig heti két meccset játszottak, mert a kupában is álltak. Azt gondolom, hogy frissen hazai környezetben nem okozhat gondot számukra az Eibar legyőzése. Szeptember közepe óta csak az Atletico távozott ponttal a Pizjuánból, az Eibarra pedig egyébként sem jellemző, hogy idegenben okozná a meglepetéseket. A Sevillában a francia csatár Ben Yedder remek formában van, de André Silva is csak egy góllal marad el tőle a házi góllövőlistán és Sarabia is kiválóan futballozik. Ősszel Eibarban pedig Banega remeklésével nyertek könnyedén.

Sevilla - Eibar: 1x2: - Sevilla, odds: 1,66

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!