A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
Mire kell ügyelnünk a tipp kiválasztásánál az OVER-UNDER esetében?
- Ha valaki over 2,5-re akar fogadni, vagyis arra, hogy legalább három gól esik egy mérkőzésen, az első és legfontosabb szempont a csapatok játékstílusa. Támadó felfogású csapatok – akik labdabirtoklásra, szélességi támadásokra, gyors kombinációkra és sok lövésre építenek – gyakran kerülnek sok helyzetbe, és hajlamosak gólzáporos meccsekre. Ha ráadásul a védekezésük gyenge vagy nyitott, az még tovább növeli a találatok esélyét. Ilyen típusú csapatok találkozásakor szinte természetes, hogy legalább három gól esik, hiszen a támadás dominál, és a védekezés másodlagos szerepbe kerül.
- Nem szabad elmenni az edző személye és filozófiája mellett sem. Vannak olyan trénerek, akik szinte mindig gólgazdag meccsekre törekednek, akár tudatosan, akár a játékoskeret miatt. Az ilyen edzők csapatai általában gyorsan próbálják felépíteni a támadásokat, sok játékost küldenek előre, és nem ijednek meg attól sem, ha gólt kapnak – mert képesek többet is lőni. (Ange Postecoglou, Jürgen Klopp, Arne Slot, Bognár György) Ezzel szemben a konzervatív, defenzív szemléletű edzők inkább az eredményességre törekednek kevés kockázattal, és már 1–0-s vezetésnél is visszahúzzák a csapatot (Diego Simeone vagy José Mourinho). Az edző tehát nemcsak irányít, hanem keretet is ad annak, hogy a csapat milyen meccseket játszik, és ebből következik, hogy egy-egy tréner neve már önmagában is befolyásolhatja az over vagy under esélyeit.
- Az aktuális forma és a statisztikák is hasznos kapaszkodót nyújthatnak, de önmagukban még nem döntőek. Az utóbbi öt-tíz mérkőzés alapján érdemes megnézni, hogy a csapat mennyi gólt szerez, illetve kap, de még ennél is pontosabb képet adnak az xG- (expected goals) mutatók. Ha egy csapat sok minőségi helyzetet alakít ki, de épp formán kívül van és nem lövi be őket, az még nem jelenti azt, hogy alacsony gólszámú mérkőzéseket játszik. Inkább azt, hogy az áttörés bármikor bekövetkezhet. Az over irányába mutat az is, ha egy csapat korán szokott gólt szerezni, mert az gyakran felszabadítja a játékot, és nyíltabbá, kockázatosabbá teszi a további perceket.
- A motivációs tényezők is kulcsfontosságúak. Például ha két csapat közül egyiknek mindenképp győznie kell – például kiesés ellen vagy kupában hátrány ledolgozása miatt – akkor az kockáztatni fog, és ez szinte mindig gólokhoz vezet. Ezzel szemben egy olyan mérkőzés, amelynek nincs valódi tétje, lehet teljesen nyílt és felszabadult, vagy éppenséggel unalmas és passzív – a csapatoktól függ. Az sem mindegy, hogy egy bajnoki találkozón vagy például egy kupavisszavágón járunk, ahol a gólkülönbség, az idegenben lőtt gól (ha még számít), vagy a hosszabbítás lehetősége is befolyásolhatja a csapatok hozzáállását.
- A játékoskeretek vizsgálata során azonnal feltűnhet, ha egy csapat nélkülözi kulcstámadóit vagy épp kulcsvédőit. Ha például egy első számú kapus vagy két meghatározó belső védő hiányzik, az nagyban gyengíti a védekezést – és így az over 2,5 valószínűségét növeli. Ugyanez fordítva is igaz: ha egy csapat kénytelen fiatalokat vagy formán kívüli csatárokat bevetni, az csökkentheti a gólszerzés esélyét. A második sor bevetése például egy sűrű időszakban (háromnaponta játszanak) gyakran gólgazdag vagy épp gólképtelen meccsekhez vezet, a minőségi különbség mértékétől függően.
- Végül, de nem utolsósorban a körülmények is hatással lehetnek a mérkőzés lefolyására. Egy jó minőségű, gyors pálya segíti a támadásépítést, míg egy felázott, mély vagy szeles időben megrendezett mérkőzés gyakran lelassítja a játékot, és ez inkább az under irányába tolja el az esélyeket.
- És ha már az under 2,5 gólról beszélünk: ehhez olyan meccseket érdemes keresni, ahol mindkét csapat defenzív szemléletű, jól szervezettek hátul, kevés helyzetet engednek, és nem vállalnak fölösleges kockázatot. Tipikus under-meccsek a középmezőnybeli rangadók, ahol egy döntetlen is elfogadható eredmény. A rutinos edzők ilyenkor gyakran inkább kontrollálni próbálják a játékot, és nem engedik felpörögni az iramot. Ha egyik csapat sem hajt győzelemre, vagy már a meccs elején látszik a visszafogottság, az a legjobb előjele annak, hogy kevés gólra számíthatunk.
- Összességében tehát a 2,5-ös gólhatárra való fogadás nem egyszerű döntés kérdése, hanem tudatos elemzés eredménye. A csapatok stílusa, az edzők gondolkodása, az aktuális forma, a játékoskeret és a meccs jelentősége együttesen határozza meg, hogy érdemes-e a gólok mellett vagy ellen foglalni állást. Aki ezeket a tényezőket jól olvassa össze, hosszú távon sikeresebb lehet ezen a piacon, mint az, aki csupán a tabellára vagy az utolsó eredményre hagyatkozik.
Mai főtipp UNDER/OVERRE:
Derby County – Watford
2025. november 22., szombat,16:00
Labdarúgás - Angol Liga bajnokság
- A Derby County remek formában várja a hétvégi Championship-rangadót, amikor az idegenben szenvedő Watford próbálja megállítani őket. Derby County ötmeccses győzelmi sorozattal érkezik, miután Blackburnben újabb sikert aratott Carlton Morris és Patrick Agyemang első félidei találataival. A gárda így már 15 pontot gyűjtött az utóbbi öt bajnokin, felzárkózva a tabella 10. helyére, mindössze két pontra a rájátszást érő pozícióktól. Morris különösen jó formában van, legutóbbi négy fellépésén hat gólt szerzett, és már 10 találatnál jár a szezonban. Bár a hazai mérleg összességében csak 13. helyet jelent, a csapat ötmeccses veretlenségi szériát épített a Pride Parkban. A Watford a Javi Gracia érkezése óta felemás eredménysort produkál, két győzelem, két döntetlen, két vereség. A gárda ugyan az utóbbi öt meccséből csak egyet veszített el, de idegenben továbbra is katasztrofális a mérlegük, hét vendégfellépésen még nyeretlenek (három döntetlen, négy vereség). A két fél formája alapján egy óvatos, kevés gólt hozó találkozó körvonalazódik. A Derby elsősorban stabilitásból és hatékony, de nem túlfűtött támadójátékból építkezik, míg a Watford idegenben rendre képtelen nagy meccstempót diktálni. A vendégek gyenge idegenbeli mérlege és a hazaiak kontrollált futballja egyaránt abba az irányba mutat, hogy a szombati összecsapás jó eséllyel 2,5 gól alatt marad.

Egyéb tippek UNDER/OVERRE
Osasuna – Real Sociedad
2025. november 22., szombat,18:30
Labdarúgás - Spanyol bajnokság
- A La Ligába utazunk, ahol a gyengécske Osasuna és a szintén hullámzó idényt futó Real Sociedad feszül egymásnak, ahol mindkét fél formája inkább egy feszült, védekezésorientált mérkőzés képét vetíti előre. Az Osasuna kifejezetten gyenge rajtot vett, hiszen mindössze 11 ponttal, három győzelemmel, két döntetlennel és hét vereséggel a 16. helyen áll, ráadásul négy bajnoki óta nyeretlen, három vereséget és egy döntetlent felhalmozva. A legnagyobb gondjuk az, hogy támadásban teljesen elveszítették az élüket: csak kilenc gólt szereztek, miközben 13-at kaptak, és az utóbbi két tétmeccsükön egyáltalán nem tudtak betalálni. Ezzel szemben a 14. helyen álló Real Sociedad ugyan szintén ingadozó bajnoki szereplést produkál három győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel, de összességében jobb formában érkezik, hiszen az utóbbi öt tétmeccsén veretlen maradt, három győzelemmel és két döntetlennel. Bár védekezésük sem makulátlan a 17 kapott góllal, legutóbb Mikel Oyarzabal késői büntetője mentette meg őket az Elche elleni 1–1-es döntetlennel, ami tovább erősíti a csapat stabilitását. A felek korábbi mérkőzései is szoros csatákat hoztak, de a jelenlegi formát tekintve inkább visszafogott játék és kevés helyzet várható. Mindezek alapján nagy eséllyel 2,5 gól alatti találkozó körvonalazódik, hiszen Osasuna támadójátéka gyakorlatilag leállt, míg a Sociedad formája ugyan javuló, de továbbra is óvatos, kiegyensúlyozott futballt eredményez, amely nem ígér gólzáport.

Leyton Orient – Blackpool
2025. november 22., szombat,16:00
Labdarúgás - Angol Liga 1.
- Egy meccs erejéig visszarepülünk Angliába, ahol alsóházi rangadót rendeznek a League One-ban, ahol a hazai pályán erős Leyton Orient a gyenge idegenbeli formával érkező Blackpoolt fogadja hazai körülmények között. A Leyton Orient az Exeter City elleni 2–1-es sikerrel a 20. helyről a 16. pozícióba lépett előre, miután Idris El Mizouni és Tyreeq Bakinson késői góljai kulcsfontosságú győzelmet hoztak a Wycombe elleni 4–1-es vereség után. Richie Wellens csapatának támadósora is ígéretes, hiszen Aaron Connolly és Dom Ballard egyaránt hat-hat bajnoki találatnál jár, miközben a gárda hazai pályán öt egymást követő mérkőzést nyert meg minden sorozatot figyelembe véve. A vendég Blackpool Steve Bruce távozása után egy rövid fellendülést mutatott, négy győzelemmel és egy döntetlennel az átmeneti időszakot követően, majd Ian Evatt irányításával három újabb siker, köztük a Cardiff City ellen aratott 3–1-es diadal is érkezett. Ugyanakkor az utóbbi hetekben visszaesett a formájuk, hiszen a Tranmere elleni EFL Trophy-vereség és a Burton Albion elleni bajnoki kudarc már két egymást követő negatív eredményt jelent, és idegenben továbbra is gyengélkednek mindössze egy győzelemmel és hét vereséggel. A két csapat formája alapján egy küzdelmes, de nem túl gólgazdag mérkőzésre lehet számítani, hiszen Orient hazai stabilitása és Blackpool ingadozó idegenbeli teljesítménye inkább szoros, kevés gólos találkozót vetít előre, amely reálisan 3,5 gól alatt maradhat.

NAC Breda – PSV
2025. november 22., szombat,16:30
Labdarúgás - Holland bajnokság
- A NAC Breda a kiesőzóna árnyékában fogadja a lendületben lévő PSV Eindhovent. A hazai NAC hárommeccses veretlenségi sorozat után egy 2–1-es vereséggel zuhant vissza a Volendam ellen, így 12 forduló után mindössze 12 ponttal a 14. helyen áll, alig két egységgel a veszélyzóna felett. A fegyelmezetlenség is megmutatkozott, hiszen Lewis Holtby és Fredrik Jensen kiállítást kapott, Carl Hoefkens pedig a kispadról lett elküldve. A csapatnak tehát nemcsak eredményben, hanem morálban is rendeződnie kellene, ám erre a lehető legnehezebb rivális érkezik, hiszen a PSV az utóbbi tíz egymás elleni bajnokit egytől egyig megnyerte. A vendégek ráadásul remek formában vannak: az augusztus végi és szeptemberi botlások után hat bajnoki győzelmet arattak zsinórban, ezek során átlagban 3,5 gólt szereztek, és a Fortuna Sittard (5–2), valamint az AZ Alkmaar (5–1) elleni mérkőzéseken is öt gólig jutottak. Már 40 gólnál járnak 12 forduló után, jócskán megelőzve a nagy rivális Feyenoordot is. A két csapat jelenlegi formája és a PSV kiemelkedő támadójátéka alapján kifejezetten esélyes, hogy a találkozón több mint 2,5 gól születik, hiszen a vendégek sorozatos gólfesztiváljai és a NAC védekezési gondjai együtt egy újabb gólgazdag mérkőzés irányába mutatnak.

Ajax – Excelsior
2025. november 22., szombat,18:45
Labdarúgás - Holland bajnokság
- Az Ajax a visszaeső formát mutató Excelsiort fogadja a Johan Cruyff Arenában, ahol a hazaiak számára nagyon kellene a győzelem. Az Ajax a Utrecht elleni 2–1-es vereség után már csak nehezen kapaszkodik a negyedik helybe, hiszen öt győzelem, öt döntetlen és két vereség után akár ki is csúszhat az európai kvalifikációs zónából. A csapat kevés vereséget szenvedett el, ám a döntetlenek száma túl magas, ami rámutat a gólszerzéssel küzdő együttes bizonytalan támadójátékára. Az Excelsior hasonlóan gyenge formát mutat az elmúlt hetekben, mindössze négy pontot szerezve az utóbbi öt meccsen, és továbbra is mélyen a tabella alján helyezkedik el, a visszaesés elől menekülve. A fővárosiak hazai formája ugyan visszaesett az utóbbi két találkozón, de a mostani ellenfél kifejezetten gyenge eredményei alapján ismét támadóbb felfogást és nagyobb fölényt várhatnak a szurkolók. A felek formája, Ajax hazai győzelmi kényszere és az Excelsior korábbi gólgazdag pontszerzései alapján jó eséllyel több mint 2,5 gól születik, hiszen mindkét csapatnak van oka a nyíltabb játékra, a találkozó ritmusa pedig könnyen elmozdulhat egy gólokban bővelkedő irányba.

Volendam – Twente
2025. november 22., szombat,18:45
Labdarúgás - Holland bajnokság
- Még mindig Hollandiában vagyunk, ahol két alsó-középszintű csapat feszül egymásnak, mégpedig a Volendam hazai körülmények között fogadja a Twente alakulatát. A hazaiak borzalmas szezonrajtot követően kezdtek magukra találni, hiszen az első kilenc forduló egyetlen győzelme után október végére három sikert is begyűjtöttek négy tétmeccsből, köztük a Heracles és a Quick Boys elleni diadalokkal. A másodosztályból frissen visszatérő gárda öt hazai mérkőzéséből öt alkalommal maradt veretlen, ami komoly lökést adhat a folytatásra. A Twente sem kezdett fényesen, ám a szeptemberi nemzetközi szünet után hárommeccses győzelmi sorozattal kapaszkodott fel, mielőtt egy ötmeccses veretlenség szakadt volna meg az Ajax elleni 3–1-es kudarc során. A kupában még jött egy győzelem, de a Groningen és Telstar elleni döntetlenek tompították a lendületet, így 12 forduló után 16 ponttal, nyolcadikként érkeznek Edamba, mindössze három egységgel megelőzve az öt hellyel mögöttük álló Volendamot. A két csapat formája, a Twente rendszeresen erős első félidei kezdése és a Volendam hazai mérkőzéseinek eredményessége egyaránt azt sejteti, hogy nyílt játék alakulhat ki, amelyben mindkét fél megtalálhatja a gólszerzés lehetőségeit. Az egymás elleni múltban látott 7–2-es gólzápor és a vendégek korábbi 3–1-es meccse egyaránt arra utal, hogy a találkozón bőven összejöhet több mint 2,5 gól.

Molde – Brann
2025. november 22., szombat,18:00
Labdarúgás - Norvég bajnokság
- Norvégiába utazunk két meccs erejéig, ahol az első találkozón a Molde és a Brann csap össze egy olyan mérkőzésen, amelyen a statisztikák alapján komoly esély mutatkozik a gólgazdag játékra. Lássuk a számokat! A Molde legutóbb 0–2-re győzött Haugesund ellen, míg a Brann 1–1-es döntetlent játszott a KFUM-mal, és a felek korábbi egymás elleni mérlege is a hazaiak fölényét mutatja: az utolsó öt párharcból négyet a Molde nyert, egyszer pedig a Brann diadalmaskodott, miközben átlagban 2,4 gólt szerzett, szemben a vendégek 1,0 góljával. A felek szezonbeli mutatói is támadó orientáltságot jeleznek, a Molde 1,5 lőtt és 1,46 kapott gólos átlaggal áll, míg a Brann 1,86 szerzett és 1,46 kapott gólt átlagolva foglalja el a tabella harmadik helyét. A formát tekintve a Molde legutóbbi öt meccsén 1,8 gólos átlagot produkált, ám 2,2-t is kapott, míg a Brann 1,2 gólt szerzett és 1,4-et engedélyezett. Mindezek alapján reális várakozás, hogy a találkozón több mint 2,5 gól születik, hiszen a két csapat szezonbeli átlagai, a közelmúlt eredményei és a magas góleséllyel kecsegtető statisztikák egyaránt a gólgazdag mérkőzés forgatókönyvét erősítik.

Strömgosdset – Sandefjord
2025. november 22., szombat,18:00
Labdarúgás - Norvég bajnokság
- A másik mérkőzésen a Strömsgodset és a Sandefjord csap össze, és a statisztikák alapján itt is kifejezetten nyílt, gólokban gazdag mérkőzésre van kilátás. Lássuk az adatokat! A Strömsgodset legutóbb 2–1-re kapott ki a Kristiansundtól, míg a Sandefjord 1–0-ra győzte le a Tromsö csapatát, és a felek idei formája is jól mutatja a különbségeket: a hazaiak mindössze hat győzelemmel és húsz vereséggel a 15. helyen állnak, átlagosan 1,25 gólt szerezve és 2,14-et kapva, míg a vendégek tizenhárom győzelemmel, 1,68 lőtt gólos átlaggal és stabilabb védelemmel a hatodik helyet foglalják el. A két csapat közös múltja is inkább a vendégek felé billen, hiszen az utóbbi öt egymás elleni találkozón a Sandefjord kétszer, a Strömsgodset egyszer nyert, két döntetlen mellett, miközben a vendégek 1,6, a hazaiak 1,2 gólos átlagot hoztak. A legutóbbi egymás elleni mérkőzésen 3–2-es Sandefjord-siker született. A Strömsgodset gyenge formája (0 győzelem az utóbbi öt meccsen, 0,8 lőtt és 2 kapott gól átlaggal) szintén arra utal, hogy védekezésben sebezhető. Mindezek alapján erős érv szól amellett, hogy a mérkőzésen több mint 2,5 gól születik, hiszen a csapatok kapott és lőtt gólátlagai, az egymás elleni gólgazdag találkozók és a magas gólesélyt jelző statisztikák egyértelműen a támadófutball irányába mutatnak.

Mladá Boleslav – Sparta Prága
2025. november 22., szombat,15:00
Labdarúgás - Cseh bajnokság
- Az utolsó állomásunk Csehország, ahol a két prágai nagycsapat meccsére utazunk. A Lokotrans Arénában csap össze a Mladá Boleslav és a Sparta Prága és bizony gólokra van kilátás. Lássuk a beszélő számokat! A találkozó előtt a hazaiak 0–1-es győzelemmel hangoltak a Dukla Praha ellen, míg a Sparta Praha 2–2-es döntetlent játszott a Teplicével. A két csapat közös múltja egyértelműen a vendégek fölényét mutatja: az utolsó öt egymás elleni mérkőzésből hármat a Sparta nyert, kettő döntetlen lett, miközben a Mladá Boleslav átlagosan 1,0, a Sparta pedig 2,6 gólt szerzett. A legutóbbi találkozón is 3–2-es Sparta-siker született, ami jól illeszkedik a felek jelenlegi szezonformájához is. A hazaiak eddig három győzelmet arattak, nyolc vereséget szenvedtek, 1,4 lőtt és 2,33 kapott gólos átlaggal, míg a vendégek kilenc győzelemmel és mindössze két vereséggel a második helyen állnak, 1,87 szerzett és 1,07 kapott gólos mutatóval. Mindezekből egyértelműen az következik, hogy a mérkőzésen több mint 2,5 gól várható, hiszen a felek múltbeli eredményei, a magas gólatlagok és a statisztikák is egy támadásokban gazdag találkozót valószínűsítenek.

Slavia Prága – Bohemians
2025. november 22., szombat,18:00
Labdarúgás - Cseh bajnokság
- Városi derbit játszanak Prágában, ahol a Slavia Praha és a Bohemians 1905 csapnak össze, nem várhatunk kíméletet a csatároktól! Beszéljenek a statisztikai adatok! A bajnokság éllovasa, a Slavia Praha magabiztos formában érkezik, hiszen legutóbbi mérkőzésén 3–5-re győzött a Viktoria Plzen otthonában, és az idei szezonban veretlenül, kilenc győzelemmel és hat döntetlennel áll, miközben 1,93 gólt lő és mindössze 0,73-at kap átlagosan. A Bohemians 1905 legutóbb 0–1-re verte a Zlínt, de összességében jóval visszafogottabb mutatókkal rendelkezik: a szezonban öt győzelem, hat vereség és négy döntetlen szerepel a neve mellett, 0,87-es gól- és 1,07-es kapott gólátlaggal. A felek egymás ellen az elmúlt öt alkalommal kivétel nélkül Slavia-sikert hoztak, 2.4-es Slavia-gólátlaggal és mindössze 0.2-es Bohemians-átlaggal, a legutóbbi találkozón pedig idegenben nyert 0–2-re a listavezető. A jelenlegi formák is ezt tükrözik: a Slavia az utóbbi öt meccsén 2.2 gólt szerzett átlagosan, míg a Bohemians 0.8-at, ugyanakkor a vendégek stabilitását jelzi az 1.0-s kapott gólátlag. Mindezek alapján több mint 2,5 gól várható, hiszen a Slavia idei és aktuális formája egyértelműen támadó dominanciát mutat, az egymás elleni mérkőzések magas hazai gólszámai pedig tovább erősítik a gólgazdag találkozó valószínűségét.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Slavia Praha - Bohemians 1905
Több, mint 2,5
tippszelvény
Mladá Boleslav - Sparta Praha
Több, mint 2,5
tippszelvény
Strömsgodset - Sandefjord
Több, mint 2,5
tippszelvény
Molde - Brann Bergen
Több, mint 2,5
tippszelvény
Volendam - Twente
Több, mint 2,5
tippszelvény
Ajax - Excelsior
Több, mint 2,5
tippszelvény
NAC Breda - PSV
Több, mint 2,5
tippszelvény
Leyton - Blackpool
Kevesebb, mint 3,5
tippszelvény
Osasuna - Real Sociedad
Kevesebb, mint 2,5