A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
Mire kell ügyelnünk a tipp kiválasztásánál az OVER-UNDER esetében?
- Ha valaki over 2,5-re akar fogadni, vagyis arra, hogy legalább három gól esik egy mérkőzésen, az első és legfontosabb szempont a csapatok játékstílusa. Támadó felfogású csapatok – akik labdabirtoklásra, szélességi támadásokra, gyors kombinációkra és sok lövésre építenek – gyakran kerülnek sok helyzetbe, és hajlamosak gólzáporos meccsekre. Ha ráadásul a védekezésük gyenge vagy nyitott, az még tovább növeli a találatok esélyét. Ilyen típusú csapatok találkozásakor szinte természetes, hogy legalább három gól esik, hiszen a támadás dominál, és a védekezés másodlagos szerepbe kerül.
- Nem szabad elmenni az edző személye és filozófiája mellett sem. Vannak olyan trénerek, akik szinte mindig gólgazdag meccsekre törekednek, akár tudatosan, akár a játékoskeret miatt. Az ilyen edzők csapatai általában gyorsan próbálják felépíteni a támadásokat, sok játékost küldenek előre, és nem ijednek meg attól sem, ha gólt kapnak – mert képesek többet is lőni. (Ange Postecoglou, Jürgen Klopp, Arne Slot, Bognár György) Ezzel szemben a konzervatív, defenzív szemléletű edzők inkább az eredményességre törekednek kevés kockázattal, és már 1–0-s vezetésnél is visszahúzzák a csapatot (Diego Simeone vagy José Mourinho). Az edző tehát nemcsak irányít, hanem keretet is ad annak, hogy a csapat milyen meccseket játszik, és ebből következik, hogy egy-egy tréner neve már önmagában is befolyásolhatja az over vagy under esélyeit.
- Az aktuális forma és a statisztikák is hasznos kapaszkodót nyújthatnak, de önmagukban még nem döntőek. Az utóbbi öt-tíz mérkőzés alapján érdemes megnézni, hogy a csapat mennyi gólt szerez, illetve kap, de még ennél is pontosabb képet adnak az xG- (expected goals) mutatók. Ha egy csapat sok minőségi helyzetet alakít ki, de épp formán kívül van és nem lövi be őket, az még nem jelenti azt, hogy alacsony gólszámú mérkőzéseket játszik. Inkább azt, hogy az áttörés bármikor bekövetkezhet. Az over irányába mutat az is, ha egy csapat korán szokott gólt szerezni, mert az gyakran felszabadítja a játékot, és nyíltabbá, kockázatosabbá teszi a további perceket.
- A motivációs tényezők is kulcsfontosságúak. Például ha két csapat közül egyiknek mindenképp győznie kell – például kiesés ellen vagy kupában hátrány ledolgozása miatt – akkor az kockáztatni fog, és ez szinte mindig gólokhoz vezet. Ezzel szemben egy olyan mérkőzés, amelynek nincs valódi tétje, lehet teljesen nyílt és felszabadult, vagy éppenséggel unalmas és passzív – a csapatoktól függ. Az sem mindegy, hogy egy bajnoki találkozón vagy például egy kupavisszavágón járunk, ahol a gólkülönbség, az idegenben lőtt gól (ha még számít), vagy a hosszabbítás lehetősége is befolyásolhatja a csapatok hozzáállását.
- A játékoskeretek vizsgálata során azonnal feltűnhet, ha egy csapat nélkülözi kulcstámadóit vagy épp kulcsvédőit. Ha például egy első számú kapus vagy két meghatározó belső védő hiányzik, az nagyban gyengíti a védekezést – és így az over 2,5 valószínűségét növeli. Ugyanez fordítva is igaz: ha egy csapat kénytelen fiatalokat vagy formán kívüli csatárokat bevetni, az csökkentheti a gólszerzés esélyét. A második sor bevetése például egy sűrű időszakban (háromnaponta játszanak) gyakran gólgazdag vagy épp gólképtelen meccsekhez vezet, a minőségi különbség mértékétől függően.
- Végül, de nem utolsósorban a körülmények is hatással lehetnek a mérkőzés lefolyására. Egy jó minőségű, gyors pálya segíti a támadásépítést, míg egy felázott, mély vagy szeles időben megrendezett mérkőzés gyakran lelassítja a játékot, és ez inkább az under irányába tolja el az esélyeket.
- És ha már az under 2,5 gólról beszélünk: ehhez olyan meccseket érdemes keresni, ahol mindkét csapat defenzív szemléletű, jól szervezettek hátul, kevés helyzetet engednek, és nem vállalnak fölösleges kockázatot. Tipikus under-meccsek a középmezőnybeli rangadók, ahol egy döntetlen is elfogadható eredmény. A rutinos edzők ilyenkor gyakran inkább kontrollálni próbálják a játékot, és nem engedik felpörögni az iramot. Ha egyik csapat sem hajt győzelemre, vagy már a meccs elején látszik a visszafogottság, az a legjobb előjele annak, hogy kevés gólra számíthatunk.
- Összességében tehát a 2,5-ös gólhatárra való fogadás nem egyszerű döntés kérdése, hanem tudatos elemzés eredménye. A csapatok stílusa, az edzők gondolkodása, az aktuális forma, a játékoskeret és a meccs jelentősége együttesen határozza meg, hogy érdemes-e a gólok mellett vagy ellen foglalni állást. Aki ezeket a tényezőket jól olvassa össze, hosszú távon sikeresebb lehet ezen a piacon, mint az, aki csupán a tabellára vagy az utolsó eredményre hagyatkozik.
Mai főtipp UNDER/OVER
Elche – Espanyol
2026. március 01., vasárnap,14:00
Labdarúgás - Spanyol bajnokság
- A gólos körképünket Spanyolországban kezdjük. Az Elche hazai környezetben fogadja az Espanyolt. A hazaiak a 17. helyen állnak, mindössze egy ponttal a kiesőzóna fölött, és nehéz idényt futnak a feljutás után. Eder Sarabia együttese legutóbb 2–1-re kapott ki az Athletic Bilbaótól, és december 21. óta nem nyert bajnokit, amikor 4–0-ra verte a Rayo Vallecanót. Saját pályán viszont stabilak: 13 meccsből csak kettőt veszítettek el. Az Espanyol idegenben a liga hatodik legjobb mérlegével rendelkezik, 12 túrából 15 pontot gyűjtött, ám a 2026-os év eddig kifejezetten döcög: nyolc bajnokin mindössze két pont jött össze, legutóbb 4–2-re maradt alul az Atlético Madrid ellen. A katalánok így a hetedik helyre csúsztak vissza, két pontra a hatodik Celtától, pedig korábban kifejezetten erős első félidényt produkáltak. Az egymás elleni mutató ugyanakkor feléjük billen: az előző 48 meccsből 20-at megnyertek, és az utóbbi nyolc bajnokiból csak egyet veszítettek el az Elche ellen. Kiegyenlített meccs ígérkezik, de a vendégek megszakíthatják rossz sorozatukat (1–2). Azért várható több, mint 1,5 gól a meccsen, mert az Espanyol legutóbb négy gólt kapott, az Elche pedig szoros, többgólos vereségből érkezik, miközben a papírforma is három találat körüli eredményt vetít előre.

Egyéb tippek UNDER/OVERRE
Salzburg – Hartberg
2026. március 01., vasárnap,17:00
Labdarúgás - Osztrák bajnokság
- Két meccs erejéig érkezünk a Sógorokhoz, hiszen az osztrák Bundesliga vasárnap esti rangadóján az éllovas Salzburg a meglepetéscsapat Hartberget fogadja. A Red Bull Salzburg 36 ponttal és +17-es gólkülönbséggel vezeti a tabellát, hazai pályán pedig különösen erős: öt győzelem és két döntetlen a mérlege. A február 22-i, LASK elleni idegenbeli 5–1-es siker jelezte, hogy a csapat visszatalált a ritmusához a hullámzó évkezdet után. Az elmúlt öt meccsen két győzelem, egy döntetlen és két vereség a mutatójuk, meccsenként 1,8 rúgott és 1,4 kapott gólos átlaggal. A teljes idényben 10–6–4-es mérleget hoztak, támadójátékuk pedig stabil, legutóbbi 21 bajnokijuk mindegyikén legalább két gól született. A Hartberg az ötödik helyről érkezik 31 ponttal, idegenben is masszív (4 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség). Legutóbb Fabian Wilfinger második félidei találatával 1–0-ra múlták felül a Grazer AK-t. Az utóbbi öt meccsen veretlenek (2 győzelem, 3 döntetlen). A Hartberg szervezettsége szorossá teheti a meccset, de a Salzburg hazai fölénye és támadóereje döntő lehet (2–1). Azért várható több, mint 2,5 gól a meccsen, mert a Salzburg utóbbi 21 bajnokiján rendre sok találat született, miközben a statisztikák is gólgazdag forgatókönyvet vetítenek előre.

Wolfsberger AC - Sturm Graz
2026. március 01., vasárnap,17:00
Labdarúgás - Osztrák bajnokság
- Még mindig Ausztria a helyszín, az Admiral Bundesligában szombaton a kilencedik Wolfsberger AC a második Sturm Grazot fogadja a Lavanttal Arenában. A Wolfsberger legutóbb 2–0-ra kikapott a Rapidtól, és formája aggasztó: az utóbbi öt meccsen nyeretlen (4 vereség, 1 döntetlen), mindössze 0,8 gólos átlaggal, miközben 1,8-at kap meccsenként. A bajnokságban eddig 7 győzelem, 9 vereség és 4 döntetlen a mérlegük, 1,4 rúgott és 1,35 kapott gólos mutatóval. A Sturm Graz ezzel szemben lendületben érkezik, legutóbb 1–0-ra verte a Blau-Weiß Linzet, az elmúlt öt találkozón pedig három győzelmet aratott. Szezonátlaga 1,45 lőtt és 1,2 kapott gól, miközben a közelmúltban rendkívül stabil védekezést mutat (0,4 kapott gól/meccs az utolsó ötön). A párharcokban ugyan a Wolfsberger dominált (3 győzelem, 2 döntetlen az utolsó öt meccsen), és októberben idegenben 3–1-re nyert, ám a tabellán most jelentős a különbség. A jobb forma és a tabella alapján a Sturm Graz érkezik kedvezőbb helyzetből, de a statisztikák és a hazai pálya előnye kiegyenlített meccset vetít előre. A Wolfsberger meccsein sok a találat, a vendégek erősek, minimum három gól benne van a mérkőzésben.

Fredericia - Silkeborg IF
2026. március 01., vasárnap,17:00
Labdarúgás - Dán bajnokság
- Dániába utazunk, ahol a dán Superligában alsóházi rangadó várható, amikor a Fredericia a Silkeborg IF együttesét fogadja. A hazaiak a tabella 10. helyéről várják az összecsapást, míg a vendégek közvetlenül mögöttük, a 11. pozícióban állnak, ami eleve kiélezett párharcot ígér. A Fredericia legutóbb 2–1-re nyert a Randers FC otthonában, és az elmúlt öt meccséből hármat megnyert, miközben meccsenként 2,0 gólt szerzett és 1,6-ot kapott. A Silkeborg IF ezzel szemben súlyos, 0–4-es vereségbe szaladt bele az FC Midtjylland ellen, és legutóbbi öt fellépésén nyeretlen maradt, ráadásul mindössze 0,2 gólos támadóátlagot hozott. A közös múlt inkább a vendégek felé billen (3–2), ugyanakkor a legutóbbi egymás elleni meccset idegenben a Fredericia nyerte 2–0-ra. A szezonstatisztikák alapján mindkét védelem sebezhető: a Fredericia 2,29-es, a Silkeborg IF 2,05-ös kapott gólátlaggal dolgozik. Azért várható több, mint 2,5 gól a meccsen, mert mindkét csapat védekezése rendszeresen sok találatot enged.

FC Midtjylland – Bröndby
2026. március 01., vasárnap,17:00
Labdarúgás - Dán bajnokság
- Még mindig a dán Superliga a helyszín, amelynek mai rangadóján a második helyezett FC Midtjylland a harmadik Bröndby IF együttesét fogadja. Az FC Midtjylland legutóbb 4–0-ra győzött a Silkeborg IF otthonában, és az elmúlt öt mérkőzését egyaránt megnyerte, ezeken 2,6-os gólátlagot hozott, miközben mindössze 0,4 gólt kapott meccsenként. A bajnokságban 13 győzelem mellett csupán kétszer kapott ki, támadójátéka átlagosan 2,76 gólt termel, védekezése pedig 1,1-es kapott gólátlaggal párosul. A Bröndby IF ezzel szemben legutóbb gól nélküli döntetlent játszott a Sønderjyske Fodbold ellen, és öt meccse nyeretlen, ezeken csupán 0,4 gólt szerzett átlagban. A szezonban 10 győzelem mellett 8 vereséget szenvedett, 1,48-as lőtt és 1,05-ös kapott gólátlaggal. A legutóbbi egymás elleni találkozón az FC Midtjylland idegenben 3–1-re nyert, ugyanakkor az utolsó öt párharcból hármat a Bröndby IF húzott be, és ezeken 2,0-s gólátlagot produkált. Azért várható több, mint 2,5 gól a meccsen, mert a hazaiak szezonbeli 2,76-os gólátlaga eleve magas tempót vetít előre, a vendégek pedig felveszik a kesztyűt!

Sönderjyske - Odense BK
2026. március 01., vasárnap,17:00
Labdarúgás - Dán bajnokság
- A gyakorta sokgólos dán bajnokság 4. helyezettje, a Sönderjyske Fodbold a 8. pozícióban álló Odense BK-t fogadja a haderslevi Sydbank Parkban. A Sönderjyske legutóbb gól nélküli döntetlent játszott a Bröndby IF ellen, az utóbbi öt meccsén két győzelem, egy vereség és két döntetlen a mérlege, 1,4-es lőtt és 1,0-s kapott gólátlaggal. A szezonban 9 győzelem mellett 6 vereséget és 6 döntetlent számlál, meccsenként 1,57 gólt szerez és 1,33-at kap. Az Odense BK a legutóbbi fordulóban 2–2-t játszott az FC Köbenhavn ellen, az elmúlt öt találkozón egyszer nyert, háromszor kikapott és egyszer döntetlent ért el, 1,2-es lőtt és 2,2-es kapott gólátlaggal. A bajnokságban 1,71-es gólszerző mutatója mellé 2,14-es kapott gólátlag társul. Az egymás elleni mérleg az utóbbi öt meccsen az Odense felé billen (2 győzelem, 3 döntetlen), a legutóbbi párharc 1–1-re végződött. Mindkét együttesnél rendszeresen gólgazdag mérkőzések születnek, az utolsó tíz tétmeccsből mindkét csapatnál hétszer született 2,5 gólnál több, és hétszer találtak be mindkét oldalon. Mindezek alapján ma is jó esély van az overre!

Lorient Auxerre
2026. március 01., vasárnap,17:15
Labdarúgás - Francia bajnokság
- Dél Amerika felé vesszük az utunkat, de előtte megállunk Galliában is, ahol kiesés elől menekülő Auxerre a jó formában lévő Lorient vendége lesz a Ligue 1 24. fordulójában. A Lorient önbizalommal telve várja a meccset, hiszen az összes sorozatot figyelembe véve az utóbbi 15 találkozójából csak egyet veszített el, és otthon három egymást követő győzelmet aratott. A Stade du Moustoirban tíz hazai bajnoki óta veretlen, ráadásul az elmúlt nyolc otthoni meccsén legfeljebb egy gólt engedett ellenfeleinek, ebből kettőt kapott gól nélkül hozott le. A csapat 23 forduló után 32 ponttal áll. Az Auxerre számára továbbra is nyögvenyelős a szezon: legutóbb 3–0-ra kikapott a Rennes ellen, és bár előtte hárommeccses veretlenségi sorozatot futott, csak jobb gólkülönbségének köszönhetően áll az automatikus kiesőhely fölött. Christophe Pelissier együttese 13 alkalommal maradt gól nélkül ebben az idényben, és az utóbbi 18 Ligue 1-meccséből mindössze kettőt nyert meg. Ugyanakkor a legutóbbi egymás elleni két élvonalbeli találkozót az Auxerre nyerte, mindkettőt 1–0-ra. Azért várható kevesebb, mint 2,5 gól a meccsen, mert a Lorient hazai pályán stabilan védekezik, az Auxerre pedig ebben a szezonban gyakran gólképtelen maradt, és a közelmúltbeli egymás elleni meccsek is szűk eredményt hoztak.

Newell's Old Boys - Rosario Central
2026. március 01., vasárnap,21:00
Labdarúgás - Argentin bajnokság
- Megérkeztünk a Gaucsók földjére, ahol három meccs erejéig táborozunk le. Elsőnek a rosariói derbi újabb fejezete következik, ahol a gyenge formában lévő Newell’s Old Boys a stabil Rosario Centralt fogadja. A hazaiak nehéz idénykezdet után a 15. helyen állnak, hét forduló után továbbra is nyeretlenek (0 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség), legutóbb 0–2-re kaptak ki az Estudiantestól. A gárda támadásban akadozik, meccsenként mindössze 0,7 gólt szerez, miközben körülbelül 2,0-t kap, az utóbbi öt találkozón pedig csak egy döntetlen és négy vereség jött össze 0,6 lőtt és 2,2 kapott gólátlag mellett. Külön gond, hogy 25 meccséből 24-ben nem vezetett a szünetben. A Rosario Central ezzel szemben negyedik, mérlege 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, és legutóbb 2–1-re nyert idegenben a Gimnasia La Plata ellen. A vendégek kiegyensúlyozottak, átlagban 1,1 gólt szereznek és 0,9-et kapnak, az utóbbi öt meccsen 3–1–1-es sor mellett csak 0,6 gólt engedtek. A párharc egyértelműen feléjük billen, az utolsó öt egymás elleni meccset megnyerték, az előző találkozó 1–0 lett, és a közelmúltban a meccsek 64%-ában 2,5 gól alatt maradt az össztermés. Azért várható kevesebb, mint 2,5 gól a meccsen, mert a Rosario Central mérkőzései rendszerint gólszegények, a Newell’s támadójátéka pedig alapvetően akadozik, és az egymás elleni derbik is rendre kevés gólt hoznak.

Argentinos Juniors - Barracas Central
2026. március 01., vasárnap,23:15
Labdarúgás - Argentin bajnokság
- Még mindig marhapásztorok otthona a helyszín, a helyi Apertura újabb fordulójában az Argentinos Juniors hazai pályán próbál visszatalálni a helyes útra a Barracas Central ellen. A házigazda az utóbbi öt meccsén 2 győzelmet, 1 döntetlent és 2 vereséget jegyzett, támadásban visszafogott, meccsenként 0,6 gólt szerez és ugyanennyit kap. A bajnokságban 2–2–1-es mérleggel áll, átlagban 0,6 lőtt és 0,4 kapott góllal. Otthon viszont masszív: 15 bajnoki óta veretlen, és az utolsó 19 hazai fellépésén egyszer sem volt hátrányban a szünetben. A találkozói rendre zártak, az utóbbi 12 meccs mindegyikén 3,5 gól alatt maradt az össztermés, és 40 meccsből 37-szer legalább az egyik fél nem talált be a félidőig. A Barracas Central a Tigre elleni 2–1-es sikerrel érkezik, az utolsó öt meccsen 2–1–2 a mérlege, 1,2 lőtt és 1,2 kapott gólos átlaggal. Idegenben azonban gyenge: az utolsó öt túrából csak egyet nyert meg, és ezen időszak alatt mindössze egy gólt szerzett vendégként. Náluk is jellemző a visszafogott tempó, 12 bajnokin sorozatban 3,5 gól alatt végeztek, a félidők többsége pedig 1,5 gól alatt maradt. Azért várható kevesebb, mint 2,5 gól a meccsen, mert mindkét csapat alacsony gólátlaggal dolgozik, a hazaiak stabilan védekeznek, a vendégek pedig idegenben különösen gólszegények.

Instituto - Unión Santa Fe
2026. március 01., vasárnap,23:15
Labdarúgás - Argentin bajnokság
- Az argentin bajnokság hétvégi fordulójában az Instituto de Córdoba hazai pályán fogadja a tabellán előkelőbb helyen álló Unión de Santa Fét. Az Instituto a 11. helyről várja az összecsapást, formája javuló tendenciát mutat: az utóbbi öt meccsen 2 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség a mérlege, 1,4 lőtt és 1,0 kapott gólos átlaggal. A szezonban kiegyensúlyozott mutatókat hoz, meccsenként 1,1 gólt szerez és ugyanennyit kap. Otthon különösen erős, pontjai döntő többségét saját pályáján gyűjtötte, és az utolsó három hazai mérkőzésén már a félidőben vezetett. Találkozói rendszerint feszesek, a legutóbbi 30 bajnokiból 28-szor legalább az egyik csapat nem talált be a szünetig. A Unión a 4. helyen áll, legutóbbi két meccsét megnyerte, az elmúlt öt találkozón 3–1–1-es sorral érkezik, 1,6-os lőtt és mindössze 0,4-es kapott gólátlaggal. A bajnokságban 1,3 gólt szerez és 0,6-ot kap átlagban, ugyanakkor idegenben az év első győzelmét csak a legutóbbi fordulóban aratta, és az utolsó hét túrájából csak kettőt nyert meg. Az egymás elleni mérleg enyhén a vendégek felé billen, az előző találkozó 0–4-gyel zárult. Azért várható kevesebb, mint 2,5 gól a meccsen, mert mindkét csapat találkozóit alacsony gólátlag jellemzi, a hazaiak mérkőzésein gyakran már a félidőig is kevés találat esik, a vendégek pedig stabil védekezéssel érkeznek.

Sigma Olomouc - Bohemians
2026. március 01., vasárnap,18:30
Labdarúgás - Cseh bajnokság
- Körutazásunk utolsó állomása Csehország, ahol a helyi élvonalban, kiegyenlített erőviszonyok mellett csap össze a Sigma Olomouc és a Bohemians 1905. A hazaiak a 6. helyről várják a találkozót, és a szezonban 9 győzelem, 8 vereség és 6 döntetlen mellett meccsenként 1 gólt szereznek, miközben 0,96-ot kapnak. Formájuk hullámzó, az utóbbi öt meccsből kettőt nyertek, kettőt elveszítettek, egyszer döntetlent játszottak, gólátlaguk ez idő alatt 1,4–1,4. Legutóbb idegenben 2–1-re verték a Lausanne Sportot. A vendég Bohemians a 10. helyen áll, mérlege 7 győzelem, 11 vereség és 5 döntetlen, támadásban visszafogottabb, hiszen csak 0,87 gólt átlagol, miközben 1,26-ot enged. Az elmúlt öt meccsen 2–2–1-es sorral érkeznek, 1,2 lőtt és 1,6 kapott gólos mutatóval, legutóbb 1–0-ra múlták felül a Dukla Prahát. Az egymás elleni közelmúlt inkább szoros: a legutóbbi párharc 2–2 lett, az utolsó öt meccsből a Bohemians kettőt, a Sigma egyet nyert, két döntetlen mellett. Azért várható kevesebb, mint 2,5 gól a meccsen, mert mindkét csapat szezonátlaga alacsony gólszámot mutat.

👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz!
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Olomouc - Bohemians 1905
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Instituto Cordoba - Union SF
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Argentinos Juniors - Barracas Central
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Newell's - Rosario Central
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Lorient - Auxerre
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Sönderjyske - OB Odense
Több, mint 2,5
tippszelvény
Midtjylland - Bröndby
Több, mint 2,5
tippszelvény
Fredericia - Silkeborg
Több, mint 2,5
tippszelvény
Wolfsberg - Sturm Graz
Több, mint 2,5
tippszelvény
Salzburg - Hartberg
Több, mint 2,5