2025.10. 08.

Kosárlabda EuroCup: Hapoel Jerusalem – Cedevita Olimpija

Kosárlabda EuroCup: Hapoel Jerusalem – Cedevita Olimpija

Ma este 20 órától, az EuroCup második fordulójában Belgrádban csap össze az izraeli Hapoel Jerusalem és a szlovén Cedevita Olimpija. Papíron a hazai csapat esélyesebb, de a vendégegyüttes nagyon jó formában van!

  • A Hapoel Jerusalem mozgalmas szezont kezdett: a csapat a Maccabi Tel Aviv 79–69-es legyőzésével jutott be az izraeli Szuperkupa döntőjébe, majd az EuroCup nyitókörében Hamburgban aratott 100–85-ös magabiztos győzelmet. A Szuperkupa-finálét azonban elhalasztották, mivel a Hapoel az Egyesült Államokba utazott, hogy a Brooklyn Nets ellen játsszon felkészülési mérkőzést, amelyet a NBA-csapat 123–88-ra nyert meg. Az izraeli klub a szezonra erős keretet állított össze, amelyet sokan az ország második legerősebb csapatának tartanak. A Maccabi elleni diadal után Jared Harper (22 pont) és Khadeen Carrington (16 pont) vezérei lettek a gárdának, és a Hamburg elleni mérkőzésen is ők vitték a prímet. A Trento korábbi játékosa, Anthony Lamb is remekül mutatkozott be, míg az amerikai légiósok, Austin Wiley, Cassius Winston és Justin Smith is remekeltek.
  • A Cedevita Olimpija ezzel szemben rendkívül kiegyensúlyozottan és magabiztosan rajtolt. A szezon elején megszerezte a szlovén Szuperkupát, miután a Krka ellen egy utolsó pillanatos triplával 78–76-ra diadalmaskodott. Ezt követően az ABA Ligában és az EuroCupban is meggyőző teljesítményt nyújtott: előbb a spanyol Manresát verte 76–69-re, majd a Mega ellen 117–81-es kiütéssel kezdte a regionális bajnokságot Ljubljanában. Zvezdan Mitrovic második szezonját kezdi a kispadon, ezúttal már teljes felkészülési időszakkal a háta mögött, és ennek látványos eredményei vannak. A Manresa ellen a csapat védekezése különösen hatékony volt, mindössze 27 pontot engedve az első félidőben. Aleksej Nikolic 17 ponttal és 6 gólpasszal vezette a szlovénokat, míg Nikos Chougkaz és Thomas Kennedy is tíz pont fölé jutott. A Mega elleni győzelemben a csapat 57%-os triplamutatót hozott, 26 gólpasszt és hét lepattanóval többet jegyzett ellenfelénél; hét játékos is kétszámjegyű pontot szerzett, köztük Miha Cerkvenik és Umoji Gibson voltak a legeredményesebbek. A szlovén bajnok kiváló formában, önbizalommal telve és teljes kerettel készül a találkozóra.
  • A Cedevita Olimpija lendületben érkezik, és az eddigi két meccsén mutatott magabiztos, szervezett játék alapján bizakodhat. A szlovénok támadásban élesek, védekezésben összeszokottak, ami kedvező kiindulópont Mitrovic edző számára egy olyan rivális ellen, amely fizikailag kimerült lehet. A Hapoel Jerusalem ugyan papíron erős és minőségi kerettel bír, de az Egyesült Államokból való visszatérés, valamint Cassius Winston bizonytalan játéka kérdéseket vet fel a felkészültségüket illetően. Plusszos hendikeppel segítjük a vendégeket egy biztos tippet kialakítva!

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Hapoel Jerusalem – Cedevita Olimpija
Cedevita +10,5 | 1.52 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.