A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
Mire kell ügyelnünk a tipp kiválasztásánál az OVER-UNDER esetében?
- Ha valaki over 2,5-re akar fogadni, vagyis arra, hogy legalább három gól esik egy mérkőzésen, az első és legfontosabb szempont a csapatok játékstílusa. Támadó felfogású csapatok – akik labdabirtoklásra, szélességi támadásokra, gyors kombinációkra és sok lövésre építenek – gyakran kerülnek sok helyzetbe, és hajlamosak gólzáporos meccsekre. Ha ráadásul a védekezésük gyenge vagy nyitott, az még tovább növeli a találatok esélyét. Ilyen típusú csapatok találkozásakor szinte természetes, hogy legalább három gól esik, hiszen a támadás dominál, és a védekezés másodlagos szerepbe kerül.
- Nem szabad elmenni az edző személye és filozófiája mellett sem. Vannak olyan trénerek, akik szinte mindig gólgazdag meccsekre törekednek, akár tudatosan, akár a játékoskeret miatt. Az ilyen edzők csapatai általában gyorsan próbálják felépíteni a támadásokat, sok játékost küldenek előre, és nem ijednek meg attól sem, ha gólt kapnak – mert képesek többet is lőni. (Ange Postecoglou, Jürgen Klopp, Arne Slot, Bognár György) Ezzel szemben a konzervatív, defenzív szemléletű edzők inkább az eredményességre törekednek kevés kockázattal, és már 1–0-s vezetésnél is visszahúzzák a csapatot (Diego Simeone vagy José Mourinho). Az edző tehát nemcsak irányít, hanem keretet is ad annak, hogy a csapat milyen meccseket játszik, és ebből következik, hogy egy-egy tréner neve már önmagában is befolyásolhatja az over vagy under esélyeit.
- Az aktuális forma és a statisztikák is hasznos kapaszkodót nyújthatnak, de önmagukban még nem döntőek. Az utóbbi öt-tíz mérkőzés alapján érdemes megnézni, hogy a csapat mennyi gólt szerez, illetve kap, de még ennél is pontosabb képet adnak az xG- (expected goals) mutatók. Ha egy csapat sok minőségi helyzetet alakít ki, de épp formán kívül van és nem lövi be őket, az még nem jelenti azt, hogy alacsony gólszámú mérkőzéseket játszik. Inkább azt, hogy az áttörés bármikor bekövetkezhet. Az over irányába mutat az is, ha egy csapat korán szokott gólt szerezni, mert az gyakran felszabadítja a játékot, és nyíltabbá, kockázatosabbá teszi a további perceket.
- A motivációs tényezők is kulcsfontosságúak. Például ha két csapat közül egyiknek mindenképp győznie kell – például kiesés ellen vagy kupában hátrány ledolgozása miatt – akkor az kockáztatni fog, és ez szinte mindig gólokhoz vezet. Ezzel szemben egy olyan mérkőzés, amelynek nincs valódi tétje, lehet teljesen nyílt és felszabadult, vagy éppenséggel unalmas és passzív – a csapatoktól függ. Az sem mindegy, hogy egy bajnoki találkozón vagy például egy kupavisszavágón járunk, ahol a gólkülönbség, az idegenben lőtt gól (ha még számít), vagy a hosszabbítás lehetősége is befolyásolhatja a csapatok hozzáállását.
- A játékoskeretek vizsgálata során azonnal feltűnhet, ha egy csapat nélkülözi kulcstámadóit vagy épp kulcsvédőit. Ha például egy első számú kapus vagy két meghatározó belső védő hiányzik, az nagyban gyengíti a védekezést – és így az over 2,5 valószínűségét növeli. Ugyanez fordítva is igaz: ha egy csapat kénytelen fiatalokat vagy formán kívüli csatárokat bevetni, az csökkentheti a gólszerzés esélyét. A második sor bevetése például egy sűrű időszakban (háromnaponta játszanak) gyakran gólgazdag vagy épp gólképtelen meccsekhez vezet, a minőségi különbség mértékétől függően.
- Végül, de nem utolsósorban a körülmények is hatással lehetnek a mérkőzés lefolyására. Egy jó minőségű, gyors pálya segíti a támadásépítést, míg egy felázott, mély vagy szeles időben megrendezett mérkőzés gyakran lelassítja a játékot, és ez inkább az under irányába tolja el az esélyeket.
- És ha már az under 2,5 gólról beszélünk: ehhez olyan meccseket érdemes keresni, ahol mindkét csapat defenzív szemléletű, jól szervezettek hátul, kevés helyzetet engednek, és nem vállalnak fölösleges kockázatot. Tipikus under-meccsek a középmezőnybeli rangadók, ahol egy döntetlen is elfogadható eredmény. A rutinos edzők ilyenkor gyakran inkább kontrollálni próbálják a játékot, és nem engedik felpörögni az iramot. Ha egyik csapat sem hajt győzelemre, vagy már a meccs elején látszik a visszafogottság, az a legjobb előjele annak, hogy kevés gólra számíthatunk.
- Összességében tehát a 2,5-ös gólhatárra való fogadás nem egyszerű döntés kérdése, hanem tudatos elemzés eredménye. A csapatok stílusa, az edzők gondolkodása, az aktuális forma, a játékoskeret és a meccs jelentősége együttesen határozza meg, hogy érdemes-e a gólok mellett vagy ellen foglalni állást. Aki ezeket a tényezőket jól olvassa össze, hosszú távon sikeresebb lehet ezen a piacon, mint az, aki csupán a tabellára vagy az utolsó eredményre hagyatkozik.
Mai főtipp UNDERRE
AB – B93 Köbenhavn
2025. szeptember 09., kedd,18:00
Labdarúgás - Dán Kupa
- A dán Landspokal Cup nyolcaddöntőjében az AB a B 93-at fogadja a Gladsaxe Stadionban. Mindkét csapat remek formában várja az összecsapást, így egy izgalmas, gólgazdag találkozóra lehet számítani, ahol a támadásoké lesz a főszerep. Az AB mérlege eddig nagyon jó a dán kupasorozatban. Egy győzelem mellett még nem szenvedett vereséget, és meccsenként átlagosan három gólt szerzett, miközben egyet kapott. Legutóbbi tétmérkőzésén, augusztus 5-én, 3–1-re győzött a Rudersdal ellen. Ha az összes mérkőzéseiket figyelembe vesszük, akkor az utolsó öt találkozón kétszer győzött és háromszor kapott ki, átlagosan 1,6 gólt szerzett és 1,6-ot kapott meccsenként, ami jelzi, hogy képes mind támadásban, mind védekezésben kihívást jelenteni az ellenfélnek. A B93 szezonbeli formája kiemelkedő! Eddigi Landspokal Cup mérkőzésén egy győzelem mellett még nem kapott ki, és meccsenként átlagosan tíz gólt szerzett, miközben egyet sem kapott. Legutóbb, augusztus 31-én, 2–1-re győzött a Horsens ellen. Az elmúlt öt mérkőzésén három győzelmet és két vereséget aratott, átlagosan 1,6 gólt szerezve és 1,6-ot kapva, ami azt mutatja, hogy támadásban kimondottan veszélyes, és képes magas tempójú mérkőzést játszani. Mindkét csapat gólgazdag mérkőzéseket játszik, így egy nyílt, akciódús összecsapásra lehet számítani, ahol minimum három gól születik!

További tippek UNDERRE/OVERRE:
Franciaország – Izland
2025. szeptember 09., kedd,20:45
Labdarúgás - vb-selejtező, D csoport
- Párizsban rendezik a Franciaország–Izland VB-selejtező mérkőzést. Franciaország Ukrajna ellen 2–0-s győzelemmel rajtolt, ám az eredmény csalóka lehet, hiszen az ellenfél több nagy helyzetet alakított ki, kapufát is lőtt, és több ígéretes lehetőséget elpuskázott. Didier Deschamps együttese így ugyan kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést, de a teljesítmény újfent kritikákat váltott ki, mivel sokak szerint a szövetségi kapitány nem használja ki megfelelően a csapat sztárerejét. A franciák a közelmúltban a 2022-es világbajnokságon döntőt játszottak, az Európa-bajnokság 2024-ben elődöntőig jutottak, majd a Nemzetek Ligájában a harmadik helyet szerezték meg. Izland szintén három ponttal indította a selejtezőket, méghozzá imponáló magabiztossággal, hiszen 5–0-ra múlta felül Azerbajdzsánt. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a csapat képes nagy különbségű győzelmekre, és a támadójátékuk hatékonysága különösen veszélyessé teheti őket a folytatásban. A kezdés mindenképpen önbizalom-növelő a vendégek számára, akik így felszabadultan, de kellő lendülettel érkezhetnek a párizsi találkozóra. Franciaország hazai pályán ritkán hibázik, és az utóbbi időben rendszeresen több gólt is szerez, Izland pedig az 5–0-s nyitómeccsel bizonyította, hogy szintén képes a kapu előtt hatékony lenni. A franciák támadóereje és góltermelékenysége, valamint az izlandiak lendületes rajtja egyaránt arra utal, hogy ezen az összecsapáson bőven lehetnek találatok. Mindezek alapján jó eséllyel várható, hogy a találkozón több mint 2,5 gól születik.

Észtország – Andorra
2025. szeptember 09., kedd,18:00
Labdarúgás - Válogatott mérkőzés
- Barátságos mérkőzésen találkozik egymással Észtország és Andorra. Mindkét válogatott hosszú vereségsorozatból érkezik, így a találkozó legfőbb tétje a gyenge forma megszakítása és az önbizalom visszaszerzése lesz. Észtország pocsék selejtezősorozatot tudhat maga mögött, hiszen öt mérkőzéséből csupán egyet nyert meg, míg négyszer vereséget szenvedett, így gyakorlatilag elveszítette esélyét a világbajnoki részvételre. Jurgen Henn csapata pénteken 5–0-s vereséget szenvedett Olaszország vendégeként, ami tovább rontotta helyzetüket a csoportban, ahol jelenleg három ponttal a negyedik helyen állnak. A hazaiak számára különösen aggasztó a támadójáték hatástalansága, hiszen nem tudtak betalálni sem Olaszország, sem Norvégia ellen, és az elmúlt egy évben hazai pályán is csupán egyszer tudtak győzni. Andorra szintén rendkívül gyenge sorozatban van, hiszen öt világbajnoki selejtező mérkőzésükön egyaránt vereséget szenvedtek, így az utolsó helyre szorultak saját csoportjukban. Legutóbb Angliától kaptak ki 2–0-ra, ráadásul saját játékosuk öngóljával kerültek hátrányba. Koldo Alvarez együttese különösen a gólszerzéssel küszködik: immár hét találkozó óta képtelenek betalálni, és idegenben is évek óta nem tudtak győzni. Utolsó sikerük 2024 októberére datálódik, amikor San Marino ellen nyertek, ám azóta semmi sem jött össze számukra, így Tallinnban is nehéz dolguk lesz. A két csapat formáját és statisztikáit látva egyértelmű, hogy a támadójáték mindkét oldalon komoly problémákkal küzd. Észtország az utóbbi találkozóin szinte teljesen gólképtelen volt, míg Andorra hét meccs óta nem szerzett gólt, így aligha számíthatunk sok találatra ezen a mérkőzésen.

Wales – Kanada
2025. szeptember 09., kedd,20:45
Labdarúgás - Válogatott mérkőzés
- Wales felkészülési mérkőzésen csap össze Kanada válogatottjával, mégpedig Swansea-ban. Wales legutóbb Kazahsztánban aratott kulcsfontosságú győzelmet, ahol Kieffer Moore találata három pontot ért a sárkányoknak. Ez a siker óriási jelentőséggel bírt, hiszen a válogatott szoros versenyfutásban van az élen álló Észak-Macedóniával és a favoritnak számító Belgiummal a világbajnoki selejtezőcsoportban. A mostani barátságos mérkőzés így lehetőséget kínál a feszültség oldására és a taktikai elemek gyakorlására, ugyanakkor a hazai közönség előtt Wales várhatóan kemény, szervezett futballal rukkol elő. Kanada a nyári CONCACAF Arany Kupán csalódást keltő teljesítményt nyújtott, hiszen a negyeddöntőben tizenegyesekkel búcsúzott Guatemala ellen, miután az alapidő 1–1-re végződött. Jesse Marsch szövetségi kapitány célja azóta az, hogy barátságos mérkőzéseken építse csapata önbizalmát és játékrendszerét a hazai rendezésű világbajnokság előtt. A kanadaiak legutóbb erőteljes teljesítménnyel 3–0-ra verték Romániát, és ezzel jelezték, hogy képesek komoly riválisok ellen is eredményesen futballozni. A mérkőzés esélyeit tekintve mindkét fél jó formában érkezik, de a játékkép alapján inkább kiegyenlített, szoros találkozóra lehet számítani. Wales hazai pályán masszív védekezésével és szervezettségével nehéz ellenfél, míg Kanada a Románia elleni magabiztos siker után igyekszik bizonyítani, hogy képes felvenni a versenyt európai riválisokkal is. A várakozások szerint mindkét csapat eredményes lehet, ám a játékstílusuk és a kiegyensúlyozottságuk miatt inkább feszes, kevés gólt hozó összecsapás valószínű. Ez alapján reális forgatókönyv, hogy kevesebb mint 3,5 találat születik a találkozón.

Mexikó – Dél-Korea
2025. szeptember 10., szerda,03:00
Labdarúgás - Válogatott mérkőzés
- Mexikó az USA-ban, Nashville-ben fogadja Dél-Korea csapatát. Mindkét válogatott már kvalifikálta magát a 2026-os világbajnokságra, így a találkozó elsősorban a felkészülés és a formafésülés jegyében zajlik. Mexikó az Egyesült Államok elleni 2–1-es Gold Cup-döntői győzelmet követően tért vissza a pályára, amellyel megszerezték tizedik trófeájukat a torna történetében, megerősítve státuszukat a legsikeresebb nemzetként. Javier Aguirre csapata azonban a hétvégi barátságos mérkőzésen Japán ellen 0–0-t játszott. Mexikó nyolc mérkőzés óta veretlen minden sorozatot tekintve, legutóbbi vereségét júniusban, Svájc ellen szenvedte el. A csapat hibátlan teljesítményt nyújtott a Gold Cupon, öt győzelemmel és egy döntetlennel, valamint márciusban a CONCACAF Nemzetek Ligáját is megnyerte, Panama legyőzésével a döntőben. Dél-Korea szintén nyugodtan várhatja a mérkőzést, hiszen kvalifikált a világbajnokságra, és a csapat célja a lendület megszerzése a jövő évi tornára. A Taegeuk Warriors 16 mérkőzéses veretlenségi sorozata múlt hónapban ért véget a Japán elleni Kelet-Ázsiai Kupadöntőben. Mindkét csapat jó formában érkezik, és bár a védekezés stabil mindkét oldalon, a támadóerők képességei alapján várható, hogy mindkét fél képes lesz betalálni. Mivel a találkozó tétje elsősorban a gyakorlás, a csapatok nyitott, aktív, támadó szellemű futballra készülnek. Ennek fényében reális elvárás, hogy a mérkőzésen több mint 2,5 gól születik!

Togo – Szudán
2025. szeptember 09., kedd,18:00
Labdarúgás - vb-selejtező, Afrika, B csoport
- A 2026-os világbajnoki selejtezők afrikai B-csoportjának a nyolcadik fordulójában Togo hazai körülmények között fogadja Szudánt. Togo a selejtezők során eddig nem talált rá az igazi formájára, hét mérkőzésből mindössze négy pontot szerzett, így a csoport utolsó előtti helyén áll. Legutóbb Mauritániától szenvedett 2–0-s vereséget, így zsinórban második meccsén maradt gól nélkül. A hazai pálya viszont biztató lehet: tavaly novemberben Szudán ellen 1–1-es döntetlent játszottak, és legutóbbi hazai mérkőzésükön, márciusban Mauritánia ellen, 2–2-t értek el, így ma először térnek vissza hazai közönségük előtt. Szudán jól kezdte a selejtezőket, az első 12 pontból tízet szerzett, de márciusban szenvedett két döntetlent Szenegállal és Dél-Szudánnal, majd legutóbb a szenegáliaktól kapott ki 2–0-ra, ezzel hárompontos hátrányba került a csoportban. James Kwesi Appiah csapata három egymást követő vereség után utazik Togóba, de a szezon előtti kilenc mérkőzéses veretlenségi sorozat még mutatja képességeiket. Egyik csapat csapat védelme sem működött megbízhatóan az utóbbi időben, így a mérkőzésen több gól várható. Mivel Szudánnak komolyabb céljai vannak a világbajnoki kvalifikációban, nagyobb nyomás nehezedik rájuk, és valószínű, hogy a vendégek szereznek majd győzelmet Togóban. A prognózis szerint a mérkőzés több mint 1,5 gólt hozhat!

Atlético Bucaramanga - Once Caldas
2025. szeptember 10., szerda,03:30
Labdarúgás - Primera A Clausura
- Magyar idő szerint 9-ről 10-re virradó éjjel kerül sol az Atlético Bucaramanga - Once Caldas kolumbiai bajnoki mérkőzésre. A mérkőzésen mindkét csapat gólképtelensége és stabil védekezése miatt egy taktikus, kevés gólt hozó találkozóra lehet számítani. Lássuk a számokat! Az Atlético Bucaramanga a Liga BetPlay (Tabla Anual) 8. helyén áll, és a szezon során 13 győzelmet aratott, 9-szer kapott ki, és 6 döntetlent játszott. Csapata meccsenként átlagosan 1,48 gólt szerez és 1,04-et kap. Legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek, egyszer kaptak ki, és átlagosan 1,8 gólt szereztek, miközben csak 0,6-ot kaptak. Legutóbbi mérkőzésükön, szeptember 6-án 3–1-re győztek az Alianza Petrolera ellen. Az Once Caldas a liga 9. (Tabla Anual) helyéről érkezik, a szezonban 12 győzelmet szerzett, 14-szer kapott ki és 9 döntetlent játszott. Meccsenként átlagosan 1,06 gólt szereznek és 1,17-et kapnak. Legutóbbi mérkőzésükön, szeptember 6-án, 1–0-ra győztek a Deportivo Pereira ellen. Az elmúlt egymás elleni mérkőzések alapján az Once Caldas négyszer győzött az Atlético Bucaramanga ellen, és egyszer játszottak döntetlent, ami jelzi, hogy a vendégek képesek kontrollálni a mérkőzést. A csapatok védekező stabilitása és a pillanatnyi formák alapján a meccs taktikus, szoros küzdelmet hoz, és nem várható sok gól a meccsen!

Banik Kalinovo – Zlate Moravce
2025. szeptember 09., kedd,16:30
Labdarúgás - Szlovák Kupa
- A Szlovák Kupa mai játéknapján a Banik Kalinovo hazai pályán fogadja a Zlaté Moravce csapatát. Mindkét együttes jó formában érkezik, és az elmúlt meccsek statisztikái alapján egy gólgazdag találkozóra lehet számítani. Lássuk a számokat! A Banik Kalinovo jó formában van. Az elmúlt öt mérkőzésükön négy győzelmet arattak és egyszer veszítettek, átlagosan 3,2 gólt szerezve és 0,6-ot kapva. Legutóbbi meccsükön, augusztus 27-én 4–0-ra győztek a Velke Lovce ellen. Az elmúlt tíz mérkőzésükön kilenc alkalommal volt több mint 2,5 gól a találkozókon, és hétszer mindkét csapat betalált. A Zlate Moravce meccsein is gyakori vendég a gól. Az utóbbi öt mérkőzésükön két győzelmet arattak, egyet elvesztettek és kétszer döntetlent játszottak, átlagosan 2,8 gólt szerezve és 1,0-et kapva. Legutóbbi találkozójukon, augusztus 31-én 2–1-re kaptak ki a Slovan Bratislava II ellen. Az elmúlt tíz mérkőzésükön hét alkalommal mindkét csapat betalált, és hét esetben volt több mint 2,5 gól. Mindkét csapat erősen támadó felfogásban játszik, rendszeresen szereznek több gólt meccsenként, és az elmúlt találkozókon is gyakori volt, hogy mindkét fél betalált. Ma is várhatóan minimum három gól várható a meccsen.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Kalinovo - Zlate Moravce
Több, mint 2,5
tippszelvény
Atl. Bucaramanga - Once Caldas
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Togo - Szudán
Több, mint 1,5
tippszelvény
Mexikó - Dél-Korea
Több, mint 2,5
tippszelvény
Wales - Kanada
Kevesebb, mint 3,5
tippszelvény
Észtország - Andorra
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Franciaország - Izland
Több, mint 2,5