Feszültséggel teli „Örök derbi” következik, ahol a Crvena Zvezda a túlélésért, a Partizan pedig az előny megszilárdításáért lép pályára. A vörös-fehérek hazai közönség előtt javítanának, míg a fekete-fehérek újabb csapást mérnének ősi riválisukra.
Crvena Zvezda – Partizan Belgrád
2026. május 21., csütörtök,20:00
Kosárlabda - ABA Liga
- A Crvena Zvezda felemás szezont fut, amely már a rajtnál kisiklott, hiszen Ioannis Sfairopoulos mindössze három mérkőzés után távozott. Sasa Obradovic érkezése eleinte tökéletes megoldásnak tűnt, jöttek a győzelmek, az Euroligában is csillogott a csapat, ám idővel fokozatosan visszaesett a teljesítmény, és végül a play-inben búcsúzott, míg az ABA Ligában csak a harmadik helyet szerezte meg. A rájátszás első körében a Cedevita Olimpija ellen komoly gondokkal küzdött, és csak három mérkőzés után jutott tovább, a döntő összecsapás utolsó negyedében hátrányból fordítottak, ami kifejezetten a rutinjuknak volt köszönhető. Az elődöntő első meccse a Partizan ellen hű lenyomata volt az idénynek! Gyenge védekezés, 100–94-es vereség, pedig az első félidőben Jordan Nwora vezérletével tartotta a lépést a gárda. A harmadik negyed második felében egy 13–0-s rohammal a Partizan húszpontos előnyt épített ki, és eldőlni látszott a meccs, ám a hajrában a Zvezda belehúzott, Jared Butler ritmust fogott, és 45 másodperccel a vége előtt egy pontra zárkózott. A kulcspillanatokban azonban hibák jöttek, két ajándék büntető Carlik Jonesnak, majd egy eladott labda, ami lezárta a találkozót. Nwora 31 ponttal (10/14 mezőnyből) volt a legeredményesebb, Butler 18, Izundu 10 pontot tett hozzá. A Zvezdánál Miljenovic, Motiejunas és Canaan hiányzik, Miller-McIntyre még nincs teljesen rendben.
- A Partizan is összevissza-eredményeket ért el a szezonban. gyenge kezdés, Zeljko Obradovic távozása, súlyos vereségek sora, köztük 35 pont felettiek, majd egy újabb mélypont a Mega elleni kupavereség után. Joan Penarroya azonban lépésről lépésre összerakta a csapatot, amely az idény végére javított az Euroligában, az ABA Ligában pedig második lett. A szezon alakulásában kulcsszerepet játszott Carlik Jones sérülése, visszatérése óta viszont jelentősen javult a csapat játéka. A Bosna elleni párharcban nem volt egyszerű dolguk, az első meccsen csak a hajrában törték meg az ellenállást, ráadásul Shake Miltont is elvesztették, a másodikon viszont már magabiztosabbak voltak. Az elődöntő első meccsén szervezettebbek és fegyelmezettebbek voltak ellenfelüknél, és bár a végén rossz döntésekkel majdnem elszórták az előnyt, végül győztek. Duane Washington 23 ponttal vezette a csapatot, Sterling Brown 16-ot dobott, Carlik Jones 15, Tonye Jekiri 14 ponttal segített, míg Nick Calathes egy pontja ellenére játékával, passzaival és védekezésével kulcsszerepet játszott. A Partizan Nakic és Milton nélkül lép pályára.
- Crvena Zvezda már megmutatta, hogy képes nagy hátrányból visszajönni, és hazai pályán, a kiesés szélén várhatóan jóval koncentráltabb és motiváltabb lesz, ami elegendő lehet ahhoz, hogy nyerjenek, a pontok szempontjából pedig az under felől kell közelíteni, nem lesz több, mint 170 egység.

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!