friss 2 órája

Kosárlabda, BBL: Német kettős egy papíron!

Kosárlabda, BBL: Német kettős egy papíron!

A Bundesligában is játszanak rájátszás-negyeddöntőket, innen is kiválasztottam két lehetőséget, a Rasta Vechta – Alba Berlin és a Würzburg – Bonn meccsekről. 2,31 a szorzó!

Rasta Vechta – Alba Berlin
2026. május 22., péntek,18:30
Kosárlabda - Német bajnokság

  • A Vechta parádés hajrával zárta az alapszakaszt és az utolsó 13 mérkőzéséből tízet megnyert, mindössze három vereséget szenvedett el, amelyeket a Syntainics, a Bayern és a Rostock mért rá. Ennek köszönhetően a hetedik helyen végzett, majd a play-in tornán hazai pályán legyőzte a Triert, így bejutott a rájátszásba, ahol rögtön a második kiemelt Alba Berlin várt rá. A fővárosi csapat favoritként érkezett a párharcba, így a Vechta felszabadultan utazhatott az első két idegenbeli meccsre, és ezt maximálisan ki is használta: az első találkozón 103–89-re dominált, míg a másodikon szoros végjátékban 90–85-re maradt alul. Az Alba Berlin szezonja elmaradt a várakozásoktól: a FIBA Bajnokok Ligájában esélyesként a négyes döntő helyett az Unicaja búcsúztatta, a hazai kupában pedig a Bamberg elleni döntőben nem tudta érvényesíteni favorit szerepét. A Bundesligában az alapszakaszt az utolsó három meccséből csak egy győzelemmel zárta, de így is a második helyen végzett, jobb egymás elleni mérlegének köszönhetően. A negyeddöntő első meccsén hazai pályán rendkívül gyengén védekezett, amit a kapott 103 pont is jól tükröz, ám a második találkozón már teljesen más arcát mutatta. A védekezés feljavulása, különösen a második és harmadik negyed agresszivitása hozta meg a fordítást és az 90–85-ös győzelmet, amely során olyan előnyt épített ki, amit a Vechta már nem tudott ledolgozni. Norris Agbakoko 17 ponttal és hét lepattanóval vezette a csapatot. A párharc eddigi képe alapján az Alba Berlin esélyesebb, de csak stabil, kemény védekezéssel tudja kontroll alatt tartani a mérkőzést, mert a Vechta könnyen belejön a dobásokba! Minden jel arra utal, hogy a tempó visszafogása és a védekezés lesz középpontban, így a pontszám várhatóan nem lesz több, mint 177,5.

Würzburg – Telekom Bonn
2026. május 22., péntek,20:30
Kosárlabda - Német bajnokság

  • A Wurzburg otthon erős, különösen a hajrában, ahol az utolsó hét mérkőzéséből ötöt megnyert, és végül az ötödik helyen zárt, éppen csak lemaradva a pályaelőnyről. A Bonn elleni párharcban azonban már az első meccsen magához ragadta a kezdeményezést, idegenben 69–54-re nyert, végig kontrollálva a tempót és 54 ponton tartva ellenfelét. A második találkozó teljesen más képet mutatott: védekezésben visszaesett, 88 pontot engedett, és ebben a magasabb ritmusú játékban már nem tudta ugyanazt a stabilitást hozni, különösen a második félidőben maradt alul. Támadásban Marcus Carr 20 ponttal, Jonathan Stove pedig 19-cel emelkedett ki. A Bonn az egész szezon során abból kovácsolt előnyt, hogy több ideje volt felkészülni a mérkőzésekre, ezt különösen a hajrában használta ki, ahol szintén öt győzelmet szerzett az utolsó hét meccsén, és végül 21–13-as mérleggel a negyedik helyen zárt. A párharcban azonban komoly árat fizetett az első meccsen mutatott gyenge teljesítményért, amikor hagyta, hogy ellenfele diktálja a ritmust, és támadásban mindössze 54 pontig jutott. A második mérkőzésen azonnal reagált, ami kulcsfontosságú volt, hiszen egy újabb vereség a kiesés szélére sodorta volna. A második félidőben feljavuló támadójátékával ellépett, és végül 88–81-re nyert, Joel-Sadu Aminu 16 ponttal vezette a csapatot. A párharc eddigi alakulása alapján a Wurzburg magabiztosabban érkezik a következő mérkőzésre, hiszen már idegenben is győzni tudott, miközben a Bonn idegenbeli teljesítménye sebezhetőnek tűnik. Mindez a hazaiak felé billenti a mérleg nyelvét, akik jó eséllyel nyerni fognak! Tipp: Würzburg meccsgyőzelem

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!

Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS! 

tipp
Rasta Vechta – Alba Berlin & Würzburg – Telekom Bonn
Kevesebb, mint 177,5 pont ÉS Würzburg meccsgyőzelem | 2.31 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

És megkezdődik az európai klubkosárlabdázás legmagasabb szintű rendezvénye, az Euroliga Final Four, ezúttal Athénból! Két meccs lesz ma, az Olympiakosz a Fenerbahcéval meccsel, míg két spanyol alakulat, a Valencia és a Real Madrid egymás ellen próbál meg továbbjutni. Lássuk mire lesz jó ez a két meccs!
És megkezdődik az európai klubkosárlabdázás legmagasabb szintű rendezvénye, az Euroliga Final Four, ezúttal Athénból! Két meccs lesz ma, az Olympiakosz a Fenerbahcéval meccsel, míg két spanyol alakulat, a Valencia és a Real Madrid egymás ellen próbál meg továbbjutni. Lássuk mire lesz jó ez a két meccs!
Két olasz negyeddöntőt választottam egy csokorba, az egyik a Derthona – Venezia, a másik pedig a Trento – Virtus összecsapás. Ezekből rakogattam össze egy triplázó szelvényt.
Két olasz negyeddöntőt választottam egy csokorba, az egyik a Derthona – Venezia, a másik pedig a Trento – Virtus összecsapás. Ezekből rakogattam össze egy triplázó szelvényt.
Feszültséggel teli „Örök derbi” következik, ahol a Crvena Zvezda a túlélésért, a Partizan pedig az előny megszilárdításáért lép pályára. A vörös-fehérek hazai közönség előtt javítanának, míg a fekete-fehérek újabb csapást mérnének ősi riválisukra.
Feszültséggel teli „Örök derbi” következik, ahol a Crvena Zvezda a túlélésért, a Partizan pedig az előny megszilárdításáért lép pályára. A vörös-fehérek hazai közönség előtt javítanának, míg a fekete-fehérek újabb csapást mérnének ősi riválisukra.