2025.10. 21.

Kosárlabda EuroCup: Aris Szaloniki – Manresa

Kosárlabda EuroCup: Aris Szaloniki – Manresa

Görög spanyol találkozó az európai kosárlabdázás második számú sorozatában. Az Aris nincs jó formában, de a hazai csarnok kiegyenlíti az esélyeket, szoros találkozó várható!

  • Az Aris számára ez a mérkőzés jóval többről szól, mint egy újabb EuroCup-találkozóról! A csapatnak sürgősen győzelemre van szüksége ahhoz, hogy helyreállítsa megingott önbizalmát. Bogdan Karaicic együttese ígéretesen kezdte a szezont, hiszen legyőzte a Veneziát és a Hamburgot, ám azóta látványosan visszaesett a teljesítmény. A Kolossos Rhodes, a Cedevita Olimpija és a Maroussi elleni vereségek, különösen az utóbbi, amely dupla hosszabbítás után jött, feszültté tették a hangulatot a klub körül. A Cedevita elleni 80–59-es súlyos zakó pedig jól mutatja, hogy valami nem működik megfelelően! Pozitívum, hogy Steven Enoch végre kiemelkedett, 22 ponttal és 14 lepattanóval vezette társait, míg Bryce Jones és Arnoldas Kulboka is jó formát mutattak 19–19 ponttal. Az Aris ráadásul teljes kerettel készülhet, ami erősítheti esélyeit.
  • A Manresa szintén nehézkesen kezdte az idényt, de az első vereségek után fokozatosan magára talált. A Cedevita Olimpija és a Tenerife elleni kudarcokat követően három győzelmet is arattak, a Slask Wroclaw, a Granada és a Hapoel Jerusalem legyőzésével, ami elsősorban javuló védekezésüknek volt köszönhető. A lendületet viszont megtörte a legutóbbi, Gran Canaria elleni 80–87-es vereség, amelyet rossz kezdés pecsételt meg: már az első negyedben 31 pontot kaptak, és hiába küzdöttek, nem tudták visszavenni az irányítást. Hugo Benitez 16 ponttal volt a legeredményesebb, míg Augustin Ubal ismét két számjegyű teljesítményt nyújtott.
  • A körülmények alapján az Aris minimális előnyből várhatja a találkozót, hiszen hazai pályán, teljes csapattal, egy győzelemre éhes közönség támogatásával léphet pályára. Bár a görögök formája ingadozó, a minőség és a motiváció adott, hogy megtörjék negatív sorozatukat. A Manresa ugyan stabilabb összképet mutat, de idegenben nehezebb dolga lesz. Várhatóan egy szoros, küzdelmes mérkőzés alakul ki, ahol a görögök győzelme picit esélyesebb. Itt egy nagyobbacska plusszos hendivel segítünk a hazaiaknak, illetve a védekezés minősége miatt underes irányból közelítünk és nem várható 174 pontnál több!

Tiéd lehet az 5X2000 forint értékű INGYENES FOGADÁS a Tippmixprót! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg BÓNUSZODAT!

tipp
Aris Szaloniki – Manresa
Arisz +8,5 és kevesebb, mint 174,5 pont a mérkőzésen | 1.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.