2025.04. 15.

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Reggio Emilia– Unicaja Malaga

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Reggio Emilia– Unicaja Malaga

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján az olasz Reggiana hazai pályán próbálja meg jóvátenni a spanyol Unicaja elleni súlyos, 105–68-as idegenbeli vereségét. A feladat azonban nehéznek tűnik, hiszen a malagai gárda nemcsak tapasztaltabb és erősebb csapategység, de egyértelműen magasabb szintet is képvisel.

  • Az Unicaja kisebb formahullámvölgybe került az utóbbi időben: utolsó négy meccséből kettőt megnyert, kettőt elveszített. A győzelmek otthon születtek, míg a Valencia és Gran Canaria elleni vereségek rávilágítottak néhány gyengeségre. Ugyanakkor a Bajnokok Ligájában egész szezonban stabilan teljesítettek, és a 105–68-as nyitómeccs is azt bizonyítja, hogy magasabb szinten játszanak. A legjobb formát jelenleg Tyson Carter mutatja, még a Valencia elleni vereségben is ő volt a legeredményesebb 18 ponttal. David Kravish is megbízható teljesítményt nyújtott, míg Dylan Osetkowski és Kendrick Perry kissé visszafogottabb meccset produkáltak legutóbb ez azonban ritka eset náluk, és könnyen javíthatnak. Az összeszokottság, a mély rotáció és a nemzetközi rutin egyértelmű előnyt jelent számukra.
  • A Reggiana jó hangulatban készül a visszavágóra, hiszen az olasz bajnokságban sorozatban második győzelmüket aratták, legutóbb idegenben verték 84–69-re a Scafatit. Bár ez biztató előjel, a nemzetközi szinten előttük álló kihívás lényegesen keményebb. Az első meccsen elszenvedett 37 pontos vereség fájóan rámutatott arra, milyen szintkülönbség van a két csapat között. Ennek ellenére van némi remény, Jaylen Barford formája felfelé ível, és ha tovább tudja fokozni teljesítményét, kulcsfigurává válhat. Cassius Winston továbbra is a csapat vezére, a Scafati ellen 21 pontot és 7 gólpasszt hozott. Mellettük Jamar Smith is stabil pont a támadójátékban, így a trióra hárul a legnagyobb teher a meglepetéskísérlet során. Ugyanakkor Kenneth Faried játéka kérdéses, ami gyengítheti a palánk alatti védekezésüket.
  • Az Unicaja egyértelmű esélyese a párharcnak és a visszavágónak is. A két csapat közötti első találkozó során egyértelműen kiderült, hogy a spanyolok mind csapatszinten, mind egyénileg előrébb járnak. Tapasztalatuk, minőségük és mélységük lehetővé teszi számukra, hogy már az elejétől kontrollálják a mérkőzést, és lezárják a párharcot. Csakhogy a továbbjutás kérdése már lényegében az első meccsen eldőlt, így a spanyoloknak nincs valós motiváció arra, hogy megverjék nagyon a hazai csapatot! Csak arra van motiváció, hogy hozzák a továbbjutást, mondjuk egy szűk-, éppen csak kicsi győzelemmel! Míg a Reggiana hazai pályán, már csak az első meccsen elszenvedett alázós vereség miatt legalább a becsületét mentené egy győzelemmel! Azt gondolom, hogy sokkal szorosabb lesz a mai meccs, lehet vendégsiker, de 10 pont nem lesz közte! 

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Reggiana – Unicaja Malaga
Reggio Emilia +10.5 | 1.73 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.