2025.05. 16.

Kosárlabda ABA Liga: Mega Belgrád – Buducnost Podgorica

Kosárlabda ABA Liga: Mega Belgrád – Buducnost Podgorica

A rájátszás második mérkőzésére készülő Mega és Buducnost Belgrádban meccsel egymással. A fiatalokra építő hazaiak szeretnének meglepetést okozni, addig a tapasztalt és mély kerettel rendelkező vendégek célja a 2-0-s párharclezárás és az elődöntőbe jutás. Bár az első mérkőzést magabiztosan nyerte a Buducnost, a Mega ma mindent latba vetve próbál szépíteni. Vajon elég lesz mindez a győzelemhez?

  • A Mega a szezon eleji célkitűzéseit már teljesítette, bejutott a rájátszásba, és közben több fiatal játékos is olyan szintre fejlődött, hogy már most komolyabb szerződések várnak rájuk. A csapat stílusa gyors tempóra és a támadásokra épül. Az egész szezonban remekeltek a támadólepattanókban, igaz, az első meccsen ebben alulmaradtak, részben Bogoljub Markovic hiánya miatt. A szerb válogatottba is bekerült Markovic mellett Mihailo Petrovic is kiemelkedett a szezon során, de a playoffban Stefan Miljenovic emelte igazán a szintet! Az első meccsen 30 ponttal, 8 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt. Emellett Andrija Jelavic is stabil teljesítményt nyújt, és további fejlődést várnak Filip Jovictól és Timotej Malovectől is. A Mega célja az lesz, hogy gyors ritmusba kényszerítse a vendégeket, és a vonalon kívülről is eredményes legyen.
  • A Buducnost fokozatosan növeli játékának szintjét a legfontosabb ABA Liga-meccsek közeledtével. Az alapszakaszt az élen zárták, és a párharc első meccsén magabiztos győzelmet arattak, különösen a büntetőterületen való dominanciájukkal, csak az első félidőben 52 pontot szereztek ezen a területen. A lepattanók terén is hatékonyak voltak, és az eladott labdákat minimálisra csökkentették, miközben 23 gólpasszt osztottak ki. A palánk alatti fölényüket Kenan Kamenjas és Nikola Tanaskovic szimbolizálta, de a csapat mélységét jól mutatja, hogy öten is kétszámjegyű pontot értek el. McKinley Wright, az ABA Liga MVP-je ezúttal is hiányozhat, de Yogi Ferrell jól helyettesítette, míg Fletcher Magee a hármasvonalról jelent állandó veszélyt. Rashad Sulaimon szintén egyre jobb formát mutat, és sokoldalúságával kulcsszerepet tölt be.
  • A párharc második meccsén a Buducnost az esélyes, és az első mérkőzés alapján minden okuk megvan az optimizmusra. Tapasztaltabb keretük, mélyebb rotációjuk, valamint a palánk alatti fölényük mind-mind döntő tényezők lehetnek. Ráadásul most még fókuszáltabban léphetnek pályára, hiszen tisztában vannak azzal, hogy a Mega képes meglepetésre! A hazaiak részéről sok múlik azon, hogy Markovic játszik-e, és mennyire tudják gyorsítani a játékot. Ennek ellenére, a vendégek stabilitása, szervezettsége és a playoff-rutinjuk alapján várhatóan újra érvényesítik fölényüket, és lezárják a párharcot. Szorosabb meccs várható, ahol ha nyer is a Buducnost, nem lesz nagy a különbség! +6,5-es hendikeppel a hazaiakat segítem.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Mega Belgrád – Buducnost Podgorica
Mega Belgrád +6,5 | 1.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.