friss 2 órája

Kosárlabda Bundesliga: Würzburg – Ulm

Kosárlabda Bundesliga: Würzburg – Ulm

Súlyos vereségből érkezve kényszerhelyzetbe került a Würzburg a playoffért folyó harcban, míg a felemás formát mutató Ulm szintén a rájátszásért harcol.

  • A Würzburg az idény fontos szakaszában látványosan visszaesett, és az utóbbi időszakban mind támadásban, mind védekezésben szenved, ami az eredményein is meglátszi. Az elmúlt hat mérkőzéséből mindössze kettőt nyert meg, Jena és Frankfurt ellen. A gárda így jelenleg is kiélezett harcot vív a helyezésekért, hiszen 17–14-es mérleggel holtversenyben áll a hatodik-hetedik helyen Ludwigsburggal. A két győzelem után újra megtorpantak, és két vereséggel érkeznek erre a találkozóra. A Bayern ellen hazai pályán még vállalható teljesítményt nyújtottak, ám a Syntainics elleni 83–52-es idegenbeli vereség komoly blamának számít, különösen úgy, hogy esélyesként léptek pályára, de már az első negyedben eldőlt a mérkőzés egy gyenge védekezés miatt kialakuló 16 pontos hátránnyal. Marcus Carr 14 ponttal volt a legeredményesebb. Ma kényszerhelyzetben vannak és hazai csarnokban kell megújulniuk, és mivel nincs sérült, van rá esély!
  • Az Ulm rendkívül ingadozó formát mutat, képes kimagasló és gyenge teljesítményekre egyaránt, ami a szezon végén komoly következményekkel járhat. A négyes győzelmi széria után visszaestek, és az elmúlt nyolc mérkőzésükön három győzelem mellett öt vereséget szenvedtek el, ráadásul ezek többségénél, a Heidelberg elleni kivétellel, kifejezetten gyengén játszottak, és kétszámjegyű különbséggel kaptak ki! Mindez azt eredményezte, hogy jelenleg komoly harcban állnak a közvetlen rájátszásba jutásért, különösen úgy, hogy a Würzburg és a Ludwigsburg is közvetlenül mögöttük van egy győzelemnyi távolságra, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszva! Pozitívum, hogy az utóbbi három meccsükből kettőt megnyertek, legutóbb a Hamburg ellen hazai pályán 81–72-re, ahol már az első negyedben jelezték fölényüket, és a hatékony támadójátékuknak köszönhetően kilencpontos előnyt építettek ki, amit végig kontroll alatt tartottak. Joel Soriano 13 ponttal és nyolc gólpasszal emelkedett ki, de összességében csapatszinten működtek jól. Alec Anigbata már visszatért és rendelkezésre áll.
  • A hazai pálya döntő lehet, a Würzburg ha összeszedi magát, tud nagyon jól játszani, amit a Bayern ellen bizonyítottak is. Ha ezt az arcukat veszik elő, akkor megnyerik a mai meccset!

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!

Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS! 

tipp
Würzburg – Ulm
Würzburg meccsgyőzelem | 1.66 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve (kosárlabda) 2026-05-02 05:40:41
Trier – Oldenburg
2026. május 02., szombat,20:00
Kosárlabda - Német bajnokság
A Trier hazai pályán esélyesebb, ami elsősorban a pályaelőnyének köszönhető, ugyanakkor egy kifejezetten magabiztos ellenféllel találja szemben magát. Az Oldenburg önbizalommal telve érkezik, ráadásul a mérkőzés mindkét fél számára komoly jelentőséggel bír, ami várhatóan a játék képén is meglátszik majd. Ebben a helyzetben reális forgatókönyv, hogy a vendégek lassabb tempót erőltetnek, és fokozzák a védekezés intenzitását, amivel kontrollálni próbálják a találkozót. A várhatóan lassú, védekezésközpontú játék alacsonyabb pontszámot hozhat, így a mérkőzés összpontszáma 183 fölé nem megy.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.02. 20:00
Trier - Oldenburg
Pontszám 183,5
Kevesebb, mint 183,5
1.66
Tét 100
Várható nyeremény 166
Barnamedve (kosárlabda) 2026-05-02 05:40:16
Braunschweig – Ludwigsburg
2026. május 02., szombat,20:00
Kosárlabda - Német bajnokság
A Ludwigsburg esélyesként érkezik erre az összecsapásra, és egy olyan ellenféllel találkozik, amelynek már csak matematikai esélye maradt a kiesés elkerülésére, így a mérkőzés tétje egyértelműen a vendégek számára nagyobb. Számukra egy esetleges győzelem komoly előrelépést jelentene a közvetlen rájátszásba jutás felé, ami kulcsfontosságú cél ebben a szakaszban! A nagyobb motiváció és a tét súlya a Ludwigsburg mellett szól.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.02. 20:00
Braunschweig - Ludwigsburg
Hendikep -1,5
Ludwigsburg +1,5
1.68
Tét 100
Várható nyeremény 168

további tippjeink a Kosárlabda világából

A kiesés elől menekülő San Pablo Burgos jó formába lendülve fogadja a hullámzó formát mutató, már bizonyítási kényszer nélkül érkező Lleida csapatát.
A kiesés elől menekülő San Pablo Burgos jó formába lendülve fogadja a hullámzó formát mutató, már bizonyítási kényszer nélkül érkező Lleida csapatát.
A Real Madrid magabiztos játékkal nyitotta a párharcot, de a végjáték alakulása és Walter Tavares sérülése újraosztja a lapokat a párharcban! A Hapoel Tel Aviv bizonyítani akarja, hogy nem csak statiszta ebben a negyeddöntőben!
A Real Madrid magabiztos játékkal nyitotta a párharcot, de a végjáték alakulása és Walter Tavares sérülése újraosztja a lapokat a párharcban! A Hapoel Tel Aviv bizonyítani akarja, hogy nem csak statiszta ebben a negyeddöntőben!
Az Olympiakosz meggyőző, 91–70-es hazai győzelemmel kezdte a párharcot a Monaco ellen, ezzel megszerezve első sikerét a szezonban riválisa ellen, és megtéve az első lépést a Final Four felé.
Az Olympiakosz meggyőző, 91–70-es hazai győzelemmel kezdte a párharcot a Monaco ellen, ezzel megszerezve első sikerét a szezonban riválisa ellen, és megtéve az első lépést a Final Four felé.