A FIBA Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az AEK 1-0-ra vezet, így a sorozatban két győzelemig tartó párharc következő felvonásán a hazai csapatnak mindent bele kell adnia, ha döntőbe jutást szeretne! Bele is adnak majd…
- A Joventut az utóbbi öt meccsén két győzelmet és három vereséget jegyzett, legutóbb 67-89-re kaptak ki Murciától a Liga Endesa-ban, ami egyben Jabari Parker első hazai veresége volt a csapatban. Az első találkozón a legeredményesebb játékosok Cameron Hunt, Ricky Rubio, Henri Drell és Jabari Parker voltak. Gondot jelent, hogy Ante Tomic nem játszott az AEK vagy Murcia elleni meccseken, pedig a tapasztalt horvát center remekül teljesít a festékben. A csapat fő erőssége a tapasztalat, és most ezt próbálják kihasználni a sorozat kiegyenlítésére, majd egy mindent eldöntő mérkőzés kicsikarására. Cameron Hunt a legutóbbi meccsen nem lépett pályára, Simon Birgander és Guillem Vives sérültek.
- Az AEK Athén mély kerettel és stabil rendszerrel rendelkezik, James Nunnally és KeyShawn Feazell érkezésével még erősebbé vált a csapat, különösen a festékben és a védekezésben. Frank Bartley és RaiQuan Gray viszik a legnagyobb terhet, Bartley a pontszerzés mellett a játék irányításában is kulcsszerepet játszik, Gray pedig a csapat kulcsduóját alkotja vele, noha sérülési problémákkal küzdött. Lukas Lekavicius tapasztalata a tempó lassításában és a támadások szervezésében jelent stabilitást.
- A hazai pálya előnye és a rendelkezésre álló játékosok miatt a Joventut győzelmi esélyei nagyobbak, különösen, hogy az AEK idegenben bizonytalanabb, legutóbb Aris ellen veszített.

Exkluzív bónusz csak a Tipplapon!
Duplázd meg a befizetésed és fogadj a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!