2025.01. 29.

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Falco Szombathely – Nymburk

A Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé került a Szombathely és ennél magasabb célok is lennének, de nem lesz könnyű feladat! A magyar csapat hazai pályán bízhat eddigi erős formájában, míg a cseh bajnok remek védekezésére számíthat.

  • A Falco Szombathely ebben a szezonban felülmúlja az előzetes várakozásokat, hiszen az utóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert. A Bajnokok Ligája play-in körében hosszabbítás után kiejtette a Maccabi Ironi Ramat Gant, ami nagy önbizalmat adhat számukra. A csapat támadásban a 20. helyen áll a ligában, míg védekezésben némileg jobban teljesít, a 13. helyen található. Erősségük a palánk védelme és az ellenfél második esélyeinek minimalizálása, ám a rotációs lehetőségek szűkössége problémát jelenthet. A triplázásban közepesek, és agresszív védekezés ellen hajlamosak elbizonytalanodni, de a hazai közönség hatalmas erősítést jelent ma is! A kulcsjátékos Perl Zoltán, aki 20.3 pontos átlagával kiemelkedik a csapatból, míg Matt Tiby és Marvin Clark távolról jelenthetnek veszélyt, Nikola Popovic pedig a büntetőterületen harcos. Szombathelynek kulcsfontosságú lesz a labdaeladások minimalizálása és a palánk védelme, mivel Nymburk rendkívül erős lepattanókban.
  • A Nymburk kiemelkedő szezont fut, zsinórban kilenc mérkőzést nyert, és a cseh bajnokság éllovasa. A Bajnokok Ligájában 5-1-es mérleggel nyerte meg csoportját, egyetlen vereségét az utolsó fordulóban szenvedte el a Peristeri ellen. A szezon egyik legnagyobb meglepetése, hiszen remek védekezésével a második helyen áll a ligában, átlagosan mindössze 75.3 pontot engedélyezve ellenfeleinek. Támadásban is hatékony és sokoldalú, elsősorban a büntetőterületen belülről szerez pontokat. A csapat erősítette keretét Vojtech Hrubannal, a rutinos cseh válogatott játékossal, aki sérülésből tér vissza. Legjobb pontszerzőjük Stephen Brown (14 pont/meccs), aki nem kimondottan triplázó, de dinamizmusával komoly problémákat okozhat. Mellette Christian Bishop (13.2 pont) szintén főként betörésekből veszélyes. A periméterről Frantisek Rylich és JT Shumate jelenthet fenyegetést, utóbbi 45%-kal dob kintről. Jaromir Bohacik több poszton is bevethető, kiváló védő és igazi csapatember. Nymburk számára kulcsfontosságú lesz a védekezés szigorítása és a lepattanóharc dominálása.
  • A mérkőzés várhatóan rendkívül kiegyenlített lesz. Falco Szombathely hazai pályán mindig veszélyes, a szenvedélyes játék, a motiváció és a közönség mindenképpen csökkenti az amúgy meglévő cseh fölényt. A vendégek rutinja és mélyebb rotációja előnyt jelenthet, ez a meccs várhatóan a végjátékban dől el. A hazai közönség mindent megtesz majd, reméljük, hogy meglesz a hazai győzelem, a tippben mindenképp segítem plusszos hendivel a Falcót, a pontok tekintetében legalább 156-ot várok.  

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Falco Szombathely – Nymburk
Falco +10,5 és több, mint 155,5 pont a meccsen | 1.90 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Baggio 2025-01-29 21:26:09
20 pont baszki. Nagyon jó csapat ez a Nymburk
Jordan 2025-01-29 12:11:35
Nem ismerem a Nymburkot, de nem hiszem, hogy nyer itt.
Muki80 2025-01-29 18:25:03
Kukkants csak bele a meccsbe...milyen a Nynburk...
Muki80 2025-01-29 17:37:01
Fura, hogy nem ismered.... Nagyon jó cseh csapat!
Jordan 2025-01-29 22:03:18
Nem lehet ennyi mindenkiről tudni.

további tippjeink a Kosárlabda világából

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!

Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.