2025.10. 08.

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Szolnoki Olaj – BK Patrioti Levice

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Szolnoki Olaj – BK Patrioti Levice

Magyar vonatkozású meccset rendeznek ma a kosárlabda BL-ben, ahol a Szolnoki Olaj hazai körülmények között fogadja a szlovák bajnok Levice csapatát. Nézzük, mire számíthatunk!

  • A Szolnoki Olaj kiváló idényt zárt tavaly, hiszen a hazai bajnokságban végül megérdemelten emelhette magasba a bajnoki trófeát. Az alapszakaszban csupán harmadik helyen végeztek 17–9-es mérleggel, a rájátszásban igazi bajnoki formát mutattak. A tíz playoff-meccsből kilencet megnyertek, és a döntőben a favoritnak tartott Szombathelyt is elsöpörték 3–0-s összesítéssel, mindössze a második találkozó hozott szorosabb végjátékot. Az új idényben is jól rajtoltak: két bajnoki győzelemmel nyitották a magyar szezont. A keretben a legnagyobb erősítést Letre Darthard jelentheti, aki a holland Den Boschból érkezett, és legutóbb az OSE Lions ellen 21 ponttal és 7 gólpasszal vezette győzelemre csapatát. A két csapat a felkészülési időszakban már találkozott idén, akkor a szolnokiakj nyertek 4 ponttal. Vedran Bosnic mester a következőket nyilatkozta a meccs előtt: „Nagyon várjuk már, hogy a Bajnokok Ligájában léphessünk pályára, azt gondolom az Euroliga mögött ez a legerősebb sorozat Európában, büszkék és izgatottak vagyunk amiatt, hogy ennek a részese lehetünk. Erős csapatok jutnak csak el idáig, készen állunk arra, hogy felvegyük velük a versenyt. A Levicével már találkoztunk a felkészülési időszak során, de azóta változott a csapatuk, illetve abban az időszakban nálunk is voltak sérültek, így ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, az biztos, hogy a két gárda ismeri egymást.” A hazai szurkolók nagyon sokat számítanak majd, minden bizonnyal boldogabban térnek haza majd. De lássuk a szlovák csapatot.
  • A Levice számára már az is óriási siker, hogy bejutott ebbe a sorozatba. Bár papíron elmaradnak a mezőny legjobbjaitól, elismerés illeti őket az eddigi teljesítményükért. A szlovák bajnokságban kiemelkedő idényt zártak: 28–8-as mérleggel végeztek az alapszakasz élén, majd a rájátszásban az ötödik meccsig tartó döntőben múlták felül a Slovan Bratislavát, megszerezve a bajnoki címet. Az új szezonban is lendületben vannak: a Bajnokok Ligája selejtezőiben előbb az AEK-et, majd a Kalevet győzték le, végül két hosszabbítást követően bravúrral múlták felül a rutinosabb Bakken Bearst, ezzel történelmi sikert aratva. Legjobbjuk eddig Will Carius, aki az osztrák Traiskirchen csapatától érkezett, és a dánok elleni döntőben 33 ponttal és 11 lepattanóval parádézott. Mellette Andre Wesson is remek formában van, míg Rickey Gill szintén kiemelkedően kezdte az idényt, legutóbb 32 pontot szerezve a bajnokságban. Sérülések és eltiltások egyik csapatot sem hátráltatják.
  • A hazai pálya előnye, a nagyobb nemzetközi rutin, valamint a védekezésben erős, tapasztalt játékoskeret mind a magyar bajnok mellett szól. A szolnoki együttes legfontosabb feladata a Levice vezéregyéniségeinek, Carius, Wesson és Gill semlegesítése lesz, ha ez sikerül, akkor meglesz a győzelem.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Szolnoki Olaj – BK Patrioti Levice
Szolnok nyer | 1.56 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
barcelona 2025-10-08 10:35:56
Ennek jönnie kellene. Talán még hendivel is

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 18:00
Szolnok - Levice
Hendikep -2,5
Szolnok -2,5
1.64 84 - 54
Tét 1000
Nyeremény 1640

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.