2025.05. 27.

Kosárlabda, BBL: Würzburg – Braunschweig

Kosárlabda, BBL: Würzburg – Braunschweig

A német bajnokság negyeddöntőjének következő felvonásában a Wurzburg hazai pályán próbálja életben tartani továbbjutási reményeit a Braunschweig ellen. A vendégek 2–1-es előnyben vannak, így már egy győzelemre vannak az elődöntőtől, ám a Wurzburg otthon mindig veszélyes, különösen a triplavonalon túlról. Kérdés, hogy a kulcsembereik képesek lesznek-e újra ritmust találni, míg a vendégek Arnas Velicka vezetésével be tudják-e fejezni a párharcot idegenben?

  • A Würzburg az előző mérkőzésen komoly lehetőséget szalasztott el, kilencpontos előny birtokában engedte vissza a hazai pályán játszó Braunschweiget a meccsbe, amely végül fordított. Idegenben továbbra is gyengén-, mindössze 25%-os pontossággal dobnak tripláról, míg otthon ez az arány eléri a 40%-ot, tehát a saját közönség előtt sokkal hatékonyabbak. Védekezésük viszont megbízható! Tíz labdát szereztek az előző találkozón, ami a harcos egyéni védekezésüket dicséri. Owen Klassen kiesése érzékeny veszteség, ám Hannes Steinbach kiválóan pótolja, és 17 ponttal, valamint 8 lepattanóval zárta a harmadik meccset. Kapitányuk, Zac Seljaas a sorozat elején remekelt, legutóbb viszont szenvedett távolról. A legnagyobb gond azonban, hogy a csapat legjobbja, Jhivvan Jackson sérülten játszik, bordasérülése látványosan rontja teljesítményét, a legutóbbi mérkőzésen is orvosi ellátásra szorult játék közben.
  • A Braunschweig hazai pályán újra kihasználta előnyét, és megnyerte a harmadik meccset, így 2–1-re vezet a párharcban. A triplák ezúttal nem ültek olyan jól, mint korábban, de amikor kellett, betaláltak és 31%-os hatékonysággal dobtak, a kulcshelyzetekben nem hibáztak. Védekezésük különösen jól működött Jackson ellen, és dominálták a palánk alatti csatát is. A gyenge pont továbbra is a sok eladott labda, amit sürgősen javítaniuk kell. A negyeddöntő kulcsfigurája eddig Arnas Velicka, aki 23 ponttal és 5 assziszttal zárta a legutóbbi találkozót, közte egy döntő triplával. Mellette Sananda Fru is kiemelkedően játszott: a frissen megválasztott „legjobb fiatal játékos” 18 pontot és 13 lepattanót szállított, és túl is játszotta Steinbachot. Viszont további előrelépés várható még TJ Crockett, Chip Flanigan és Luka Scuka részéről is, akik egyelőre elmaradnak a várakozásoktól.
  • A párharc eddig szoros, és a hazai pálya eddig döntő tényezőnek bizonyult. A Wurzburg egyértelműen jobban dob otthonról, különösen triplából, ami a játékuk egyik legfőbb fegyvere. Emellett Steinbach jó formája és az agresszív védekezés bizakodásra ad okot. Braunschweig ugyan előnyben van, de idegenben eddig kevésbé volt meggyőző, és ha nem tudják csökkenteni az eladott labdák számát, könnyen bajba kerülhetnek. A kulcs kérdés, hogy Jhivvan Jackson mennyire lesz hadra fogható! Ha ő tudja hozni magát, Wurzburg meccsben maradhat, és kiharcolhatja az ötödik meccset.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Würzburg – Braunschweig
Würzburg meccsgyőzelem | 1.58 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-05-27 12:47:10
Ez is olyan nehéz eltalálni, hogy mi lesz.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.