2024.12. 23.

Kosárlabda, BBL: Frankfurt Skyliners – Ulm

Kosárlabda, BBL: Frankfurt Skyliners – Ulm

A Bundesliga alsóházában szereplő Frankfurt csapata igyekszik megszakítani hatmeccses vereségsorozatát, amikor az élmezőnyben tanyázó Ulm látogat hozzájuk. A találkozó két, védekezésben gyengébb, de támadásban erős csapat összecsapása lesz, ahol az Ulm győzelme mellett a pontok dominálhatnak majd!

  • A Frankfurt nehéz időszakot él át, hiszen jelenleg a tabella utolsó előtti helyén áll két győzelemmel és nyolc vereséggel. Hat Bundesliga-vereség után az önbizalom alacsony, és bár a Német Kupában sikerült egy szoros győzelmet aratni Göttingen ellen (67-78), a legutóbbi, 91-92-es vereség Braunschweig ellen még inkább kiemelte védekezési problémáikat. A csapat támadójátékát próbálják javítani Jordan Theodore leigazolásával, aki 14 pontot szerzett legutóbb. Emellett Malik Parsons biztató 22 pontos teljesítményt nyújtott, míg Trey Calvin, a gárda legjobb dobója, 24 pontot szerzett. Ezek a teljesítmények azonban nem voltak elegendők a sikerhez. A Frankfurt védekezése továbbra is nagy gondot okoz, mivel az utolsó mérkőzésen 61%-os triplamutatóval is kikaptak. A lepattanózás terén volt némi javulás, de a 20 eladott labda mellett mindössze 10 gólpasszt jegyeztek, ami szintén figyelmeztető jel. Továbbá Jacob Knauf hiánya tovább nehezíti a dolgukat.
  • Az Ulm jelenleg a Bundesliga második helyén áll, hét győzelemmel és három vereséggel. Bár a szezon során időnként hullámzó formát mutattak, legutóbbi hét meccsükből hatot megnyertek. A legutóbbi fordulóban ugyan szoros vereséget szenvedtek a listavezető Heidelbergtől (67-69), de előtte az EuroCupban lenyűgöző 114-91-es győzelmet arattak a Wolves ellen. A támadójátékuk erős és hatékony, amit az is bizonyít, hogy hat játékos is kétszámjegyű pontot ért el legutóbb. Különösen Alfonso Plummer és Marcio Santos mutatott kiemelkedő formát, utóbbi 20 pontot dobott. Azonban a csapat kulcsfigurája, Ben Saraf gyengébb teljesítményt nyújtott legutóbb, így az ő visszatalálása a formájához kulcsfontosságú lesz. De hát nincs is jobb lehetőség a visszatalálásra, mint egy gyenge Frankfurt elleni meccs. Az Ulm védekezése problémás, hiszen az EuroCupban a legrosszabb védelmi mutatóval rendelkeznek. Ennek javítása kritikus feladat, miközben a támadójátékuk gördülékenységét és a lepattanók kontrollálását is fenn kell tartaniuk.
  • Mindkét csapat komoly védekezési gondokkal küzd, ezért valószínű, hogy a támadójáték kerül előtérbe. Frankfurt próbálhatja kihasználni Ulm védelmi gyengeségeit, míg Ulm a széles támadórepertoárjára építhet. Sok pont várható és Ulm-meccsgyőzelem!

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Frankfurt Skyliners – Ulm
Ulm meccsgyőzelem és több, mint 153,5 pont a mérkőzésen | 1.80 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Girona hazai pályán bizonyítana, míg a lendületben érkező Breogan újabb bravúrra hajt! Izgalmas összecsapás várható a Liga Endesában.
A Girona hazai pályán bizonyítana, míg a lendületben érkező Breogan újabb bravúrra hajt! Izgalmas összecsapás várható a Liga Endesában.
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!