2019.01. 19.

Kosárlabda: Baszk-katalán derbi a spanyol bajnokságban!

Kosárlabda: Baszk-katalán derbi a spanyol bajnokságban!

A tabella két első helyezettje csap ma össze, mégpedig a Vitoria-Gasteizben, a Fernando Buesa Arénában, ahol teltház előtt, parázs körülmények között csapnak össze a felek. Ha a hazai alakulat nyerni tud, akkor felzárkóznak a Lassa Barca nyakára. Mivel ez igencsak kiélezett mérkőzés, nem gondolnám, hogy bármelyikük is pihentetné a legjobbjait!

KOSÁRLABDA, SPANYOL BAJNOKSÁG
2019.01.20. 19:30
KIROLBET BASKONIA - LASSA BARCELONA

  • Ahogyan minden baszk csapat, így a Baskonia is elsősorban hazai környezetben erős, bár a spanyol bajnokságban így is-úgy is az élbolyban van. Egy masszívan védekező csapatról beszélhetünk, amely nem dob annyira sokat, de persze nem kell félteni sem őket, hiszen Tornike Shengelia, Matt Janning és Vincent Poirier kiváló teljesítményt nyújtanak! A csapat védekezése a legjobb a ligában, ma is ezt kell pályára vinni, hiszen a Barcelona a 16 meccsen dobott 1409 pontjával a Real mögött második ebben az összevetésben! Tomic, Kiruc és Heurthel kiválóan dobnak, Chris Singleton a fizikai erejét felhasználva jól blokkolja az ellen támadásait. Legutóbb a Breogan ellen pedig Hanga Ádám volt a legjobb a maga 24 pontjával és hat lepattanójával! A feladat egyszerű. A Barcelonának a lehető legjobbját nyújtva kell feltörnie a hazai betonkeménységű reteszt, közben vigyázni Shengeliáék betöréseire. Sok múlik Singletonon és a lepattanókon!
  • A bukik alapjában hazai sikert várnak, én azonban azt gondolom, hogy olyan szoros meccs lesz ez, hogy bármelyik is nyer, a nagyobb szorzóval bíró Barcát érdemes hendivel nyeretni!

TIPP: Barcelona +3,5 – 1,65

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.