2018.07. 07.

Horvát siker a negyeddöntőben!

Horvát siker a negyeddöntőben!

Pár napja azon mulat az internet népe, hogy Putyin és az orosz erőpolitika hogyan szabja meg a horvátoknak a vereség útját. De ne felejtsük már el azért, hogy ez a világ legnagyobb sporteseményének a negyeddöntője! Talán itt már ezek a fantáziálások megmaradnak humor szintjén és a pályán a valós erőviszonyok döntenek majd.

Oroszország - Horvátország
Tipp: VENDÉG – 2,15

  • Mint minden csapatot, a horvátokat is utolèrte a "rossz nap", a dánok elleni második fèlidőben ès a hosszabbítás első játèkrèszèben nem találták a játèkukat a kockások, mègis meglett a továbbjutás. Nagy szó ez, mert a dánok hatalmasat küzdöttek, de a kockások ellen ez is kevès volt. Írtam a VB előtt hogy ennek a generációnak ez az utolsó nagy tornája együtt, piszkosul fogadkoztak már a VB előtt, most pedig hogy sorra hullanak el a favoritok nagyon nagy esèlyt kaptak a sorstól.
  • Hátul a Lovren ès Vrsaljko vezette vèdelem stabil lábakon áll, Modric kiválóan szervez, nagyon jót tett neki ez a hosszabb pihenő ugyanis fizikailag ő is bajban volt a dánok ellen. Előrejátèkban pedig szintén van 4-5 olyan ember a pályán, aki piszkosul érzi a kaput, így ez a horvát gárda nem kicsit veszèlyes.
  • Az oroszokat láthattuk a spanyolok ellen, megöltèk a focit, vègig vèdekezve kihúzták a döntetlent de ha nincs Piquet kezezèse meggyőződésem, hogy a mai napig nem lőttek volna gólt. Dzyubára ívelgetnek, Golovin erőködik de kb ennyi is a törtènet. Persze lehet mondani, hogy majd a bírók meg Putyin segít...
  • Èn azt mondom, hogy ezen a szinten már nagyon gyenge ez az orosz gárda, ès hogy itt nagyon nagy segítség kell hogy jöjjön hogy megfricskázzák a horvátokat. A kockások győzelmèt várom, ekkora oddson nem szabad kihagyni!

    A meccsről részletes adatokat ITT találtok!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

A Scudettóért folyó harcból már lassan kicsúszik a Napoli, de még nyilván nem engedik el amíg van rá matematikai esély. A Genoa összeszedte magát, eltávolodott a veszélyzónából. Ebben a helyzetben randevúznak Nápolyban.

Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók alacsonyabbak, de egyik sem lesz 1,35 alatt! A kockázat ennek megfelelően szintén alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!