2025.10. 06.

Kosárlabda, ABA Liga: Crvena Zvezda – Zadar

Kosárlabda,  ABA Liga: Crvena Zvezda – Zadar

A másik belgrádi Euroliga-csapat is pályára lép az ABA-ligában. A Crvena Zvezda hazai pályán fogadja a horvát Zadar csapatát az ABA Liga új fordulójában. A szerbek háza táján az idény eleji gyenge rajt után a szurkolók győzelmet várnak. A vendégek pedig jó hangulatban érkeznek, két bajnoki sikerrel a hátuk mögött, és bíznak abban, hogy a Zvezda bizonytalan formáját kihasználva szoros mérkőzést vívhatnak.

  • A Crvena Zvezda kifejezetten rosszul kezdte az új szezont, hiszen az Euroligában két vereséggel rajtolt, miközben több komoly hiányosság is felszínre került. A belgrádi együttes gyenge lepattanózásban és védekezésben, különösen a hárompontos védelemben, ahol ellenfeleik túl sok nyitott dobóhelyzetet kaptak. A félpályás támadások sem működnek megfelelően, és a csapat teljesítménye hullámzó, különösen a hárompontos kísérletek terén. A sérülések tovább nehezítették a helyzetet, emiatt a klub kénytelen volt új megoldásokat keresni: visszahívták Yago Dos Santost, valamint szerződtették a rutinos centert, Donatas Motiejunast. Chima Moneke vezéregyéniség, ugyanakkor Nikola Kalinic gyengébb formában van, és sok labdát elad. A helyzetet súlyosbítja, hogy több kulcsjátékos, Devonte’ Graham, Joel Bolomboy, Isaiah Canaan, Ognjen Dobric, Jasiel Rivero és Uros Plavsic továbbra is sérült.
  • A Zadar új idényét bizakodva kezdte, célja pedig az, hogy előrelépjen az ABA Ligában. A csapat magja és vezetőedzője, Danijel Jusup egyaránt maradt, ami stabilitást biztosít. Különösen fontos, hogy a tavalyi szezon legjobb pontszerzője, Vladimir Mihailovic is a keretben maradt. Mellette továbbra is kulcsfigurák Karlo Zganec, Lovro Mazalin és Krsevan Klarica, akik a csapat gerincét alkotják. Az együttes ezzel megtartotta a folytonosságot, miközben lehetőséget ad néhány fiatal játékosnak is. A Zadar jól rajtolt a horvát bajnokságban, hiszen előbb magabiztosan verte a Kvarnert, majd a Cibonát is legyőzte. A Zadar játékstílusa nem változott sokat, de eddigi ellenfeleik nem képviseltek komoly szintet, így a Zvezda elleni találkozó valódi erőpróba lesz számukra. A horvát csapatnál Lovro Mazalin játéka kérdéses.
  • A Crvena Zvezda minden bizonnyal rendkívül motiváltan lép pályára, hiszen a két Euroliga-vereség után muszáj javítania. Zeljko Obradovic tanítványai gyors tempójú, tranzíciós kosárlabdát próbálnak majd játszani, hogy a támadójátékukkal ellensúlyozzák a védekezésben mutatkozó gyengeségeiket. A belgrádiak támadópotenciálja jóval nagyobb, mint amit eddig láthattunk, de védekezésbeli problémáik lehetőséget adhatnak a Zadar számára, hogy versenyben maradjon. A körülmények alapján pontgazdag, nyílt játék várható, ahol a Zvezda fölénye érvényesülhet, de a Zadar is képes lehet megszorongatni őket. Az összesített pontszám várhatóan 156,5 felett alakul, és a hazaiak végül sikerrel zárhatják a találkozót.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Crvena Zvezda – Zadar
Több, mint 156,5 pont a mérkőzésen | 1.60 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-10-06 10:44:42
Azért az nem semmi, hogy egyszerre két rivális csapat edzője is Zeljko Obradovic :DDDD
Barnamedve 2025-10-06 13:12:57
Benne marad az ember fejében, na.
Sfairopoulos Ioannis nyilván. Majd átírom a cikkben is, később ha gép előtt vagyok.
Jordan 2025-10-06 15:57:07
Végre nem sértődtél meg, így tovább😀

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.