Sportág: Foci

A mai bokrétámat 2 fajta virágból állítottam össze. Az egyik a PL-ben nyílik, a másik pedig a meglepetésmentes mezőkön. Végülis tegnap csak egy meglepőbe futottam bele (egyet pedig ugyebár vártam, hogy úgy lesz), szóval remélem, hogy ma is jóba nyúlok, és nem jön egetrengető történet.

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok a Angliából is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

2016.02. 27. Totó 13+1
Ha azt mondom, 13+1, mi jut eszetekbe? Az első sorból a kockák unottan gondolnak a 14-re, de a szerencsejátékon élőknél beindul egy folyamat, amitől egyszerre várják izgalommal a remek meccseket, ugyanakkor megfontolva tekintenek a szoros rangadókra. A meccsek elitje ez, csapdákkal, de nagy lehetőségekkel.

2016.02. 27. Napi duplázó
Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy duplával duplázunk. 

2016.02. 27. Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Egy versenyznk már tovább jutott a másikuk még vár az éjjeli eredményre és majd ennek fényében értékeljük az állást is. Addig is sok sikert a végjátékhoz!

2016.02. 26. Kézimunka
Tegnap a Barcelona nem hagyott kétséget afelől, hogy melyik a jobb csapat, egy „takarékos” második félidővel is magabiztos hat gólos sikert arattak Svédországban. Ma az EHF kupában a pályaválasztás jogát feladó Asztrahanyocska a Dunaújvárossal játszik.

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok a Belgiumból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

2016.02. 26. Napi duplázó
Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szimplával duplázunk. A szelvényhez sok szerencsét kíván az eBIKE kerékpáros webáruház és a Tipplap.hu szerkesztősége! 

2016.02. 26. Tippmixtippek!
A mai napon spanyol, angol, német és francia meccsel jövök. Ami pedig a tippeket illeti, valami hasonló kavalkádot hozok, ugyanis próbálok tutigyanúsra is lőni, és már-már meglepetést is megragadni. Győzelem, gólszám, 1x, ez lesz ma.