Izgalmas, magas pontszámú mérkőzés ígérkezik az Ulm és a Besiktas összecsapásán, hiszen mindkét csapat kimagasló támadójátékot mutatott az utóbbi hetekben, valamint Litván-német párharc, ahol abban hasonló a két gárda az, hogy mindketten rendkívül gyors-, támadó szellemű kosárlabdát játszanak!

Ulm – Besiktas
2025. október 21., kedd,19:00
Kosárlabda - Európa Kupa, B csoport
- Az Ulm remekül kezdte a szezont, öt győzelemmel indított, ám az elmúlt három találkozón két vereséget is szenvedett el, előbb a Bundesligában a Mitteldeutscher ellen, majd a Német Kupában az Alba Berlinnel szemben. Mindkét alkalommal ugyan vezetett a félidőben, de drámai visszaesést mutatott a második játékrészben: támadásban összeomlott, védekezésben pedig 50 pont fölötti félidőt engedett ellenfeleinek. A nemzetközi porondon viszont továbbra is lendületben van, hiszen a EuroCupban mindhárom eddigi meccsét megnyerte, átlagosan 99 pontot szerezve, és a sorozat legpontosabb hárompontosdobó csapataként 48,1%-os hatékonysággal tüzel. Az Ulm játéka az egyéni megoldásokra épül, viszont gyenge lepattanózás és laza védekezés jellemzi, ami kockázatot jelenthet. A Besiktas ezzel szemben két korai vereség után (a Fenerbahce elleni Szuperkupa-döntőben és a Lietkabelis elleni EuroCup-nyitányon) öt győzelemmet ért el, ami visszahelyezte őket a formában lévő csapatok közé. Az isztambuliak támadójátéka remekül működik, az elmúlt öt találkozón átlagosan 95 pontot értek el, és csak legutóbb, az Esenler Erokspor ellen maradtak 90 alatt, de így is simán nyertek. Bár a támadólepattanózás továbbra is gyenge pontjuk, ezúttal kedvező helyzetben lesznek, hiszen Ulm szintén nem erős a védőlepattanókban. Jonah Mathews, Anthony Brown és Devon Dotson bármelyik ellenféllel szemben képes 20 pont fölé jutni, így minden adott egy gólzáporos mérkőzéshez. Ez az összecsapás főként a támadójátékokról fog szólni, hiszen mindkét fél a gyors tempót és a pontgazdag kosárlabdát kedveli. Az Ulm hazai pályán továbbra is rendkívül hatékony lehet támadásban, míg a Besiktas kihasználhatja a németek védekezési gyengeségeit. Minden jel arra utal, hogy a találkozó bőven túllépheti a 165,5 pontos határt, és a nézők látványos, nagy iramú, pontgazdag mérkőzést láthatnak.
Neptunas Klaipeda – Hamburg
2025. október 21., kedd,18:00
Kosárlabda - Európa Kupa, A csoport
- A litván csapat nyolc mérkőzéséből csupán hármat nyert meg eddig, és az utóbbi négy találkozón három vereséget szenvedett. Egyedül a Gargzdai elleni 102–74-es bajnoki siker hozott némi megnyugvást, ám utána ismét visszaesett a forma: a Venezia ellen 89–69-re kaptak ki az EuroCupban, majd a Rytas elleni 97–93-as bajnokin sem tudtak javítani. Bár a Rytas ellen támadásban jól teljesítettek, a védekezésük összeomlott, hiszen már az első félidőben 54 pontot kaptak, és gyenge hárompontos dobásuk (29%) is megnehezítette a felzárkózást. Rihards Lomazs 25 ponttal és hat gólpasszal, míg Donatas Tarolis 23 ponttal és öt lepattanóval volt a legjobbjuk, de csapatszinten ez kevésnek bizonyult. A Hamburg helyzete még aggasztóbb: a német klub idényről idényre mélyebb válságban van, és jelenleg sorozatban nyolc vereségnél tart. A Bamberg elleni nyitófiaskó után nem találtak ki az önbizalomhiányból, és rendre súlyos pontkülönbséggel kaptak ki, többek között a Hapoel Jerusalemtől, az Arisztól és legutóbb a Bahcesehirtől is. A törökök elleni 106–83-as kudarc tökéletesen jellemezte szezonjukat: széteső védekezés és csak időnként felvillanó támadójáték. L.J. Thorpe és Eric Reed 17–17 ponttal emelkedtek ki, míg Zacharie Perrin 12 ponttal járult hozzá, de ez sem volt elég a komolyabb ellenálláshoz. A mérkőzés várhatóan gyors, támadásorientált játékot hoz, hiszen mindkét csapat szereti korán befejezni a támadásait, miközben védekezésben sok hibát követ el. A Hamburg jelenleg több mint 100 pontot enged meccsenként az EuroCupban, a Neptunas pedig a Kolozsvár ellen 107–102-re nyert legutóbbi hazai találkozóján. Minden adott tehát egy pontgazdag mérkőzéshez, ahol minimum a 173 pont elvárható!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!