2019.05. 21.

ACB Liga: Ismét parketten az Euroliga 3. helyezettje!

ACB Liga: Ismét parketten az Euroliga 3. helyezettje!

A spanyol bajnokság alapszakaszának utolsó-előtti fordulójából maradt még egy mérkőzés mára, ahol a jelenleg első helyen álló Real Madrid a 4. Pamesa Valenciát fogadja. Van tétje a meccsnek, ennek megfelelően pörgős mérkőzést várok!

KOSÁRLABDA, SPANYOL BAJNOKSÁG
2019.05.21. 21:00
REAL MADRID - VALENCIA

  • A Real Madrid és a Barcelona holtversenyben állnak az alapszakasz tabellájának első két helyén. A spanyol élvonal két legerősebb csapatáról beszélünk, akik ráadásul minden fronton rivalizálnak egymással, így kosárlabdában is. A Real az Euroliga Final Fourjában szép győzelemmel megszerezte a harmadik helyet, ma pedig azért kellene nyerniük Llulléknak, hogy megmaradjanak az első pozícióban. A rájátszás már megvan, csak a győzelem a lényeg. 19-én volt az Euroliga-meccs, ezért azt gondolom, hogy ma is több szerepet kap Tavares, Randolph, Causeur és Taylor, mint a sztárok. Llull minden bizonnyal be fog szállni segíteni. A Real remekül dob és kiválóan védekezik. A Valencia védelme hasonló, mint a Realé, de támadásban több mint 200 ponttal dobták felül a Pamesát.
  • A Valencia nagyon masszív védekezést tud a parkettra vinni, a Baskonia után ők a legjobbak ebben a mutatóban, viszont a támadások hatékonyságán, a hárompontosok eredményességén főleg, javítani kellene.  Az amerikai Tobey remekül dob, de szökség lesz Dubljevic kiváló lepattanózására is! A spanyoloknak, Vivesnek és San Emeterionak fel kellene zárkóznia mininum tíz pont fölötti teljesítményre! A Valencia képes volt megverni a Barcelonát is korábban, amennyiben jól megy nekik a játék, pariban lehetnek a Reallal is.

A Valencia oda fogja magát tenni és ahogy a Barcát is képesek voltak megverni, valamint kiválóan záró védelmével 75 pont alatt tartani!!! A Real sem fogja magát megdobni nagyon és 88 alatt maradnak!

tipp
Real Madrid - Valencia
Hazai csapat - Pontszám 88,5 | Kevesebb, mint 88,5 | 1.60 | (9/10)

kapcsolódó meccs

Real Madrid - Valencia

2019. 05. 21. 21:00 | Spanyol bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2019-05-21 22:39:36
Szia!
Szoros meccset várok, 10-en belül marad a Valencia, (nyerhet is szerintem)

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.