2025.05. 04.

Kosárlabda BBL: Chemnitz – Rostock

Kosárlabda BBL: Chemnitz – Rostock

A playoff-ért küzd a Chemnitz a német kosárlabda-bajnokságban. A csapat legutóbb a Ludwigsburg elleni drámai hosszabbításos győzelemmel megtörte korábbi vereségsorozatát, és életben tartotta rájátszás-reményeit. A Rostock szintén versenyben van, de legutóbb megszakadt az ötmeccses győzelmi szériájuk, és most komoly sérüléshullámmal küzdenek.

  • A Chemnitz a Ludwigsburg elleni, hosszabbításban kiharcolt győzelemmel bizonyította, hogy még nem tett le a playoffról. A 16–13-as mérleggel rendelkező gárda előtt nehéz menetrend áll, így ez a mérkőzés kulcsfontosságú számukra. A szezon során komoly gondjaik voltak a lepattanózással, ám az előző találkozón hatalmas küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, 17 pontos hátrányból fordítottak, és a labdaeladások számát is sikerült minimalizálni. A győzelem fő letéteményese a rutinos Victor Bailey volt, aki Bundesliga-rekordot jelentő 32 pontot szórt, és ő egyenlített a rendes játékidő végén is. Mellette Jeff Garrett is kiegyensúlyozott formát mutatott támadásban és védekezésben egyaránt. Kevin Yebo érkezése óta visszaesett Olivier Nkamhoua hatása, míg Jacob Gilyard hullámzó teljesítményt nyújtott: a kezdeti lendületes játéka után szervezői szerepkörben gyengébben teljesít.
  • A Rostock öt győztes meccset követően szenvedett vereséget Oldenburgban, amely során fáradtnak tűntek, és a sérülésekből adódó szűk rotáció is rányomta a bélyegét a teljesítményükre. Korábban masszív védekezéssel nyertek, ám legutóbb a lepattanózásban is jelentősen alulmaradtak (29-45), ami szokatlan volt a szezon korábbi meccseihez képest. Támadásban több játékosuk is képes kétszámjegyű ponttermésre, közülük is kiemelkedik Bryce Hamilton, aki 17 pontos átlagával az ötödik legeredményesebb játékos a Bundesligában. JeQuan Lewis formája javulóban van, míg Pedro Bradshaw és Nijal Parsons is megbízható opciók. Malik Osborne a pontszerzés mellett kiválóan érzi a lepattanókat is. A csapatot jelenleg azonban érzékenyen érinti D’Shawn Schwartz, Dominic Lockhart és Robin Amaize hiánya, ami még tovább szűkíti a bevethető játékoskeretet.
  • A mérleg és az erőviszonyok alapján a Chemnitz esélyesebb a győzelemre. A hazaiak motiváltak a playoffba jutás miatt, és a legutóbbi meccsen mutatott küzdőszellem, valamint a javuló labdakezelés bizakodásra ad okot. A Rostock komoly sérülésekkel és rotációs problémákkal küszködik. Bár a vendégek hárompontosdobásban erősek, jelenlegi állapotukban nehéz lesz tartani a lépést egy feltámadó Chemnitz ellen. Kicsi mínuszos hendiről is nyer a Chemnitz.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Chemnitz – Rostock
Chemnitz -3,5 | 1.71 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szityubogar 2025-05-04 13:14:25
..

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.04. 16:30
Chemnitz - Rostock
Pontszám 166,5
Kevesebb, mint 166,5
1.67 94 - 94
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1670

további tippjeink a Kosárlabda világából

Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.