2018.10. 20.

Villareal-Atletico Madrid: Ezúttal sem kapnak gólt a madridiak?

Villareal-Atletico Madrid: Ezúttal sem kapnak gólt a madridiak?

A kéthetes válogatott szünet után tegnap folytatódott a spanyol bajnokság, ma pedig már rangadókat is rendeznek.  A gyenge bajnoki szezonkezdést követően egyre inkább magára találó Atletico Madrid a Villareal otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

Villareal – Atletico Madrid

  • Négy csapat mérkőzésein is csupán 13 gól született eddig a bajnokságban és közülük most kettő egymással találkozik: a Villareal és az Atletico. Az Atletico esetében ez nem csoda, hiszen mióta Simeone irányítja az együttest, azóta ez jellemző a „matracosokra”. A Villarealnál viszont komoly gondok vannak és csupán hat gólt szerzett eddig, tehát még a gólaránya is mínuszos. A sárgák a 16. helyen állnak a bajnokságban, ami a költségvetésük ismeretében méltatlan helyezés. Egyelőre nem is látszik a kiút, hiszen legutóbb a Valladolidtól, majd az Espanyoltól kaptak ki. Most pedig ezekhez képest egy jóval keményebb erőpróba következik, hiszen egyrészt az Atletico kiváló játékosokból áll, másrészt pedig a legutóbbi hat meccséből ötöt megnyert és ezeken csak egy gólt kapott összesen. Az első számú gólfelelősük hétközben a franciák németek elleni NL-meccsén duplázott, az egyik találatnál ráadásul a szintén atletis Lucas szolgálta ki. Minden az Atletico mellett szól, de azt nem gondolnám, hogy sima lesz, vagy hogy potyognának a gólok, ezért a vendég győzelmen kívül a kevés gólra való fogadást is tudom javasolni.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Villareal – Atletico Madrid: 1x2: - Atletico, odds:  2,10
  • Villareal – Atletico Madrid: Gólszám 2,5: - Kevesebb, mint 2,5 gól, odds: 1,45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!