2025.04. 16.

Kosárlabda BBL: Heidelberg – Chemnitz

Kosárlabda BBL: Heidelberg – Chemnitz

Két azonos mérleggel álló, playoffra hajtó csapat csap össze egy izgalmasnak ígérkező párharcban, ahol a védekezés döntő tényező lehet. Mindkét együttes 15 győzelemmel és 10 vereséggel osztozik a Bundesliga tabella harmadik helyén, így a tét nem csupán a győzelem, hanem a rájátszás kiemelése is!

  • A Heidelberg jó formában van. Az előző fordulóban hazai pályán 87-78-ra győzték le a Syntainics együttesét, amivel javítottak a hamburgi vereség után. A csapat utóbbi hét meccséből ötöt megnyert, és csak a Hamburg és a Bayern München tudta legyőzni őket, ami jól mutatja a kiegyensúlyozottságukat. Az egész szezonban remek támadójáték jellemezte őket, és ez a legfőbb oka annak, hogy már 15 győzelemnél tartanak. A Syntainics elleni meccs hőse DJ Horne volt, aki eltiltása után rendkívül motiváltan tért vissza, 20 pontot, 4 asszisztot és 3 lepattanót jegyzett. Mellette Ryan Mikesell is folytatta jó formáját, 17 ponttal, 5 lepattanóval és 3 gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A magasember Osun Osunniyi szintén folyamatosan fejlődik, egyre inkább meghatározóvá válva a palánk alatt.
  • A Chemnitz is jó formában van. Legutóbb hosszabbításban tudták legyőzni a Bamberget 99-98-ra, ami fontos önbizalom növelő eredmény volt a korábbi, Ulm elleni súlyos idegenbeli vereséget (117-98) követően. Az utóbbi öt meccsükből négyet megnyertek, ezzel felzárkóztak Heidelberghez a harmadik helyre. A Bamberg elleni meccsen különösen Kevin Yebo játéka emelkedett ki, 26 pontot és 9 lepattanót szerzett, miközben csak két dobást hibázott, mindkettőt a triplavonalon túlról. Victor Bailey 15 pontot tett hozzá, ráadásul ezek közül több is kulcsszituációban esett, különösen a hosszabbításban. DeAndre Lansdowne és Jacob Gilyard ezúttal csendesebbek voltak, ketten összesen 16 pontot dobtak. A vendégeknél Aher Uguak játéka kérdéses.
  • Két azonos mérleggel rendelkező, playoff-esélyes csapat találkozik, így nagyon oda fognak figyelni a védekezésre. A Heidelberg támadójátéka az egész szezonban kiemelkedő, míg Chemnitz képes lassítani a ritmust, és erős védekezésre alapozni a sikerét. Mivel mindkét csapat tisztában van a másik erősségeivel, várhatóan taktikus, szoros meccs alakul ki, ahol a pontszegény forgatókönyv tűnik valószínűnek. A tipp tehát az, hogy a pontok száma nem haladja meg a 167,5-et.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Heidelberg – Chemnitz
Kevesebb, mint 167,5 pont a mérkőzésen | 1.71 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.