2025.11. 04.

NHL Moments - Addig üsd a Phillyt - idei #1

NHL Moments - Addig üsd a Phillyt - idei #1

Kemény kis szezon lesz ez az idei. Egyelőre tíz meccs után is nagyon egyben a mezőny. Kicsit kaotikus, de azért vannak jelek, kik lehetnek jók. A Philly számomra idén sem tűnik annak.

Montreal Canadiens - Philadelphia Flyers

Kelet első helyezettje az utolsó ellen, akiket mindössze 5 pont választ el. Nagyjából jól mutatja ez az eddigi szezont az 1/7-e után. 

A Habstól vártuk, hogy jók legyenek és így is teljesítenek. Persze lehet fortuna is velük volt eddig, hiszen 9 győzelmükből 5-öt is túlórával szereztek meg. Ugyanakkor mentális erőt is jelenthet, illetve mindenképpen önbizalmat adhat. Mindenhol rendben van most ez a csapat és a sérülések sem tizedelték őket meg egyelőre.

Ezzel szemben a Flyers nem nagyon erősödött tavaly óta és bár voltak jó meccseik, azok főként hazai jégen jöttek össze. Idegenben eddig nyeretlenek és nem szerintem nem ma szakad meg ez a széria. Tavaly többször verettük a Philadelphia csapatát és idén most először látom úgy, hogy a kipihent, játékra éhes Montreal ellen nem túl esélyesek. Én bízom ma a Canadiens győzelemben hazai jégen, ahová amúgy se nagyon nyerni járnak a csapatok.

tipp
Montreal - Philadelphia
A mérkőzés győztese | Montreal | 1.56 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Montreal - Philadelphia

2025. 11. 05. 01:00 | NHL Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
FloodOne 2025-11-04 13:59:04
Mit gondoltok a Las Vegasról mára?😁
ToMMo 2025-11-04 15:53:33
Jó kis meccsnek ígérkezik, de szerintem nyernek!

további tippjeink a Jégkorong világából

Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.
Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.
Mára egy Kelet vs Nyugat összecsapást választottam két olyan csapattal, akik az elmúlt években azért többnyire az élmezőnyhöz tartoztak. Most azonban egyelőre az egyik szekér nagyon nem megy.
Mára egy Kelet vs Nyugat összecsapást választottam két olyan csapattal, akik az elmúlt években azért többnyire az élmezőnyhöz tartoztak. Most azonban egyelőre az egyik szekér nagyon nem megy.
Tegnap jöttek szépen a gólok az Ottawa meccsen, még az over 5.5 is belefért volna. Ma inkább győzteseket keresgéltem és több mérkőzés is megtetszett, amiket később kommentben leírok majd, de most az elsődleges választásom érkezik a cikkben.