2025.04. 14.

Kosárlabda BBL: Würzburg – Ulm

Kosárlabda BBL: Würzburg – Ulm

Az utóbbi időben hullámzó teljesítményt nyújtó Würzburg az egyik legjobb formában lévő csapatot, az Ulmot fogadja a német kosárlabda-bajnokságban. A tét nagy, a hazaiak számára ez a találkozó kWürzburg – Ulm ulcsfontosságú lehet a rájátszásba jutás szempontjából, míg az Ulm a tabella élére törne egy újabb győzelemmel.

  • A hazaiak teljesítménye meglehetősen kiszámíthatatlan az utóbbi időben, amit jól mutat, hogy a legutóbbi kilenc mérkőzésükből mindössze kettőt tudtak megnyerni – ezek közül az egyik a sereghajtó Göttingen elleni idegenbeli siker volt, ahol végül 80–97-re győztek. A csapat jelenleg 13 győzelemmel és 12 vereséggel a kilencedik helyen áll a Bundesligában, éppen a playoff-zóna határán. A támadójáték motorja elvileg Jhivvan Jackson lenne, de ő mostanában gyengébb formát mutat – a Göttingen elleni meccsen csupán 4 pontot szerzett. Szerencsére Davion Mintz átvette a stafétát, 21 ponttal, 5 lepattanóval és 5 gólpasszal vezette a csapatot. Aubrey Dawkins is stabilan hozza magát, ami reményt adhat a szurkolóknak a jobb folytatásban. Fontos megemlíteni, hogy Nelson Philipp sérülés miatt nem áll rendelkezésre.
  • Az Ulm ezzel szemben remek formában érkezik a találkozóra, hiszen az elmúlt négy mérkőzésükből hármat megnyertek, ráadásul az utolsó kettőben 100 pont fölé jutottak. Legutóbb hazai pályán verték meg a listavezető Bayern Münchent 109–94-re, előtte pedig a Chemnitzet győzték le 117–87-re. A bajnokságban jelenleg a második helyen állnak 18–8-as mérleggel, csupán egy győzelem választja el őket az éllovastól. Bár több sérüléssel is küzdenek Nate Hinson, Isaiah Roby és Tommy Klepeisz sem bevethető, de a csapat támadójátéka így is robbanékony. A Bayern ellen Alfonso Plummer 29 ponttal villogott, míg Justinian Jessup 21 pontot és 4 asszisztot tett hozzá a sikerhez. Ha ez a lendület kitart, akkor az Ulm nemcsak ezen a meccsen, de a rájátszásban is komoly tényező lehet.
  • A papírforma egyértelműen az Ulm mellett szól: kiváló formában vannak, bombaerős támadójátékkal, és a legjobbakkal is felveszik a versenyt, alighanem Würzburgban is meglesz a meccsgyőzelem.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Würzburg – Ulm
Ulm nyer | 1.68 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szityubogar 2025-04-14 21:54:00
Hulladék, német kosár.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.