2025.03. 18.

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Manresa – Reggio Emilia

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Manresa – Reggio Emilia

A hazaiak támadásban továbbra is az egyik legerősebb együttes a FIBA Bajnokok Ligájában, bár védekezésben visszaesés tapasztalható utóbbi mérkőzéseken. A Reggiana viszont, ha az ellenfél diktálja a tempót, nem tudja érvényesíteni lassabb, kontrollált játékát, és gyakran szétesik. A mérkőzés kulcskérdése, hogy melyik csapat tudja jobban kihozni magából a maximumot: a Manresa támadójátéka vagy a Reggiana védekezése dominál majd?

  • A spanyol csapat az utóbbi időben kisebb hullámvölgybe került, hiszen legutóbbi öt meccséből négyet elveszített. A legnagyobb problémát a gyenge védekezés jelenti, hiszen az ellenfelek könnyedén jutnak jó dobóhelyzetekhez ellenük. Támadásban továbbra is az egyik legerősebb gárda a FIBA Bajnokok Ligájában, hiszen meccsenként 88.7 pontot szereznek, ám a triplázás az utóbbi időben gyenge pontjuk lett, legutóbb mindössze 25 százalékos hatékonysággal dobtak távolról. Ennek ellenére nem szenvednek el sok labdavesztést, és a lepattanózás terén is stabilan teljesítenek. A legponterősebb játékosuk Derrick Alston Jr., aki 17.7 pontot átlagol, míg Retin Obasohan is komoly veszélyt jelent a távoli dobásokban. A lepattanók terén kulcskérdés lehet Bodian Massa visszatérése, aki fontos szerepet játszhat a palánk alatti játékban.
  • Az olasz csapat sincs jobb helyzetben, hiszen az utóbbi időben képtelen volt ráerőltetni az ellenfeleire a saját, lassabb játékstílusát. Ha nem tudják kontrollálni a tempót, akkor könnyen sebezhetővé válnak. A Reggiana védekezésre épít, ám az elmúlt meccseken ezt nem tudták megfelelően kihasználni. A legnagyobb problémát az életkor és a szűk rotáció jelenti, hiszen ha sűrű a menetrend, akkor a csapat gyakran kimerül. Ennek ellenére az egyik legjobb triplázó csapat a sorozatban, hiszen 37.4 százalékos hatékonysággal céloznak kintről. Cassius Winston a vezérük, aki 16 pontot átlagol, de Jaylen Barford is kulcsjátékos, főként távoli dobásai révén. A palánk alatt fizikailag erősek, olyan játékosokkal, mint Kenneth Faried, Jamar Smith, Kwan Cheatham és Mohamed Faye, de ezt a védekezésben még nem tudták teljesen kihasználni.
  • A Manresa számára kulcsfontosságú lesz, hogy újra a saját ritmusában játsszon, és egy erősebb védekezéssel stabilizálja a játékát. Bár támadásban nem voltak meggyőzőek az utóbbi meccseken, a keretükben van elég minőség ahhoz, hogy ennél jobban teljesítsenek. A Reggiana számára a legnagyobb kihívás az lesz, hogy lelassítsa a spanyol csapatot, és saját, kontrollált stílusát érvényesítse és ez nemigen fog sikerülni, azt gondolom. A Manresa otthon hozni fogja magát és még kicsi mínuszból is elindíthatóak!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Manresa – Reggio Emilia
Manresa -4,5 | 1.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.