A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!
Mire kell ügyelnünk a tipp kiválasztásánál az OVER-UNDER esetében
- Ha valaki over 2,5-re akar fogadni, vagyis arra, hogy legalább három gól esik egy mérkőzésen, az első és legfontosabb szempont a csapatok játékstílusa. Támadó felfogású csapatok – akik labdabirtoklásra, szélességi támadásokra, gyors kombinációkra és sok lövésre építenek – gyakran kerülnek sok helyzetbe, és hajlamosak gólzáporos meccsekre. Ha ráadásul a védekezésük gyenge vagy nyitott, az még tovább növeli a találatok esélyét. Ilyen típusú csapatok találkozásakor szinte természetes, hogy legalább három gól esik, hiszen a támadás dominál, és a védekezés másodlagos szerepbe kerül.
- Nem szabad elmenni az edző személye és filozófiája mellett sem. Vannak olyan trénerek, akik szinte mindig gólgazdag meccsekre törekednek, akár tudatosan, akár a játékoskeret miatt. Az ilyen edzők csapatai általában gyorsan próbálják felépíteni a támadásokat, sok játékost küldenek előre, és nem ijednek meg attól sem, ha gólt kapnak – mert képesek többet is lőni. (Ange Postecoglou, Jürgen Klopp, Arne Slot, Bognár György) Ezzel szemben a konzervatív, defenzív szemléletű edzők inkább az eredményességre törekednek kevés kockázattal, és már 1–0-s vezetésnél is visszahúzzák a csapatot (Diego Simeone vagy José Mourinho). Az edző tehát nemcsak irányít, hanem keretet is ad annak, hogy a csapat milyen meccseket játszik, és ebből következik, hogy egy-egy tréner neve már önmagában is befolyásolhatja az over vagy under esélyeit.
- Az aktuális forma és a statisztikák is hasznos kapaszkodót nyújthatnak, de önmagukban még nem döntőek. Az utóbbi öt-tíz mérkőzés alapján érdemes megnézni, hogy a csapat mennyi gólt szerez, illetve kap, de még ennél is pontosabb képet adnak az xG- (expected goals) mutatók. Ha egy csapat sok minőségi helyzetet alakít ki, de épp formán kívül van és nem lövi be őket, az még nem jelenti azt, hogy alacsony gólszámú mérkőzéseket játszik. Inkább azt, hogy az áttörés bármikor bekövetkezhet. Az over irányába mutat az is, ha egy csapat korán szokott gólt szerezni, mert az gyakran felszabadítja a játékot, és nyíltabbá, kockázatosabbá teszi a további perceket.
- A motivációs tényezők is kulcsfontosságúak. Például ha két csapat közül egyiknek mindenképp győznie kell – például kiesés ellen vagy kupában hátrány ledolgozása miatt – akkor az kockáztatni fog, és ez szinte mindig gólokhoz vezet. Ezzel szemben egy olyan mérkőzés, amelynek nincs valódi tétje, lehet teljesen nyílt és felszabadult, vagy éppenséggel unalmas és passzív – a csapatoktól függ. Az sem mindegy, hogy egy bajnoki találkozón vagy például egy kupavisszavágón járunk, ahol a gólkülönbség, az idegenben lőtt gól (ha még számít), vagy a hosszabbítás lehetősége is befolyásolhatja a csapatok hozzáállását.
- A játékoskeretek vizsgálata során azonnal feltűnhet, ha egy csapat nélkülözi kulcstámadóit vagy épp kulcsvédőit. Ha például egy első számú kapus vagy két meghatározó belső védő hiányzik, az nagyban gyengíti a védekezést – és így az over 2,5 valószínűségét növeli. Ugyanez fordítva is igaz: ha egy csapat kénytelen fiatalokat vagy formán kívüli csatárokat bevetni, az csökkentheti a gólszerzés esélyét. A második sor bevetése például egy sűrű időszakban (háromnaponta játszanak) gyakran gólgazdag vagy épp gólképtelen meccsekhez vezet, a minőségi különbség mértékétől függően.
- Végül, de nem utolsósorban a körülmények is hatással lehetnek a mérkőzés lefolyására. Egy jó minőségű, gyors pálya segíti a támadásépítést, míg egy felázott, mély vagy szeles időben megrendezett mérkőzés gyakran lelassítja a játékot, és ez inkább az under irányába tolja el az esélyeket.
- És ha már az under 2,5 gólról beszélünk: ehhez olyan meccseket érdemes keresni, ahol mindkét csapat defenzív szemléletű, jól szervezettek hátul, kevés helyzetet engednek, és nem vállalnak fölösleges kockázatot. Tipikus under-meccsek a középmezőnybeli rangadók, ahol egy döntetlen is elfogadható eredmény. A rutinos edzők ilyenkor gyakran inkább kontrollálni próbálják a játékot, és nem engedik felpörögni az iramot. Ha egyik csapat sem hajt győzelemre, vagy már a meccs elején látszik a visszafogottság, az a legjobb előjele annak, hogy kevés gólra számíthatunk.
- Összességében tehát a 2,5-ös gólhatárra való fogadás nem egyszerű döntés kérdése, hanem tudatos elemzés eredménye. A csapatok stílusa, az edzők gondolkodása, az aktuális forma, a játékoskeret és a meccs jelentősége együttesen határozza meg, hogy érdemes-e a gólok mellett vagy ellen foglalni állást. Aki ezeket a tényezőket jól olvassa össze, hosszú távon sikeresebb lehet ezen a piacon, mint az, aki csupán a tabellára vagy az utolsó eredményre hagyatkozik.
Mai főtipp UNDER/OVER-re:
Paide – Tammeka
2026. október 14., szerda,18:00
Labdarúgás - Észt bajnokság
- A mai gólos körutazásunk is zömmel az OVERek jegyében telik. Elsőként Észtországba látogatunk, ahol a Paide hazai körülmények között fogadja a Tammeka gárdáját. A meccsen a hazaiak esélyesebbek, de a vendégek támadójátéka is hozzájárulhat a gólok számának növekedéséhez. A Paide a legutóbbi fordulóban 1–0-ra kikapott a Levadia otthonában, előtte viszont az öt legutóbbi mérkőzéséből hármat megnyert, ezeken átlagosan 1,6 gólt szerzett, miközben mindössze 0,8-at kapott. A Tammeka szintén három győzelmet aratott az előző öt találkozóján, legutóbb pedig 4–0-ra verte a Nõmme Unitedet. A vendégek ugyanakkor védekezésben sebezhetőbbnek bizonyultak, hiszen az utolsó öt meccsükön átlagosan 2,2 gólt kaptak, miközben 2,4-et szereztek. A két csapat legutóbbi öt egymás elleni mérkőzéséből négyet a Paide nyert meg, amely ezeken átlagosan 2,8 gólt szerzett, míg a Tammeka mindössze 0,4-es gólátlagot produkált. A bajnokságban a harmadik helyen álló Paide eddig mérkőzésenként 1,6 gólt lőtt és 1,23-at kapott, az ötödik Tammeka pedig 1,37-es rúgott és 1,57-es kapott gólátlaggal rendelkezik. Az OVER 2,5 gólos fogadást a Tammeka legutóbbi mérkőzéseinek gólgazdagsága, a vendégek védekezési problémái és a 2,5 gólnál többet ígérő, 66 százalékos előzetes valószínűség támasztja alá.

További tippek UNDER/OVERRE
Feyenoord – Como
2026. október 14., szerda,18:45
Labdarúgás - BL, csoportkör
- A Bajnokok Ligája következik, ahol a Como a Feyenoord vendége lesz a ligafázisban. Mindkét együttes támadójátéka komoly kihívás elé állíthatja a másik védelmét. A Feyenoord a Barcelona elleni 5–1-es vereség után magára talált, és sorozatban három bajnoki győzelmet aratott: a PEC Zwolle ellen hét, az Utrecht ellen öt, az AZ Alkmaar ellen pedig két gólt szerzett, miközben egyik mérkőzésen sem kapott gólt. A holland együttes ezzel a bajnokság élére állt, és hazai pályán a Como ellen is folytatná a győzelmi sorozatát. Az olasz csapat remekül mutatkozott be a BL-ben, hiszen 4–1-re kiütötte az RB Leipziget, a folytatásban azonban hullámzó teljesítményt nyújtott: legyőzte a Parmát, kikapott a Frosinonétól, majd gól nélküli döntetlent játszott a Romával. A Como két egymást követő bajnokin sem talált be, így különösen fontos lesz számára, hogy ismét hatékonyabbá tegye támadójátékát. A Feyenoord ugyanakkor az olasz csapatok ellen gyenge mérleggel rendelkezik, hiszen legutóbbi hét ilyen találkozójából mindössze egyet nyert meg. Mindkét együttes rendelkezik elegendő támadópotenciállal ahhoz, hogy kihasználja ellenfele védekezésének gyenge pontjait, ezért jó esély mutatkozik arra, hogy legalább három gól szülessen!

Aston Villa – Fenerbahce
2026. október 14., szerda,21:00
Labdarúgás - BL, csoportkör
- Az Aston Villa a Fenerbahcét fogadja a Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában, a Villa Parkban, ahol mindkét csapat értékes pontokért lép pályára. Unai Emery együttese a Club Brugge elleni 3–2-es győzelemmel kezdte európai szereplését, a legutóbbi bajnokiján pedig 2–2-es döntetlent játszott a Brentforddal, így öt ponttal a Premier League 15. helyén áll. A birminghami gárda hazai pályán különösen meggyőző Európában: legutóbbi 13 ilyen mérkőzésén veretlen maradt, az előző tízet pedig megnyerte. A Fenerbahce eközben 1–1-es döntetlennel rajtolt a Roma ellen a BL-ben, majd a Rizespor 3–0-s legyőzésével folytatta a bajnokságot, amelyben 13 ponttal a negyedik helyen áll. A török együttes támadóerejét jól mutatja, hogy a szezonban már 19 gólt szerzett a bajnokságban, ezzel a liga legeredményesebb csapata. Ugyanakkor a nemzetközi porondon kevésbé meggyőző a mérlege: legutóbbi nyolc Bajnokok Ligája-mérkőzésén nyeretlen maradt, ezek közül ötöt elveszített, ráadásul az előző tíz találkozójából nyolcszor hátrányban volt a félidőben. Az Aston Villa a két csapat eddigi három egymás elleni mérkőzését egyaránt megnyerte, legutóbb 1–0-ra győzött a 2025–26-os Európa-liga-idényben. A Villa hazai pályán mutatott kiváló európai mérlege és a Fenerbahce kiemelkedő támadópotenciálja alapján mindkét oldalon lehetnek gólok, összességében legalább három!

Queens Park Rangers - Derby County
2026. október 14., szerda,20:45
Labdarúgás - Angol Liga bajnokság
- Ez pedig már a Ködös Albion, ahol a Queens Park Rangers a gyengélkedő Derby County együttesét fogadja a Championship szerdai fordulójában, és a hazaiak a döntetlenek után ezúttal győzelemmel távolodnának el a rájátszásért küzdő mezőnytől. A QPR legutóbb a West Ham otthonában szerzett értékes pontot, miután Nicolas Madsen vezető góljára Jarrod Bowen válaszolt, Pierce Charles pedig büntetőt hárított a hajrában. A londoniak sorozatban négy döntetlent játszottak a bajnokságban, és az utóbbi öt mérkőzésükön nyeretlenek maradtak, miközben hazai pályán eddig négy bajnokin mindössze négyszer találtak be. Ennek ellenére a tabella hatodik helyén állnak, és a Derby elleni találkozó jó lehetőséget kínál számukra a javításra. A vendégek a hétvégén közel kerültek első hazai győzelmükhöz, de a Wrexham a hajrában egyenlített, így a Derby továbbra is nyeretlen hazai pályán ebben a szezonban. John Eustace csapata a Portsmouth elleni szeptember 1-jei siker óta öt bajnokin nem tudott nyerni, két döntetlen és három vereség után pedig a 23. helyre csúszott vissza. Mohammed Fuseini az előző két mérkőzésen mindkét Derby-gólban szerepet vállalt, ami némi bizakodásra adhat okot, ráadásul a csapat az előző idényben mindkét alkalommal legyőzte a QPR-t. A Derby védekezési nehézségei és a QPR győzelmi kényszere mellett a vendégek legutóbbi mérkőzéseinek góljai is az OVER 2,5 felé mutatnak!

Norwich City - Southampton
2026. október 14., szerda,20:45
Labdarúgás - Angol Liga bajnokság
- Még mindig Anglia, ahol a Norwich City a négy egymást követő vereségből álló sorozatát szakítaná meg, amikor szerdán a Southamptont fogadja a Championshipben, a vendégek pedig újabb győzelemmel erősítenék meg javuló formájukat. A Norwich a szezon elején még komoly rájátszásbeli reményeket táplálhatott, ám az első kilenc bajnokijából hatot elveszített, legutóbbi négy mérkőzésén pedig minden alkalommal vereséget szenvedett, háromszor legalább négy gólt kapva. A Middlesbrough és a Bolton Wanderers ellen egyaránt 4–3-ra maradt alul, a Manchester Citytől 5–0-ra kapott ki a Ligakupában, majd a Swansea is fordítani tudott ellene. A csapat így a 18. helyre csúszott vissza, és mindössze két ponttal előzi meg a kiesőzónát, bár az utóbbi három hazai mérkőzéséből kettőt megnyert. A Southampton ezzel szemben az előző négy találkozójából hármat megnyert, legutóbb James Bree góljával 1–0-ra győzte le a Portsmoutht, még emberhátrányban is megőrizve előnyét. A vendégek ugyanakkor idegenben továbbra sem tudtak bajnokit nyerni, négy fellépésükön mindössze két pontot szereztek, és mindegyiken pontosan egy gólt lőttek. Hazai pályán viszont öt bajnokin már 16 alkalommal találtak be, így támadójátékukban jelentős különbség mutatkozik a két környezet között. A Norwich sorozatos vereségei és súlyos védekezési hibái, valamint a Southampton javuló formája alapján a vendégek gólszerzésére jó is esély mutatkozik, így lehet legalább három gól a meccsen.

Viktoria Köln - Sonnenhof Grossaspach
2026. október 14., szerda,19:00
Labdarúgás - Bundesliga 3.
- Németországban járunk, ahol a Viktoria Köln október 14-én a Sonnenhof Grossaspach együttesét fogadja a 3. Liga nyolcadik fordulójában, ahol a bajnokság második helyén álló hazaiak és a 17. helyezett vendégek összecsapásán a góloké lehet a főszerep. A Viktoria Köln remek formában érkezik a mérkőzésre, legutóbb 5–2-re győzte le az Alemannia Aachent, az előző öt találkozójából pedig négyet megnyert, ezeken átlagosan három gólt szerzett. A bajnokságban eddig hat győzelmet aratott, két vereség mellett, és mérkőzésenként szintén három gólt átlagol, miközben 1,38-at kapott. A Sonnenhof Grossaspach ezzel szemben az utóbbi öt mérkőzésén nyeretlen maradt, legutóbb 5–1-es vereséget szenvedett a Waldhof Mannheimtől. A vendégek az idényben mindössze 0,88 gólt szereznek mérkőzésenként, ugyanakkor átlagosan 1,75-öt kapnak, az utóbbi öt találkozójukon pedig 2,2-re nőtt a kapott gólok átlaga. A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzését 2020 februárjában a Viktoria Köln nyerte 1–0-ra, az eddigi két közös találkozón pedig a kölniek mindkétszer győztek, miközben a Sonnenhof egyszer sem talált be. A Viktoria Köln kiemelkedő támadóformája, a vendégek védekezési problémái alapján, a 2,5 gólnál több találatot valószínűsítő 69 százalékos előrejelzés reális!

Waldhof Mannheim – Ingolstadt
2026. október 14., szerda,19:00
Labdarúgás - Bundesliga 3.
- Maradunk a germánoknál, ahol a Waldhof Mannheim az Ingolstadt együttesét fogadja október 14-én a 3. Liga fordulójában, és a hazaiak jó eséllyel folytathatják gólgazdag mérkőzéseik sorozatát. A Mannheim legutóbb 5–1-re győzte le a Sonnenhof Großaspachot, az előző öt találkozójából pedig hármat megnyert, ezeken átlagosan két gólt szerzett és 1,4-et kapott. A bajnokságban a hetedik helyen áll, nyolc mérkőzésen négy győzelmet aratott, és kétgólos meccsenkénti átlagával támadásban kifejezetten eredményes. Az Ingolstadt ezzel szemben a legutóbbi fordulóban 4–2-re kikapott a Wehen Wiesbadentől, az előző öt találkozójából pedig négyet elveszített. A vendégek védelme különösen sebezhetőnek bizonyult, hiszen az utóbbi öt mérkőzésükön átlagosan 2,6 gólt kaptak, miközben 1,2-t szereztek. A bajnokságban a 15. helyen álló Ingolstadt eddig mérkőzésenként 1,13 gólt lőtt és 1,88-at kapott. Az egymás elleni mérleg ugyanakkor a vendégeknek kedvez, az előző öt találkozóból kettőt megnyertek, három döntetlen született, a legutóbbi összecsapáson pedig 5–1-re győztek. A statisztikák alapján az over 2,5 elfogadható lehetőség.

Verl - Jahn Regensburg
2026. október 14., szerda,19:00
Labdarúgás - Bundesliga 3.
- Utolsó meccs a Bundesliga háromból, ahol a Verl és a Jahn Regensburg összecsapásán két olyan csapat találkozik a 3. Ligában, amelyek mérkőzésein az utóbbi időszakban rendszeresen potyogtak a gólok. A Verl legutóbb 2–2-es döntetlent játszott a Fortuna Düsseldorffal, az előző öt találkozójából pedig mindössze egyet nyert meg, miközben háromszor döntetlenre végzett. A hazaiak ebben az időszakban átlagosan 1,4 gólt szereztek és 1,6-ot kaptak, a bajnokságban pedig mérkőzésenként 1,5 rúgott és 1,88 kapott góllal rendelkeznek. A Jahn Regensburg az előző fordulóban kiütéses, 5–0-s győzelmet aratott a Havelse felett, legutóbbi öt mérkőzésén pedig átlagosan két gólt szerzett, miközben 2,2-t kapott. A vendégek bajnoki mutatói még inkább a gólgazdag találkozók irányába mutatnak: mérkőzésenként 2,25 gólt lőnek és 2,13-at kapnak. Az egymás elleni mérleg is a Regensburg fölényét mutatja, hiszen az előző négy találkozóból hármat megnyert, legutóbb pedig idegenben győzte le 2–1-re a Verlt. Ráadásul a két csapat legutóbbi tíz mérkőzését vizsgálva a Verl hét, a Regensburg pedig nyolc alkalommal játszott 2,5 gólnál többet hozó összecsapást. A két együttes kapottgól-átlagai, a Regensburg támadóereje és a közelmúlt gólgazdag eredményei alapján az OVER 2,5 gólos fogadás mellett szólnak az érvek.

ES Sétif - JS Kabylie
2026. október 14., szerda,19:00
Labdarúgás - Algériai bajnokság
- Az OVERek után jöjjön lezárásképp két UNDER, mégpedig Afrikából! Az ES Sétif hazai pályán fogadja a JS Kabylie együttesét, az algériai élvonalban, és a két csapat legutóbbi eredményei alapján szoros, kevés gólt hozó mérkőzésre lehet számítani. A hazaiak legutóbb gól nélküli döntetlent játszottak az MC Oran ellen, az előző öt találkozójukon pedig átlagosan 1,4 gólt szereztek és mindössze 0,8-at kaptak. A bajnokságban eddig négy mérkőzésen 1,25-ös rúgott és 0,75-ös kapott gólátlagot produkáltak. A JS Kabylie szintén visszafogott támadójátékot mutatott: legutóbb 1–0-ra győzte le az ASO Chlefet, az utóbbi öt mérkőzésén pedig átlagosan mindössze 0,8 gólt szerzett, miközben 0,4-et kapott. A vendégek három bajnoki mérkőzésükön csupán két gólt lőttek, és mindössze egyet engedtek ellenfeleiknek. Bár a legutóbbi egymás elleni találkozójukon a JS Kabylie 5–1-re nyert, az előző öt összecsapásukból négy alkalommal legfeljebb két gólt szerzett a két csapat összesen. A gólszerzés valószínűségét illetően is óvatosságra int, hogy mindkét együttes legutóbbi teljesítményében a stabil védekezés dominált. Az érvek a kevés gól mellett: a két csapat alacsony kapottgól-átlaga, a JS Kabylie szerény támadótermelése és az a 67 százalékos előrejelzés, amely a két és fél gólnál kevesebbet hozó mérkőzést valószínűsíti.

CR Temouchent - MB Rouissat
2026. október 14., szerda,19:00
Labdarúgás - Algériai bajnokság
- A búcsúmeccsünk szintén Algériából érkezik, ahol a CR Temouchent az MB Rouissat együttesét fogadja az algériai bajnokságban, és a két csapat közelmúltbeli eredményei alapján kevés gólt hozó összecsapásra lehet számítani. A hazaiak legutóbb 1–0-ra kikaptak az MC Alger ellen, az előző öt mérkőzésükön pedig átlagosan mindössze 0,6 gólt szereztek, miközben 0,8-at kaptak. A bajnokságban eddig négy találkozón csupán két gólt lőttek, és az egy mérkőzésre jutó kapottgól-átlaguk is mindössze egy. Az MB Rouissat szintén visszafogott támadójátékot mutat: legutóbb 1–0-ra legyőzte az USM Algert, az előző öt meccsén pedig a CR Temouchenthez hasonlóan átlagosan 0,6 gólt szerzett és 0,8-at kapott. A vendégek bajnoki mérkőzésein is kevés találat született, hiszen eddig meccsenként 0,75 gólt lőttek és ugyanennyit kaptak. Különösen beszédes, hogy a két együttes legutóbbi tíz mérkőzéséből a CR Temouchent kilencszer, az MB Rouissat pedig nyolcszor játszott 2,5 gólnál kevesebbet hozó találkozót. A két csapat szerény gólszerzési mutatói, stabil védekezése és a közelmúlt alacsony gólszámú mérkőzései alapján az UNDER 2,5 gólos fogadás tűnik indokoltnak.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!