Sportág: Foci

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. 

A Tipplap egyik olvasója Attila jelentkezett egy kiváló stratégiával, amit ő talált ki és sokszor nyert már vele. Elkezdünk egy sorozatot, amiben Attila tippjeivel játszunk, követjük a játékmenetet, amit megoszt velünk.

Amikor már futnak a nagy bajnokságok és az NB1 is, hétvégenként szoktam feladni egy Tippmix-szelvényt, amelyhez a szombati és a vasárnapi, sőt esetenként a pénteki kínálatból is válogatok. Ezekben a gyűjteményekben olyan mérkőzéseket keresek, amelyek szorzói rendre 1,80-2,10 körül vannak, az eredő pedig szép nyereménnyel kecsegtet. A szelvényt 5/6-ban szoktam feladni. Ezeket a szelvényeket mostantól megosztom Veletek is. Sőt közkívánatra a hétközi Tippmix ajánlatból is válogatok egy mission impossible kombinációt, minél kedvezőbb nyereményszorzóval.

A Tipplap egyik olvasója Attila jelentkezett egy kiváló stratégiával, amit ő talált ki és sokszor nyert már vele. Elkezdünk egy sorozatot, amiben Attila tippjeivel játszunk, követjük a játékmenetet, amit megoszt velünk. Fortuna legyen veletek!

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  Fortuna legyen veletek!

A mai ajánlatból is kiválasztottam hét eseményt, amelyeket egy 6/7-es kombinációs szelvénybe gyúrtam. Ezeket a szelvényeket minimális téttel adom fel, hasonlóképpen a Mission Impossible rovatban található szelvényekhez, ennek is kicsi a valószínűsége. De esély mindig van! A válogatás és az esélylatolgatás öröme mellett, ha még nyerek is valamit, az csak hab a tortán. Jó nagy adag hab!
Tipplap
0 Tovább

Új rovat indul Napi tippjavaslat címmel, ami nagyban hasonlít a Tipplap tippmix szelvényéhez, a különbség annyi, hogy ezen elemzések között fel fog bukkani az internetes fogadóirodák ajánlatából kiválasztott mérkőzések, de továbbra is gondolunk a Tippmix-rajongókra is. A kínálat bősége alapján 2-6 mérkőzés lesz kielemezve, majd egy, vagy több tippet is a fogadók figyelméba ajánlunk. Fortuna legyen veletek!
Új rovat indul Napi tippjavaslat címmel, ami nagyban hasonlít a Tipplap tippmix szelvényéhez, a különbség annyi, hogy ezen elemzések között fel fog bukkani az internetes fogadóirodák ajánlatából kiválasztott mérkőzések, de továbbra is gondolunk a Tippmix-rajongókra is. A kínálat bősége alapján 2-6 mérkőzés lesz kielemezve, majd egy, vagy több tippet is a fogadók figyelméba ajánlunk. Fortuna legyen veletek!
Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  Fortuna legyen veletek!
Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  Fortuna legyen veletek!
Amikor már futnak a nagy bajnokságok és az NB1 is, hétvégenként szoktam feladni egy Tippmix-szelvényt, amelyhez a szombati és a vasárnapi, sőt esetenként a pénteki kínálatból is válogatok. Ezekben a gyűjteményekben olyan mérkőzéseket keresek, amelyek szorzói rendre 1,80-2,10 körül vannak, az eredő pedig szép nyereménnyel kecsegtet. A szelvényt 5/6-ban szoktam feladni. Ezeket a szelvényeket mostantól megosztom Veletek is. Sőt közkívánatra a hétközi Tippmix ajánlatból is válogatok egy mission impossible kombinációt, minél kedvezőbb nyereményszorzóval.   BUÉK!