A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
Mire kell ügyelnünk a tipp kiválasztásánál az OVER-UNDER esetében
- Ha valaki over 2,5-re akar fogadni, vagyis arra, hogy legalább három gól esik egy mérkőzésen, az első és legfontosabb szempont a csapatok játékstílusa. Támadó felfogású csapatok – akik labdabirtoklásra, szélességi támadásokra, gyors kombinációkra és sok lövésre építenek – gyakran kerülnek sok helyzetbe, és hajlamosak gólzáporos meccsekre. Ha ráadásul a védekezésük gyenge vagy nyitott, az még tovább növeli a találatok esélyét. Ilyen típusú csapatok találkozásakor szinte természetes, hogy legalább három gól esik, hiszen a támadás dominál, és a védekezés másodlagos szerepbe kerül.
- Nem szabad elmenni az edző személye és filozófiája mellett sem. Vannak olyan trénerek, akik szinte mindig gólgazdag meccsekre törekednek, akár tudatosan, akár a játékoskeret miatt. Az ilyen edzők csapatai általában gyorsan próbálják felépíteni a támadásokat, sok játékost küldenek előre, és nem ijednek meg attól sem, ha gólt kapnak – mert képesek többet is lőni. (Ange Postecoglou, Jürgen Klopp, Arne Slot, Bognár György) Ezzel szemben a konzervatív, defenzív szemléletű edzők inkább az eredményességre törekednek kevés kockázattal, és már 1–0-s vezetésnél is visszahúzzák a csapatot (Diego Simeone vagy José Mourinho). Az edző tehát nemcsak irányít, hanem keretet is ad annak, hogy a csapat milyen meccseket játszik, és ebből következik, hogy egy-egy tréner neve már önmagában is befolyásolhatja az over vagy under esélyeit.
- Az aktuális forma és a statisztikák is hasznos kapaszkodót nyújthatnak, de önmagukban még nem döntőek. Az utóbbi öt-tíz mérkőzés alapján érdemes megnézni, hogy a csapat mennyi gólt szerez, illetve kap, de még ennél is pontosabb képet adnak az xG- (expected goals) mutatók. Ha egy csapat sok minőségi helyzetet alakít ki, de épp formán kívül van és nem lövi be őket, az még nem jelenti azt, hogy alacsony gólszámú mérkőzéseket játszik. Inkább azt, hogy az áttörés bármikor bekövetkezhet. Az over irányába mutat az is, ha egy csapat korán szokott gólt szerezni, mert az gyakran felszabadítja a játékot, és nyíltabbá, kockázatosabbá teszi a további perceket.
- A motivációs tényezők is kulcsfontosságúak. Például ha két csapat közül egyiknek mindenképp győznie kell – például kiesés ellen vagy kupában hátrány ledolgozása miatt – akkor az kockáztatni fog, és ez szinte mindig gólokhoz vezet. Ezzel szemben egy olyan mérkőzés, amelynek nincs valódi tétje, lehet teljesen nyílt és felszabadult, vagy éppenséggel unalmas és passzív – a csapatoktól függ. Az sem mindegy, hogy egy bajnoki találkozón vagy például egy kupavisszavágón járunk, ahol a gólkülönbség, az idegenben lőtt gól (ha még számít), vagy a hosszabbítás lehetősége is befolyásolhatja a csapatok hozzáállását.
- A játékoskeretek vizsgálata során azonnal feltűnhet, ha egy csapat nélkülözi kulcstámadóit vagy épp kulcsvédőit. Ha például egy első számú kapus vagy két meghatározó belső védő hiányzik, az nagyban gyengíti a védekezést – és így az over 2,5 valószínűségét növeli. Ugyanez fordítva is igaz: ha egy csapat kénytelen fiatalokat vagy formán kívüli csatárokat bevetni, az csökkentheti a gólszerzés esélyét. A második sor bevetése például egy sűrű időszakban (háromnaponta játszanak) gyakran gólgazdag vagy épp gólképtelen meccsekhez vezet, a minőségi különbség mértékétől függően.
- Végül, de nem utolsósorban a körülmények is hatással lehetnek a mérkőzés lefolyására. Egy jó minőségű, gyors pálya segíti a támadásépítést, míg egy felázott, mély vagy szeles időben megrendezett mérkőzés gyakran lelassítja a játékot, és ez inkább az under irányába tolja el az esélyeket.
- És ha már az under 2,5 gólról beszélünk: ehhez olyan meccseket érdemes keresni, ahol mindkét csapat defenzív szemléletű, jól szervezettek hátul, kevés helyzetet engednek, és nem vállalnak fölösleges kockázatot. Tipikus under-meccsek a középmezőnybeli rangadók, ahol egy döntetlen is elfogadható eredmény. A rutinos edzők ilyenkor gyakran inkább kontrollálni próbálják a játékot, és nem engedik felpörögni az iramot. Ha egyik csapat sem hajt győzelemre, vagy már a meccs elején látszik a visszafogottság, az a legjobb előjele annak, hogy kevés gólra számíthatunk.
- Összességében tehát a 2,5-ös gólhatárra való fogadás nem egyszerű döntés kérdése, hanem tudatos elemzés eredménye. A csapatok stílusa, az edzők gondolkodása, az aktuális forma, a játékoskeret és a meccs jelentősége együttesen határozza meg, hogy érdemes-e a gólok mellett vagy ellen foglalni állást. Aki ezeket a tényezőket jól olvassa össze, hosszú távon sikeresebb lehet ezen a piacon, mint az, aki csupán a tabellára vagy az utolsó eredményre hagyatkozik.
Mai főtipp UNDER/OVER
Sandefjord – Aalesund
2026. május 03., vasárnap,17:00
Labdarúgás - Norvég bajnokság
- Május első gólos körutazásunkat Norvégiában kezdjük, ahol a Sandefjord hazai pályán, a nem félkész, hanem már Komplett Arénában fogadja az Aalesund együttesét, ahol az erőviszonyok egyértelműen a házigazda felé billennek. A Sandefjord ugyan legutóbb 3–1-es vereséget szenvedett a Tromsö ellen, mégis stabilabb képet mutat ellenfelénél, különösen annak fényében, hogy az Aalesund 1–1-es döntetlennel zárt a Kristiansund ellen, és a szezonban továbbra is nyeretlen. A bajnoki tabellán is jelentős a különbség, hiszen a Sandefjord a 8., míg az Aalesund a 16. helyen áll. Az egymás elleni mérleg is a hazaiak fölényét tükrözi: az utolsó öt találkozóból hármat a Sandefjord nyert meg, egyet az Aalesund, egy alkalommal pedig döntetlen született. A legutóbbi összecsapáson a Sandefjord idegenben 3–0-ra győzött, ráadásul ebben az összevetésben átlagosan 2,0 gólt szerez mérkőzésenként, míg az Aalesund mindössze 0,6-ot. A jelenlegi szezonban a Sandefjord mérlege kiegyensúlyozottabb (2 győzelem, 3 vereség, 1 döntetlen), de támadásban visszafogott, hiszen átlagosan 0,67 gólt szerez, miközben 1,17-et kap. Az Aalesund ezzel szemben ugyan 1,17 gólos átlagot hoz támadásban, de védekezése kifejezetten sebezhető, hiszen meccsenként 2,17 gólt enged. A közelmúlt formája sem fest jobban a vendégek számára: az utolsó öt mérkőzésükön nyeretlenek maradtak, három vereség és két döntetlen mellett, miközben 2,2 gólt kapnak átlagosan. A Sandefjord ugyan nem brillírozik, de két győzelmet így is begyűjtött az elmúlt öt találkozóján, és stabilabb teljesítményt nyújt, mint riválisa. A gólok tekintetében a statisztika gólos meccset jelez, 61% a valószínűsége annak, hogy a találkozón 2,5 gól fölé kúszik az össztermés. A Sandefjord esélyesebb, főként az egymás elleni mutatók és az Aalesund gyenge védekezése miatt, a gólpiacon pedig az OVER 2,5 felé billen a mérleg.

További tippek UNDER/OVERRE
Lilleström – Sarpsborg
2026. május 03., vasárnap,14:30
Labdarúgás - Norvég bajnokság
- Még mindig az olaj és a fjordok földje a helyszín, ahol a Lilleström hazai pályán fogadja a Sarpsborg 08 együttesét, kiegyenlített, de a hazaiak felé billenő erőviszonyok rajzolódnak ki. Mindkét csapat vereséggel érkezik a találkozóra, a Lilleström 2–0-ra kapott ki a Bodö/Glimt ellen, míg a Sarpsborg 08 1–0-s vereséget szenvedett a KFUM-tól. A bajnoki tabellán jelentős a különbség, hiszen a Lilleström a 3., a Sarpsborg 08 a 12. helyen áll, és a szezonbeli teljesítmény is ezt támasztja alá: a hazaiak négy győzelem mellett mindössze egyszer kaptak ki, míg a vendégek egy győzelemmel, három vereséggel és két döntetlennel szerényebb mérleggel bírnak. Az egymás elleni közelmúlt inkább a Sarpsborg 08 felé húz, hiszen az utolsó öt találkozóból hármat megnyertek, míg a Lilleström csak egyet, egy döntetlen mellett, ugyanakkor a legutóbbi összecsapáson a Lilleström 3–1-re győzött hazai pályán. Gólátlagban is aktív párharc képe rajzolódik ki, hiszen a Lilleström 1,4-es, a Sarpsborg 08 pedig 1,8-as átlaggal termel ezekben a meccsekben. A jelenlegi forma viszont egyértelműen a hazaiak mellett szól: az utolsó öt mérkőzésükön három győzelmet arattak, és mindössze 0,6 gólt kapnak meccsenként, míg a Sarpsborg 08 nyeretlen ebben az időszakban, és támadásban is visszafogott, csupán 0,6 gólos átlaggal. A számok gólgazdag összecsapást vetítenek előre, 68% az esély arra, hogy mindkét csapat betalál, és 69% annak a valószínűsége, hogy a mérkőzésen 2,5 gól fölé emelkedik az össztermés!

Middelfart - Aarhus
2026. május 01., péntek,18:00
Labdarúgás - Dán 2., alsóház
- Ez már Hamlet birodalma, Dánia, ahol a másodosztály alsóházában rendeznek feszült összecsapást. A Middelfart hazai pályán fogadja az Aarhus Fremad csapatát, ahol a vendégek számítanak egyértelmű esélyesnek. Mindkét együttes vereség után van, a Middelfart 2–1-re kapott ki a B 93-tól, míg az Aarhus Fremad 1–0-ra maradt alul a Hobro ellen. A tabellán is a vendégek állnak előrébb, a Middelfart a 6., az Aarhus Fremad a 4. helyet foglalja el, de a szezonmérleg még élesebb különbséget mutat, a Middelfart 2 győzelem mellett 19 vereséget gyűjtött, és meccsenként 2,37 gólt kap, míg az Aarhus Fremad kiegyensúlyozottabb mutatókkal rendelkezik, 1,52-es rúgott és 1,3-as kapott gólátlaggal. Az egymás elleni párharcban is a vendégek dominálnak, az utolsó három találkozóból kettőt megnyertek, egy döntetlen mellett, ráadásul a legutóbbi mérkőzésen 5–1-re ütötték ki a Middelfartot hazai pályán. Ebben az összevetésben az Aarhus Fremad 3,7 gólos átlaggal termel, miközben a Middelfart csak 1,3-ig jut. A hazaiak formája kifejezetten gyenge, az utolsó öt mérkőzésüket egyaránt elveszítették, és 4,0 gólt kapnak átlagosan, miközben támadásban is csak 0,8 gólt hoznak. Az Aarhus Fremad ezzel szemben két győzelmet szerzett az elmúlt öt meccsén, és 1,8 gólos átlagot produkál, bár védekezésben 1,6-os kapott gólmutatóval sebezhető marad. Az Aarhus Fremad minden mutatóban fölényben van, különösen az egymás elleni eredmények és a Middelfart gyenge formája alapján. A statisztika alapján az OVER 2,5 tűnik valószínűnek!

Versailles – Orléans
2026. május 01., péntek,17:00
Labdarúgás - Francia 3.
- Ez pedig már a francia Nemezti Liga, ahol a Versailles hazai pályán, a Montbauron Stadionban fogadja az Orléans együttesét, ahol teljesen kiegyenlített erőviszonyok mellett lépnek pályára a felek. A Versailles legutóbb 2–2-es döntetlent játszott a Le Puy-en-Velay ellen, míg az Orléans 3–0-s vereségbe futott bele a Quevilly Rouen ellen. A tabellán is minimális a különbség, a Versailles az 5., az Orléans a 6. helyen áll, és a szezonmérlegük is hasonló képet mutat, a hazaiak 14 győzelem mellett 1,41 gólt szereznek és 1,07-et kapnak meccsenként, míg a vendégek 13 győzelemmel, 1,31-es rúgott és 1,34-es kapott gólátlaggal rendelkeznek. Az egymás elleni mérleg inkább az Orléans felé billen, az utolsó öt találkozóból hármat megnyertek, míg a Versailles csak egyet, egy döntetlen mellett, és a legutóbbi összecsapáson is az Orléans győzött 2–0-ra. Ebben a párharcban a Versailles 1,0 gólos, az Orléans pedig 1,8 gólos átlaggal dolgozik. A közelmúlt formája kiegyensúlyozott, de visszafogott képet fest, a Versailles az utolsó öt meccsén 1,6 gólt szerez átlagban, miközben 1,2-t kap, míg az Orléans támadásban tompábban teljesít, mindössze 0,8 gólos átlaggal, és 1,0 kapott góllal stabilabb védekezést mutat. Küzdelmes és kiegyenlített meccs várható, ahol egyik fél sem emelkedik ki jelentősen, és a számok inkább visszafogott góltermést jeleznek. Nem várható három gólnál több a mérkőzésen!

Aubagne - Stade Briochin
2026. május 01., péntek,19:30
Labdarúgás - Francia 3.
- Még mindig a kastélyok földjén járunk, ahol az Aubagne hazai körülmények között fogadja a Stade Briochin együttesét és enyhe vendégfölény rajzolódik ki az esélyek alapján. Mindkét csapat vereséggel érkezik, az Aubagne 3–1-re kapott ki a Rouen ellen, a Stade Briochin pedig 2–1-re maradt alul a Concarneau-val szemben. A tabellán a hazaiak a 12., a vendégek a 17. helyen állnak, és a szezonmérleg is az Aubagne felé billen, 8 győzelem mellett 1,14 gólt szereznek és 1,45-öt kapnak meccsenként, míg a Stade Briochin mindössze 3 győzelmet gyűjtött, és 0,97-es rúgott, valamint 1,62-es kapott gólátlagot hoz. Az egymás elleni egyetlen közelmúltbeli mérkőzésen az Aubagne idegenben 3–1-re győzött, és ebben az összevetésben 3,0 gólos átlagot produkál, míg a Stade Briochin 1,0-ig jut. A forma egyik oldalon sem meggyőző: az Aubagne az utolsó öt meccséből csak egyet nyert meg, és 0,8 gólt szerez átlagosan, miközben 1,4-et kap, a Stade Briochin pedig nyeretlen ebben az időszakban, három döntetlen mellett két vereséget jegyez, és támadásban mindössze 0,6 gólos átlagot hoz, miközben védekezésben 1,0 kapott gólt enged. Egy kiegyenlített, alacsonyabb színvonalú és kevésbé hatékony támadójátékot hozó mérkőzés körvonalazódik, ahol egyik csapat sem mutat erős formát. Az UNDER 3,5 nagyon jó választás!

Galway United - St Patrick's
2026. május 01., péntek,20:45
Labdarúgás - Ír bajnokság
- Ez pedig már tuskó foci birodalma, Írország, ahol két jelszó van: a kick és a run. A Galway United hazai pályán, az Eamonn Deacy Parkban fogadja a St Patrick’s együttesét, ahol a vendégek számítanak esélyesebbnek. A Galway legutóbb 1–1-es döntetlent játszott a Waterford United ellen, míg a St Patrick’s magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott a Bohemians felett. A tabellán is jelentős a különbség, hiszen a Galway a 6., a St Patrick’s az 1. helyen áll, és a szezonbeli teljesítmény is ezt tükrözi, a hazaiak 1,25 gólt szereznek és 1,42-t kapnak átlagosan, míg a listavezető vendégek 1,85-ös rúgott és mindössze 0,85-ös kapott gólátlaggal dolgoznak. Az egymás elleni mérleg kiegyensúlyozottabb, de enyhén a St Patrick’s felé billen, az utolsó öt találkozóból kettőt megnyertek, egyet a Galway, két döntetlen mellett, és a legutóbbi összecsapáson is a vendégek győztek 1–0-ra. Gólátlagban sincs nagy különbség, a Galway 1,0, a St Patrick’s 1,2 gólt szerez ezekben a párharcokban. A közelmúlt formája azonban élénkebb támadójátékot mutat, különösen a vendégek részéről, akik az utolsó öt mérkőzésükön 2,0 gólos átlagot hoznak, míg a Galway 1,4-ig jut, ugyanakkor 1,6 gólt kap meccsenként. A St Patrick’s jobb szezonbeli teljesítménye és helyezése miatt esélyesebb, ugyanakkor a számok alapján nem várható gólzápor és az UNDER 2,5 tűnik valószínűbbnek!

Bohemians - Derry City
2026. május 01., péntek,21:00
Labdarúgás - Ír bajnokság
- Még mindig a lóhere és St. Patrick hazájában járunk, ahol a Bohemians a dublini Dalymount Parkban fogadja a Derry City együttesét, ahol a hazaiak számítanak esélyesebbnek. A Bohemians legutóbb 3–1-es vereséget szenvedett a St Patrick’s ellen, míg a Derry City egy szoros, 1–0-s győzelmet aratott a Shamrock Rovers felett. A tabellán is szoros a verseny, a Bohemians a 4., a Derry City az 5. helyen áll, és a szezonmérlegük is hasonló képet mutat, a hazaiak 1,15 gólt szereznek és 0,85-öt kapnak meccsenként, míg a vendégek 1,31-es rúgott és 1,23-as kapott gólátlaggal rendelkeznek. Az egymás elleni mérleg teljesen kiegyenlített, az utolsó öt találkozóból mindkét csapat két-két alkalommal nyert, egy döntetlen mellett, és gólátlagban sincs különbség, mindkét fél 1,2 gólt szerez átlagosan. A legutóbbi összecsapáson a Bohemians idegenben 1–0-ra nyert. A közelmúlt formája inkább a Derry City felé billen, hiszen a Bohemians az utolsó öt mérkőzésén nyeretlen maradt, három vereség és két döntetlen mellett, ráadásul 1,6 gólt kap átlagosan, míg a Derry City két győzelmet szerzett, és kiegyensúlyozottabb, 1,0 kapott gólos mutatót hoz. Küzdelmes és kiegyenlített meccs várható, ahol a formában lévőbb Derry City veszélyes lehet, de a hazai pálya előnye inkább a Derry pontszerzését erősíti. A gólstatisztikák alapján egyértelműen az UNDER 2,5 esélyei magasak.

Zamalek - Al Ahly
2026. május 01., péntek,19:00
Labdarúgás - Egyiptomi bajnokság
- A gólos körutazásunkat egy kedvenc UNDER-helyszínünkön, Egyiptomban fejezzük be három meccs erejéig. Elsőként a Zamalek és az Al Ahly összecsapásán kezdünk, ahol kiegyenlített erőviszonyok mellett zajlik majd a rangadó. A Zamalek legutóbb gól nélküli döntetlent játszott az ENPPI ellen, míg az Al Ahly súlyos, 3–0-s vereséget szenvedett a Pyramids FC-től. A tabellán a Zamalek az élen áll, az Al Ahly a 3. helyet foglalja el, és a szezonbeli mutatók is stabil teljesítményt tükröznek mindkét oldalon, a Zamalek 1,61 gólt szerez és mindössze 0,61-et kap meccsenként, míg az Al Ahly 1,57-es rúgott és 1,04-es kapott gólátlaggal rendelkezik. Az egymás elleni mérleg kiegyensúlyozott, az utolsó öt találkozóból egyet-egyet nyertek a felek, egy döntetlen mellett, és gólátlagban sincs különbség, mindkét csapat 0,8 gólt szerez ezekben a párharcokban. A legutóbbi összecsapáson az Al Ahly 2–1-re győzött hazai pályán. A közelmúlt formája alapján a Zamalek stabilabb képet mutat, az utolsó öt mérkőzésén három győzelmet aratott, és mindössze 0,4 gólt kap átlagosan, míg az Al Ahly védekezése ingadozóbb, hiszen 1,6 gólt enged meccsenként, bár támadásban 1,4 gólos átlagot hoz. Kiélezett rangadó várható, ahol a Zamalek stabilabb védekezése és formája előnyt jelenthet, de az erőviszonyok kiegyenlítettek. Mindezek alapján az UNDER 2,5 tűnik valószínűbbnek

Pyramids FC – ENPPI
2026. május 01., péntek,16:00
Labdarúgás - Egyiptomi bajnokság
Még mindig a Fáraók Birodalmában járunk, ahol a Pyramids FC Kairóban fogadja az ENPPI együttesét és a hazaiak számítanak esélyesebbnek. A Pyramids FC kiváló formában érkezik, legutóbb 3–0-ra győzte le az Al Ahlyt, miközben az ENPPI gól nélküli döntetlent játszott a Zamalek ellen. A tabellán is a hazaiak állnak előrébb, a Pyramids FC a 2., az ENPPI a 6. helyen található, és a szezonbeli mutatók is stabilabb hazai teljesítményt jeleznek, a Pyramids FC 1,61 gólt szerez és 0,74-et kap átlagosan, míg az ENPPI 1,04-es rúgott és 0,79-es kapott gólátlaggal dolgozik. Az egymás elleni mérleg egyoldalú, az utolsó öt találkozót egyaránt a Pyramids FC nyerte meg, ráadásul jelentős különbséggel, hiszen 2,2 gólos átlagot hoz, miközben az ENPPI csak 0,6-ig jut. A legutóbbi összecsapáson a Pyramids FC idegenben 4–0-ra diadalmaskodott. A közelmúlt formája is a hazaiak fölényét mutatja: az utolsó öt mérkőzésükön 2,0 gólt szereznek és mindössze 0,4-et kapnak átlagosan, míg az ENPPI 1,0 gólos támadójátéka mellett 1,4-es kapott gólmutatóval sebezhetőbb képet fest. A Pyramids FC egyértelmű fölényben van mind forma, mind egymás elleni mérleg alapján, ugyanakkor a számok nem ígérnek gólzáport. Egy 1-0, vagy 2-0 és a Piramisok otthon tartják a három pontot.

Ceramica Cleopatra - Al Masry
2026. május 01., péntek,16:00
Labdarúgás - Egyiptomi bajnokság
- Maradunk a Nílus földjén, ahol a Ceramica Cleopatra a Szuezi Új Stadionban fogadja az Al Masry együttesét, ahol teljesen kiegyenlített erőviszonyok jellemzik a párosítást. Mindkét csapat győzelemmel érkezik, a Ceramica Cleopatra 2–0-ra nyert a Smouha ellen, az Al Masry pedig 1–0-ra verte ugyanezt az ellenfelet. A tabellán is szoros a helyzet, a Ceramica Cleopatra a 4., az Al Masry az 5. helyen áll, és a szezonbeli mutatók is hasonló szintet mutatnak, a hazaiak 1,43 gólt szereznek és 0,78-at kapnak meccsenként, míg a vendégek 1,42-es rúgott és 1,13-as kapott gólátlaggal rendelkeznek. Az egymás elleni mérleg enyhe hazai fölényt mutat, az utolsó öt találkozóból kettőt a Ceramica Cleopatra nyert meg, egyet az Al Masry, két döntetlen mellett, miközben a hazaiak 2,0 gólos átlaggal termelnek, a vendégek pedig 1,0-ig jutnak. A legutóbbi összecsapáson ugyanakkor az Al Masry 3–2-re győzött. A közelmúlt formája inkább stabil, mint látványos: a Ceramica Cleopatra az utolsó öt meccséből négyet döntetlenre hozott, és 0,8 gólt kap átlagosan, míg az Al Masry 1,6 kapott gólos mutatóval sebezhetőbb képet mutat. Az is beszédes, hogy mindkét csapat az utolsó tíz mérkőzéséből hét alkalommal 2,5 gól alatti eredményt hozott. Kiegyenlített, taktikus mérkőzés várható, ahol egyik csapat sem emelkedik ki látványosan, és a számok is óvatos játékot jeleznek. Nem várható két gólnál több a meccsen.

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Ceramica Cleopatra - Al-Masry
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Pyramids FC - ENPPI
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
El Zamalek - Al-Ahly (EGY)
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Bohemians Dublin - Derry City
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Galway Utd. - St. Patrick's
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Aubagne - Stade Briochin
Kevesebb, mint 3,5
tippszelvény
Versailles - Orleans
Kevesebb, mint 3,5
tippszelvény
Middelfart - Aarhus Fremad
Több, mint 2,5
tippszelvény
Lilleström - Sarpsborg
Több, mint 2,5