Az Igokea és a Wurzburg kulcsfontosságú összecsapás előtt áll a FIBA Bajnokok Ligájában, ahol mindkét együttes számára nagy tétje van a találkozónak, a továbbjutási esélyek szempontjából döntő jelentőségű lehet a mérkőzés.
- Az Igokea nehezebben szerepel a vártnál a Bajnokok Ligában. A Galatasaray elleni idegenbeli vereség és a Wurzburg elleni szoros 70–68-as kudarc után magabiztos hazai siker következett Trieste ellen (91–76), amelyet azonban nem sikerült megvédeni a visszavágón, ahol súlyos, 115–90-es vereséget szenvedtek. A csapat időszakos gyenge periódusai rendre előjönnek, és a németországi mérkőzésen is egy rossz negyed döntött. Breein Tyree kiemelkedő szezonja (19.5 pont, 5.3 gólpassz, 43% tripla) kulcsfontosságú, ahogy Strahinja Gavrilovic stabil játéka is. A külföldi játékosok – JeQuan Lewis, Nighael Ceaser és Javon Bess – mellett a rutinos Dragan Milosavljevic és Borisa Simanic, valamint a csapatot stabilizáló Petar Popovic is meghatározó lehet. A megfelelő védekezés és a jó távoli dobóforma az Igokea sikerének alapja, és mivel idegenben is közel álltak a sikerhez, most hazai csarnokban kötelező a győzelem.
- A Würzburg komoly formahanyatláson megy keresztül, ami az utóbbi hat mérkőzésükből öt vereségben mutatkozik meg, mindössze egy hosszabbításos sikerrel Jena ellen. A Bajnokok Ligájában 2–2-vel állnak, legyőzték Triesztet és Igokeát otthon, majd két egymást követő vereséget szenvedtek a Galatasaraytól (89–83, 99–74). Legutóbbi Bundesliga-mérkőzésük is jól érzékelteti a problémákat, otthon kaptak ki 75–63-ra Rostocktól, mindössze hétfős rotációval, miközben Davion Mintz és Brae Ivey sem lépett pályára, a keretet pedig három juniorral kellett feltölteni. A csapat vezére Marcus Carr 19.4 pontos átlaggal, és bár Rostock ellen 17 pontig jutott. A sérülések és a rövid rotáció tovább nehezítik helyzetüket.
- Az Igokea motiváltabbnak, frissebbnek és mélyebb keretűnek tűnik, különösen úgy, hogy pihenőhétvégét kapott, míg Wurzburg komoly rotációs gondokkal és gyenge formával érkezik. Mivel az első mérkőzésen is minimális különbség döntött, ezúttal hazai pályán egy Igokea-győzelem várható!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!