2025.03. 10.

Kosárlabda, BBL: Göttingen – Vechta

Kosárlabda, BBL: Göttingen – Vechta

A Német BBL-ben két ellentétes formát mutató csapat találkozik egymással, amikor a kiesés elől menekülő Göttingen hazai pályán fogadja a remek formában lévő Vechtát.

  • Göttingen egyre nagyobb bajban van, hiszen a szezon előrehaladtával egyre kevesebb esélye marad a kiesés elkerülésére. A vezetőség több próbálkozást tett az eredmények javítására, de ezek eddig nem hoztak áttörést. Az új vezetőedző, Mikko Riipinen irányításával ugyan némi fejlődés mutatkozott a játékban, de a győzelmek továbbra is elmaradnak. A legnagyobb gond a védekezés, hiszen a csapat a liga legrosszabb védelmi mutatóival rendelkezik. Támadásban az egyéni játék dominál, ami szintén problémás, hiszen a kulcsemberek ritkán teljesítenek jól egyszerre. A csapat rotációja tovább szűkült Zac Ensminger távozásával, bár az érkező Chuba Ohams igyekszik pótolni a hiányzó erőt a festékben. Az egyik legjobb formában lévő játékosuk Tra Holder, de a csapat továbbra is súlyos lepattanózási problémákkal küzd, hiszen nem sikerült megfelelő helyettest találni Demajeo Wiggins mellé, aki már más klubok érdeklődését is felkeltette.
  • Vechta ezzel szemben kiváló formában van, és sorra gyűjti a győzelmeket. Az előző fordulóban idegenben is nyerni tudtak Bonn ellen 94-88-ra, így már 13-8-as mérleggel állnak, és egyre stabilabban őrzik helyüket a rájátszást érő zónában. Nemrég Göttingent is legyőzték 87-79-re, ráadásul úgy, hogy két kulcsjátékosuk is hiányzott. A csapat egyik legnagyobb erőssége a hárompontos dobások hatékonysága, valamint a lepattanózás, hiszen az előző találkozón is 15-tel több lecsorgót szedtek ellenfelüknél. Az együttes egyik legstabilabb pontszerzője Brandon Randolph, aki 17,8 pontot átlagol és a bajnokság egyik legjobb dobójának számít. Mellette Joel Aminu, Tyger Campbell és Mike Bothwell is kulcsszerepet játszanak a csapat sikerében. Tovább erősítettek Yassin Joseph leigazolásával, aki plusz kreativitást ad a hátvédposzton, míg a fiatal tehetség, Johann Grunloh hatalmas fejlődésen ment keresztül és már a válogatottba is bekerült. Egyedüli hiányzójuk Ryan Schwieger, de így is sokkal mélyebb kerettel rendelkeznek, mint Göttingen.
  • Vechta egyértelmű esélyese ennek a mérkőzésnek, hiszen a csapat egyre jobb formát mutat, míg Göttingen nem találja a kiutat a gödörből. A vendégek nemcsak jobb dobószázalékkal rendelkeznek, de a lepattanózásban is fölényben vannak. Göttingen számára minden egyes győzelem létfontosságú lenne a kiesés elkerülése érdekében, de jelenlegi formájuk és szerkezeti problémáik miatt nehéz elképzelni, hogy megállítják a lendületben lévő Vechtát. Kis mínuszos hendikepről is el lehet indítani a Vechtát!

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Göttingen – Vechta
Vechta -6,5 | 1.78 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.