A kiváló formában lévő Bourg hazai csarnokban fogadja a hullámzó teljesítményt nyújtó Lietkabelist az EuroCup mai játéknapján. Erős hazai győzelmi esély van! Kifejtem.
- A francia csapat remekül kezdte a szezont: az első, Limoges elleni vereség után öt győzelmet aratott zsinórban, ebből hármat a nemzetközi porondon. Bár legutóbb szoros meccsen, 84–82-re kikaptak Le Mans otthonában, összességében továbbra is kiegyensúlyozott, szervezett kosárlabdát játszanak. A csapat egyik legnagyobb erőssége a sokoldalúság: több játékos is képes támadásban extra teljesítményre, míg Darius McGhee az EuroCupban 20 pontos átlagával emelkedik ki. A statisztikák alapján Bourg a sorozat legjobb védelmét tudhatja magáénak, ami egyértelműen a stabilitás és hatékonyság jele. A Lietkabelis eddig jóval kiszámíthatatlanabb. A litván bajnokságban ugyan harmadik helyen állnak, de az EuroCupban mindössze egy győzelmet szereztek három mérkőzésen. Az utóbbi időben azonban voltak biztató pillanataik, a Kaunasban aratott bravúros győzelem (87–85 a Zalgiris ellen) önbizalmat adhat a csapatnak. A kiemelkedő formában lévő Jamel Morris az utóbbi két fordulóban 27, illetve 29 pontot szerzett, mellette Kristian Kullamae is egyre megbízhatóbban teljesít, míg a rutinos Augustin Rubit tapasztalatával segíti az együttest.
- A mérkőzés esélyese egyértelműen Bourg, amely hazai pályán a liga legjobb védelmével és mélyebb rotációval rendelkezik, míg a Lietkabelis rövidebb kerete és ingadozó formája hátrányt jelenthet. Pici mínuszról elengedem a Bourg-t, valamint legalább 158 pontot várhatunk a meccsen.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!