2026.01. 11.

Spanyol Szuperkupa: Barcelona-Real Madrid

Spanyol Szuperkupa: Barcelona-Real Madrid

A döntőben a papírformának megfelelően El Clásicót rendeznek.

Vasárnap este az El Clásico dönti el a spanyol szuperkupa sorsát. A Barcelona tavaly megnyerte a trófeát, idén is esélyesebb a fogadóirodák szerint.

A katalánok remek formában vannak, legutóbbi 9 meccsüket megnyerték, míg a Real Madridnak ez a legutóbbi 5 meccsén sikerült. Az egymás ellenieket tekintve megszokhattuk, hogy állandóan 2,5 gól feletti meccseket játszanak, és a legutóbbi 9 egymás ellenin csak 1-szer nem szerzett gólt mindkét csapat.

Mbappé játéka kérdéses, Militao és Alexander-Arnold a fehéreknél, Araujo, Christensen és Gavi a katalánoknál sérült. Nem lenne okos húzás Mbappét a kezdőbe rakni, térdsérülése miatt heteket kéne kihagyania, csak a döntőre repült el. Látszik, hogy mennyire fontos a Real Madridnak minden téren a Barcelona legyőzése, ahogy a pályán, úgy a bíróságon is (Negreira).

A Barcelona engedi a legveszélyesebb helyzeteket átlagosan a bajnokságban, ez pedig remekül fekszik a Madrid támadójátékának. A Barcelona ereje viszont a Madrid gyenge pontján található, a középpályán, tehát mindkét csapat erőssége a másik gyengeségével fog találkozni.

Az őszi bajnokin Xabi Alonso jól meccselt Hansi Flick ellen, a letámadás különösen az 1. félidőben volt sikeres. Amikor viszont Yamal és Raphinha is a pályán vannak, az ellenfelek szélsővédői nagyon szenvedni tudnak, ez akár vasárnap is így lehet.

Véleményünk szerint a Barcelona túlságosan nagy favorit az oddsok szerint a valósághoz képest. Mbappé hiánya probléma, de Gonzalo García mesterhármast lőtt a Betis ellen, tehát akár rá is lehet számítani, labda nélkül pedig akár hatékonyabb is lehet, mint Mbappé.

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Barcelona-Real Madrid
Mindkét csapat szerez gólt+2,5 gól felett | 1.52 | (10/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2026-01-11 15:04:24
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.01.11. 20:00
Barcelona - Real Madrid
Ki nyeri a Szuper Kupát?
Real Madrid
2.30 3 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2300
Gyurka72 2026-01-11 11:36:42
Szögletből nem lesz hiány egyik oldalon sem.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.01.11. 20:00
Barcelona - Real Madrid
Szögletszám 9,5
Több, mint 9,5
1.65 3 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1650
LTamas 2026-01-11 09:54:48
Behúzza a Barca

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.01.11. 20:00
Barcelona - Real Madrid
1X2
Barcelona
2.00 3 - 2
Tét 1000
Nyeremény 2000

további tippjeink a Foci világából

A Real Madrid szupersztárja, Kylian Mbappé a szezon eleje óta kirobbanó formában futballozik. A múlt hétvégi, Barcelona elleni El Clásicón duplázott, ezzel 10 bajnokin immár 11 gólnál jár. A francia csatár most egy újabb figyelemre méltó mérföldkő előtt áll: a La Ligában eddig mind a 23 csapat ellen beköszönt, amellyel szembenézett, vasárnap pedig a Racing Santander is felkerülhet áldozatainak listájára. Az újonc védelme a teljes mezőny leggyengébbje, így nem lepődnénk meg, ha a bajnoki címre hajtó fővárosiak első számú gólzsákja többször is eredményes lenne.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A bajnoki címért küzdő Real Madrid vasárnap a két egymást követő győzelemmel érkező Racing Santander otthonában folytathatja remek sorozatát.

A sorozatban harmadik győzelmére készülő Villarreal hazai környezetben fogadja az Espanyolt. A vendégek a gyenge bajnoki szereplés és a kupakiesés után, nehéz feladatot kell megoldaniuk a mai meccsen. A hazaiak tíz forduló után a tizedik helyen állnak 12 ponttal, míg a katalán együttes mindössze nyolc ponttal a 18. pozíciót foglalja el.