2025.03. 25.

Kosárlabda EuroKupa: Valencia – Hapoel Tel Aviv

Kosárlabda EuroKupa: Valencia – Hapoel Tel Aviv

A EuroCup egyik legnagyobb esélyese, Valencia, az elődöntőben a Hapoel Tel Aviv csapatát fogadja. A spanyol együttes domináns szezonon van túl, és célja egyértelmű, a bajnoki cím megszerzésével visszajutni az Euroligába. A Hapoel Tel Aviv útja viszont rázósabb volt, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is akadtak problémák.

  • Valencia egyértelműen a EuroCup egyik legerősebb csapata, amit kiváló szezonjuk is igazol. Pedro Martinez irányítása alatt a csapat remek egyensúlyt talált a támadó- és védekezőjáték között. Az elődöntőig vezető úton mindössze két vereséget szenvedtek el, ami jól mutatja stabilitásukat. Hétvégén a Leyma Coruna elleni mérkőzésükön több klubrekordot is megdöntöttek és 127 pontot szereztek, 35 gólpasszt osztottak ki, és összesített teljesítményindexük is történelmi csúcsot ért el. Az új aréna építése mellett a csapat fő célja az Euroligába való visszajutás, amelyhez a EuroCup megnyerése az egyenes út. A hazai pálya is komoly előnyt jelent számukra, így minden adott ahhoz, hogy tovább meneteljenek.
  • Az izraeli csapatnak felemás szezonja van. A csapat a EuroCup alapszakaszát 12-6-os mérleggel zárta, majd a negyeddöntőben a Turk Telekom ellen harcolta ki az elődöntős szereplést. Bár játékosállományuk kiváló, a döntő pillanatokban rendre hibák csúsztak be, ami meglepő egy Dimitris Itoudis vezette csapattól. Az idény során több kulcsszereplő is bizonytalan helyzetbe került: Patrick Beverley távozott, Johnathan Motley szinte elhagyta a csapatot, majd mégis visszatért és vezérré vált, Yam Madar pedig szezon közben érkezett a Bayern Münchentől. A keret erős nevekből áll, többek között Bruno Caboclo, Marcus Foster, Joe Ragland és Motley, de kérdéses, hogy mennyire álltak össze csapatként. A Valencia ellen nagyon nehéz feladatuk lesz!
  • A Valencia nem csak hazai környezetben pattogtat ma, hanem sokkal erősebb csapat! Mindössze két vereséget szenvedtek el, és támadásban kimagaslóan teljesítenek: 124 pontot átlagolnak 100 támadásra vetítve, ami a legjobb mutató a sorozatban. Védekezésben is az élmezőnyhöz tartoznak, a második legjobb védekezési mutatóval rendelkeznek. A Hapoel Tel Aviv ugyan egy erős játékoskerettel rendelkezik, de a csapatkohézió és a stabilitás hiánya hátrányt jelenthet ellenük. Mínusz 5,5-ös hendikeppel is el lehet indítani a spanyolokat.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Valencia – Hapoel Tel Aviv
Valencia -5,5 | 1.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.