2025.05. 02.

Kosárlabda ABA Liga: Cibona – Spartak

Kosárlabda ABA Liga: Cibona – Spartak

A Cibona számára ez a szezon sem hozott sok örömet az Adria Ligában, míg a vendég Spartak remekül szerepelt, amely során bejutott a rájátszásba. A két csapat jelenlegi helyzete szöges ellentétben áll, Cibona a kiesés szélén, a jövője bizonytalan, míg Spartak már biztosan ott van a legjobb nyolc között. A mérkőzés tehát inkább a vendégek ritmusáról, és a hazaiak hozzáállásáról szól majd.

  • A zágrábi Cibona továbbra is mélyrepülésben van, legutóbb 72–66-os vereséget szenvedtek a Borac Cacak otthonában, amely már a 25. kudarcuk volt a szezonban. Ezzel a mérlegük 4–25-re romlott, és jó eséllyel kiesőhelyen zárják az idényt. A klub krónikus pénzügyi problémákkal küzd, és a szezon során ez végig éreztette hatását, gyenge dobóteljesítmény, súlytalan palánk alatti játék, és általános motivációhiány jellemzi őket. További nehézség, hogy két játékosuk, Toni Rocak és Peter Jok is hiányozni fog a találkozóról. A jelek szerint a csapat már nem igazán összpontosít az ABA Ligára, inkább a horvát bajnokság felé fordult a figyelmük, így nem garantált, hogy komolyan veszik majd ezt a zárómeccset.
  • A Spartak Subotica együttese viszont kiváló idényt produkált, a Zadar elleni 87–71-es győzelemmel biztosították helyüket a rájátszásban, jelenlegi mérlegük 16–13. A szezon során több bravúrgyőzelmet is arattak, legyőzték például a Crvena Zvezdát és a Cedevita Olimpiját is, ezek pedig kulcsfontosságúak voltak a playoffba jutáshoz. A csapat szerkezete jól kiegyensúlyozott, hátul ott vannak az olyan játékosok, mint Umoje Gibson, Rasir Bolton vagy a rutinos irányító Nemanja Gordic, míg a széleken Momirov és Cerovina biztosítják a dobóerőt. A palánk alatt Danilo Nikolic, Vojin Medarevic és Dusan Miletic osztoznak a szerepeken, így minden poszton stabil a keret. A Vladimir Jovanovic által irányított együttes tehát jogosan lehet ambiciózus a rájátszásban, bár jelen mérkőzésre kisebb rotációval is készülhetnek.
  • Nagyon fontos a helyezkedés a rájátszásra! Hiába erősebb a Spartak, a motiváció és a hozzáállás ezen a találkozón nem lesz náluk topon! A vendégek már biztosították a rájátszásbeli helyüket, és akár még kedvezőbb sorsolásban is reménykedhetnek, ha veszítenek! Nem kizárt, hogy nem fognak maximális intenzitással játszani! És ne feledjük, ez egy Horvát – Szerb mérkőzés! A hazaiak, ha kijön nekik a lépés képesek lesznek meglepetést szerezni. Plusszos hendikeppel segítem a Cibonát!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Cibona – Spartak
Cibona +8,5 | 1.84 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Muki80 2025-05-02 21:07:36
De kár volt ez a tipp... azaz nekem volt kár elolvasnom. :( Ez a Cibona egy borzasztó gyenge csapat... Nézem a meccset... Ezek mit keresnek ebben a csoportban?! Pff
Jordan 2025-05-02 11:34:47
Nekem is ez volt az első gondoltaom, hogy leadják és megkapják a Partizan helyett a Buducnost, de azért valljuk be azon sem fognak túljutni :D de ez a tipp egész jó lehet

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.