2018.10. 30.

Leganes-Vallecano: visszavágnak-e a vendégek a Király Kupában?

Leganes-Vallecano: visszavágnak-e a vendégek a Király Kupában?

A spanyol Király Kupában a 16 közé jutásért küzdenek a csapatok, ezen a héten az első mérkőzésekre kerül sor. Leganesben két első osztályú csapat találkozik, hiszen a hazaiak a Vallecanót fogadják. Lássuk az esélyeket!

Leganes – Vallecano

  • A Vallecano csupán egyetlen mérkőzést nyert meg idén a La Ligában, így nem csoda, hogy kieső helyen áll a La Ligában. A Leganes ennél egy sikerrel többet könyvelhetett el eddig, de ez is csak a 18. helyre elegendő, ami szintén búcsút jelente az élvonaltól a szezon végén. Javításra még van lehetőség, a kupában pedig ráadásul tiszta lappal indulhatnak. Az első találkozót Leganesben rendezik, ahogyan a bajnokságban három héttel ezelőtt is a zöldek voltak a pályaválasztók. Akkor a hazaiak 1-0-s győzelmet arattak a korábbi monacói csatár, Guido Carillo első félidei találatával. Azóta egyik csapat sem nyert mérkőzést, de azért a Leganes Valencia elleni idegenbeli döntetlene elismerésre méltó. A hazai pálya előnye és az utóbbi hetekben mutatott forma okán egy árnyalattal a Leganes tűnik esélyesebbnek a mai napon, de azt nem gondolnám, hogy akkora különbséggel nyer, hogy el is dönti a továbbjutás kérdését az első mérkőzésen.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Leganes – Vallecano: 1x2: - Leganes, odds:1,95

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
A listavezető Barcelona hazai pályán fogadja a Mallorcát szombat délután.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga mai játéknapján a hetedik helyen álló Celta és a kilencedik Osasuna csap össze Vigo városában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Kisebb hullámvölgyben van az Espanyol, de az ötödik helyezett katalánok ma az idegenben gyengén szereplő Alaves ellen javíthatnak!