2025.06. 15.

Kosárlabda BBL: Bayern München – Ulm

Kosárlabda BBL: Bayern München – Ulm

A német Bundesliga fináléjában a Bayern és az Ulm mérkőzik meg egymással. Mindkét gárda remek szezont futott, de természetesen a bajorok az esélyesebbek az aranyéremre. Viszont az biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk az Ulmmal.

  • A Bayern meggyőző szezont zárt, amelyet a Bundesliga-aranyérem tehet tökéletessé. Az EuroLeague-ben ugyan kevéssel maradtak le a negyeddöntőbe jutásról, de a hazai ligában végig uralták a mezőnyt, és 24-8-as mérleggel zárták az alapszakaszt, így minden rájátszásbeli mérkőzésen élvezhették a hazai pálya előnyét. A negyeddöntőben könnyedén léptek túl a Syntainics csapatán (3-0), míg az elődöntőben a Heidelberg szorosabb csatára kényszerítette őket. A negyedik mérkőzés hosszabbításba torkollott, ahol a Bayern 94-82-es sikerével biztosította a döntőbe jutását. Shabazz Napier és Andreas Obst kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, míg Vladimir Lučić kulcsfontosságú lepattanókat szerzett. A csapat egyik legnagyobb előnye az Európa egyik legerősebb hazai pályája! Nagyon kevés csapat tud nyerni Münchenben.
  • Az Ulm számára nem sikerült jól az európai szereplés, hiszen a EuroCup csoportköréből sem tudtak továbblépni, 9-9-es mérleggel a hetedik helyen végeztek. A Bundesliga viszont sokkal több sikert hozott nekik, hiszen a második helyen zárták az alapszakaszt 23-9-es mérleggel. Az Alba Berlin elleni negyeddöntőt simán megnyerték (3-0), ám az elődöntőben a Wurzburg kemény kihívás elé állította őket. Az első mérkőzés csak hosszabbítás után dőlt el Ulm javára, de a sorozatot végül 3-2-re behúzták, miután a harmadik és az ötödik mérkőzést biztosan megnyerték. A döntő összecsapáson Karim Jallow volt a legeredményesebb 18 ponttal, míg Ben Saraf 16-tal járult hozzá a sikerhez.
  • A Bayern hazai pályás fölénye erős fegyver, hiszen az egyik legerősebb otthoni mérleggel büszkélkedhetnek Európában. Emellett minőségben jobb és tapasztaltabb keretük miatt jobb helyzetben vannak, hogy uralják a mérkőzést. Az Ulm harcias ellenfél lesz, de az előzetes várakozások alapján a Bayern magabiztosan kezdheti a sorozatot és egy olyan győzelemmel indulhat, amit még egy kicsi hendikeppel is meg lehet fogni!

FOGADJ MOST A TIPPMIXPRÓN ÉS MEGDUPLÁZATOD ELSŐ BEFIZETÉSED! 100% ÜDVÖZLŐBÓNUSZ 30.000 FORINTIG! NE HAGYD KI!

tipp
Bayern München – Ulm
Bayern -4,5 | 1.56 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-06-15 12:00:11
Bár megbízható csapat lenne, de megvárom az elsőt, szoktak érdekes dolgokat csinálni.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.